851 éve múlt már, hogy 1172 március 4-én, ahogy a krónika fogalmaz, elköltözött az Úrhoz István király, Géza fia, e néven a harmadik. Tízesztendős uralmát elhomályosítja utódja, öccse, III. Béla király történetírók sokasága által tárgyalt uralma.

A ránk maradt krónikaszöveg is röviden intézi el uralmát, koronázásán és halálán kívül pusztán apjának öccsei, a trónbitorlónak minősített II. László és IV. István egyenként nagyjából fél évre terjedő uralmát említi meg.  Szerencsénkre sokkal többet tudunk róla, nem pusztán külföldi elbeszélők, így Kinnamos bizánci krónikás tollából, de a közeli kortárs hazai krónikás szövege is ránk maradt, Mügeln Henrik 14. századi német nyelvű krónikaváltozatában.

II. Géza 1147 nyarán született fiát, a későbbi III. Istvánt ránk maradt egyik oklevele tanúsága szerint trónörökösévé tette: „az Úr megtestesülésének 1152. évében, amidőn Géza uralkodott fiával, István herceggel”. Úgy tűnik, Géza uralkodótársának tekintette utódját, nem véletlenül. Ebben az évben Manuel bizánci császár egyik seregének élén újból feltűnt Könyves Kálmán állítólagos fia, aki már Géza apja, II. Béla idejében is trónkövetelőként lépett fel, törekvéseihez előbb lengyel, majd német, végül bizánci támogatást nyerve.

Géza 1162-es hirtelen halála után fia, utódja, az alig nagykorú III. István rendkívül veszélyes helyzetbe került. Apja ifjabb öccse, István, Manuel bizánci császár támogatásával tört a trónra, a testvéröröklés jogalapjára hivatkozva. Ezzel szemben a jogtudós Lukács érsek és maga III. István az atyai örökséget hangsúlyozta. Kinnamos II. László és IV. István trónköveteléséről írta: „Akkor, mivel Géza halála után a testvérek közül az egyiket hívta a jogszabály az uralkodásra (a hunok között ugyanis az a törvény van, hogy a testvérek közül mindig az életben maradókra száll a korona), a császár azon buzgólkodott, hogy őket az atyai földre visszavigye. Géza tudniillik az ősi törvényt mellőzve az uralmat fiára ruházta. A hunok ezt a törvényt tiszteletben tartván, de egyúttal a császár támadásától is félve, Istvánt, Géza fiát lemondatták az uralomról, s azt a testvérek egyikének, Lászlónak adták át, Istvánnak pedig, tudniillik az idősebbnek, az urum méltóságot engedélyezték. Ez a név a hunoknál az uralmat átvenni készülőt jelenti.”

Mügeln Henrik krónikája tájékoztat arról, hogy a magyarok nem tudták megítélni, III. és IV. István közül melyik a törvényes uralkodó. „Wann sie westen nicht, welcher unter ynn gerecht [’legitimus’] was.”  Mügeln szövegében a grosz Stephan (IV.) királlyal, Géza öccsével szemben clein kunig Stephannak nevezi Géza király fiát. Utalhat itt fiatalságára, de akár nagybátyjáénál alacsonyabb termetére is. A legitimitás hangsúlyozása a nagytermetű, előnyös külsejű, az idoneitas (alkalmasság) jegyében fellépő IV. Istvánnal szemben ekkor kerülhetett a magyar krónika szövegébe, a legitim Salamon, illetve az idoneus Géza és László viszályának történetébe. Az öröklési elv tehát ebben az időszakban nem volt tisztázott Magyarországon. Géza idősebb öccse, László bizánci támogatással király lett, ifjabb öccse, István pedig annak kijelölt örököse. III. István Pozsonyba húzódott a túlerő elől, éppúgy, mint annak idején Salamon. Azonban Salamonnal szemben III. István Barbarossa Frigyes támogatásával 1163-ra képes volt visszaszerezni trónját.

Győzelmének azonban komoly ára volt. Jóllehet országa függetlenségét meg tudta őrizni, de a békekötés zálogaként Bizáncba küldendő öccse, a későbbi III. Béla birtokaként a Szerémséget, Dalmáciát és Horvátországot át kellett adnia Bizáncnak. Csak ez után sikerült végleg konszolidálnia országa belpolitikai helyzetét is. 1164 első hónapjaiban István megkísérelte Dalmácia visszafoglalását, ám IV. István Manuel hadaival tért vissza, a császár serege egészen Bácsig eljutott. III. István hatalmát az osztrák–halicsi–cseh–magyar szövetség mentette meg. A békében Manuel letett Magyarország alávetéséről, ám Istvánnak újra meg kellett erősítenie Béla herceg atyai örökségének Bizánchoz tartozását. Az 1162–1165 közötti időszak a 12. századi Magyarország legsúlyosabb válságidőszaka volt. 1166 elején István sikertelen kísérletet tett a Szerémség visszavételére, aminek következtében Erdélyt súlyos bizánci támadás érte. 1166 végén István serege visszafoglalta Dalmácia egy részét, Spalatonál a bizánci kormányzót is elfogva. Végül Manuel 1167–ben Zimonynál komoly vereséget mért III. István hadaira.

III. István a jelek szerint sokáig jó viszonyban volt öccsével, a későbbi III. Bélával. Az apjuk által létrehozott horvát–dalmát hercegséget Béla megtartotta, és bátyjának nagybátyjaival kialakult trónharca során mindvégig III. Istvánt támogatta. Bátyja és Manuel császár 1163 őszi megállapodásával Bizáncba került, kijelölt trónörökösként. 1169-ben azonban elvesztette bizánci trónörökösi pozícióját, ekkortól már Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercegének címeztette magát. Kortárs külföldi forrás szerint bátyját 1172 tavaszán Béla emberei mérgezték meg. III. István a korábbi jó viszony ellenére tarthatott Béla trónigényétől. Mügeln beszámol arról, hogy az 1167-es bizánci támadás előtt sok magyar Manuel császárral közölte, hogy Magyarország királysága jog szerint Béláé: „…schriben dem keyser von Krichen das das kungreich von Ungern zu recht [jog szerint] sein were.” Aligha véletlen, hogy III. István egy 1167-re keltezett, de valójában 1169-ben kelt oklevelében már fiát is szerepelteti a sajátja mellett oklevélkiadóként. Az oklevél dátuma nem véletlenül egyezhet meg Manuel fiának 1169-es megszületésével: arra vall, hogy III. István fiát, saját apja eljárásához hasonlóan trónörökösévé tette.