Koháry István 1649. március 11-én látta meg a napvilágot a felvidéki, Hont vármegyei Csábrág várában, Koháry István, a vármegye főispánja és Balassa Judit gyermekeként.

Pap helyett katona

Végvárba született, és életét meghatározta a török elleni harc. Persze nem volt magától értetődő, hogy Koháry István a kardot forgatva fogja szolgálni hazáját: a mélyérzésű, fogékony ifjúról azt gondolták, pap lesz. Katolikusként Nagyszombatban, a jezsuitáknál, majd a bécsi egyetemen tanult. Életpályáját egy tragikus esemény terelte döntő módon a katonaság irányába. Apja Fülek és Szécsény kapitányaként 1664. július 19-én Lévánál kapott halálos lövést a törökökkel harcolva. I. Lipót király az ő helyére nevezte ki az akkor még csak 15 éves Koháry Istvánt Fülek kapitányává, de ezt a tisztet csak tanulmányai befejeztével, 1667-ben foglalta el ténylegesen.

Szemben a „tót királlyal”

Az 1670-es évek a törökkel való kisebb-nagyobb összecsapások jegyében teltek. Várkapitányként a portyázó törökök rettegett ellenfele volt. Kazy Ferenc, a XVIII. századi jezsuita történetíró feljegyzése szerint egy ízben Koháry nevének puszta említésére menekülésbe kezdtek a török csapatok. Időközben török támogatással bontakozott ki Thököly Imre felső-magyarországi mozgalma, amelynek Koháry a legádázabb ellenlábasa lett. Koháry 1678-ban sikerrel védelmezte meg Fülek várát az általa „török kutyának”, „a haza árulójának” nevezett Thökölyvel szemben. 1682-ben Thököly már I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem csapataival kiegészülve és 30 ezer török katona segítségével ostromolta meg újra Fülek várát. A többszörös túlerővel szembenálló kétezer főnyi őrség rövid idő után élt a szabad elvonulás lehetőségével és feladta a várat, azonban a vár kapitánya dacolt, nem volt hajlandó aláírni a megegyezést, mondván: „tót királyt nem szolgál”. Kohárynak ekkor kezdődött hároméves raboskodása Thököly börtöneiben, Regécen, Munkácson, Tokajban, Sárospatakon és végül Ungváron.

A hűség tükre

Koháry rabsága 1685-ben ért véget, amikor Bécs 1683-as ostromát követő visszafoglaló háború hadmozdulatai során Aeneas Sylvius Caprara tábornok bevette Ungvárt. Jellemző Koháryra, hogy amikor szabadulása után azt tanácsolták neki, hogy a lehető leghamarabb tegyen látogatást Bécsben, és lesoványodva, a fogságban hordott rongyaiban jelenjen meg I. Lipót előtt, – nyilván azért, hogy szánalmat ébresztve maga iránt, nagyobb kegyben részesülhessen – nem hallgatott a tanácsra, hanem illő módon díszes öltözékben kereste fel királyát, és csak akkor, amikor már helyreállt egészsége. I. Lipót – aki már egyetemi évei idejéről is ismerte – Koháry Istvánt az elbeszélések szerint nagy meghatottsággal fogadta és az egész udvar előtt a „Speculum fidelitatis”, tehát a „hűség tükre” névvel illette. A család ezért a hűségéért kapott grófi rangot. Híre természetesen messzire eljutott, a török kiűzésében oroszlánrészt vállaló XI. Ince pápa dicsérő levéllel, díszkalappal, búcsúirattal ajándékozta meg mint a kereszténység hősét. 1686-ban részt vette Buda visszafoglalásában. 1687-ben Eger ostrománál egy török kitörés megakadályozása közben lőtte el golyó a jobb kezét, e sérülés további hadi szolgálatra alkalmatlanná tette. Koháry István a Rákóczi-szabadságharc idején is megmaradt a király hűségén. Birtokait ekkor ismét a kurucok szállták meg, amelyeket 1709-ben foglaltak vissza a Pálffy János által vezetett csapatok. Koháry a háborús éveket a mindvégig a király kezén maradó Budán vészelte át. A háború után fontos szerepet játszott az országos politikában, 1714-től haláláig országbíró volt. Földesúrként különösen Kecskemét városáért tett sokat. A verseket is író főúr – fogságához és sérüléséhez fűződő élményei, tapasztalatai különös ihletettséggel szolgáltak vallásos szemléletű költészetéhez – 1731. március 29-én hunyt el ősi, családi birtokán, Csábrágon.

Koháry Antónia és a Coburg–Koháry dinasztia

Megelőlegeztük a címben, hogy Koháry István élete valamiképpen egy magyar uralkodócsaládhoz fog elvezetni bennünket. Említettük, hogy a végvári hősről élete első szakaszában azt feltételezték, hogy pap lesz, és annyiban nem is tévedtek, hogy elkötelezett katolikusként egész életében mély, belsőséges lelki életet élt, és szintén katolikus papra jellemző módon nem kötött házasságot, cölibátusban élt. Koháry Istvánnak tehát utódja sem született, a család az ő testvére, Koháry Farkas (1650–1704) révén élt tovább. Az ő ükunokája volt Koháry Mária Antónia (1797–1862), férfi utód híján a család egyedüli örököse. A szép és elbűvölő személyes varázzsal bíró Koháry Antónia a bécsi udvari élet közszeretetnek örvendő szereplője volt. Házasságát maga I. Ferenc egyengette a napóleoni háborúk hősével, Coburg Ferdinánd György Ágost herceggel (1785–1851) – hogy a dolog mennyire volt szívügye a magyar királynak, az mutatja, hogy Antónia apját csak e házasság kedvéért emelte hercegi rangra. Az 1815-ben megkötött házasság nagy jelentőséggel bírt. 

A birtok a kincstárnak fizetett tetemes összeg fejében a honosított – indigenátust, tehát gyakorlatilag magyar állampolgárságot szerző – férjhez került, ugyanakkor lutheránusként reverzálist kellett adnia a gyermekek katolikus hitben történő neveltetéséről, valamint az időközben fiúsított Koháry Antónia révén a Koháry nevet is fel kellett vennie, így mostantól a család ezen ága a Szász–Coburg–Koháry nevet viselte. Mindez azt is jelentette, hogy a fiúörökös nélkül maradó Koháry család neve utódaikban tovább élt. Ezen a ponton jutottunk el oda, hogy a „magyar uralkodócsaládról” szólhassunk, hiszen gyermekeik révén, a Coburg–Koháry család a legjelentősebb dinasztiákkal került rokoni kapcsolatba. Legidősebb fiuk, felesége révén, II. Ferdinánd néven lett Portugália királya. Utódai 1910-ig voltak Portugália uralkodói. Másik fia, Ágost, Lajos Fülöp francia király lányát vette feleségül, gyermekük – tehát Koháry Antónia unokája – I. Ferdinánd néven Bulgária királya lett. Ágost másik fia, Lajos Ágost 1864-ben II. Pedro brazil császár lányát vette feleségül, és ha időközben nem bukik meg a monarchia, Brazília trónján is Koháry Antónia egy unokája ült volna. Hogy a Coburg–Koháry mennyire magyar dinasztia, azt IV. Károly példája is bizonyítja, akinek anyai nagyanyja Mária Anna infánsnő (1843–1884), a már említett portugál király, II. Ferdinánd leánya volt. Az utolsó magyar király tehát Koháry Antónia dédunokája volt, aminek révén távoli, de valódi rokonság fűzi számos magyar főúri és köznemesi családhoz is.