Ezen az évfordulón Kerékjártó Ágnes cikkét közöljük.

1590. július 20-án került ki a nyomdából a 16. század magyar szellemi törekvéseinek legjelentősebb eredménye: az első teljes anyanyelvű Biblia. Az esemény helyszíne egy Hernád menti falu, Vizsoly volt. A szervezés, szerkesztés és fordítás emberpróbáló feladatát Károli Gáspár gönci református lelkész végezte néhány tanult társa segítségével. A megközelítőleg 2 millió oldalnyi szöveg nyomtatásával a lengyel származású Mantskovit Bálint tipográfust bízták meg. Az egész vállalkozás összességében 4 évet és 5 hónapot vett igénybe. Végül 430 évvel ezelőtt, a mai napon, az elkobzással fenyegető cenzúra ellenére megjelent a várva várt kiadvány 700-800 példányban. Kiadásának helyéről Vizsolyi Bibliának, fordítója után Károli-bibliának nevezték el.

A Biblia lefordításával mások is próbálkoztak, nem is eredménytelenül.  A 16. századot a magyar Bibliáért vívott küzdelem századának is szokták nevezni. Tizenhét részlet már korábban is napvilágot látott, de a teljes magyar nyelvű Szentírásra egészen a század végéig kellett várni. Hogyan sikerült a gönci református lelkésznek megvalósítania a magyar művelődéstörténetnek eme – szó szerint – égi magasságokba törő intellektuális vállalkozását?

A válaszhoz idézzük fel röviden a fordító személyét és a kort, amelyben élt.

Károli Gáspár Mohács után néhány évvel, 1529 körül született a partiumi Nagykárolyban (ma: Carei, Románia), olyan vidéken, ahol akkoriban kezdett el terjedni a reformáció. Iskoláit szülővárosában, majd Johannes Honterus híres brassói líceumában végezte. 1556 márciusában felsőfokú tanulmányok céljából Wittenbergbe, Luther városába érkezett. Nevét az egyetemi anyakönyvbe így íratta be: Caspar Carolus, származása Pannonius, azaz magyar.

Luther ekkor már nem élt, de reformátortársa, Philip Melanchton (1497-1560) kitüntetett figyelemmel foglalkozott a magyar földről érkezett diákokkal. Melanchton személyisége, szervező tehetsége és tudása nagy hatást gyakorolt Károli gondolkodására, aki az egyetemi évek után megújult szemlélettel tért vissza szülőföldjére, valamikor 1562 táján. Elkötelezett lelkesedéssel hozta magával a reformáció szellemiségét, melynek oszlopos alapgondolata a SOLA SCRIPTURA – EGYEDÜL AZ ÍRÁS gondolata: visszatérni a szent írásokhoz, a keresztény hit gyökereihez, és Isten igéjének fényével legyőzni a sötétséget. Mert – Károli képes hasonlatát idézve – egyedül az Írás az, amely setétségben vezérlő lámpásként megvilágítja a teremtés nagy titkait, az Írás az, amelyben az ég és a föld, az emberi lélek és legfőképpen Isten és a megváltás misztériuma eljutnak hozzánk, szavak formájában megszólítanak bennünket, és értelmezhetővé válnak.

Károlit nagy valószínűséggel egész felnőtt életében foglalkoztatta a feladat, hogy magyarra fordítsa a Bibliát. Ezt kívánta a kor, amelyben élt, ezt kívánta a reformáció anyanyelvűséget hirdető programja, magyar földön még erőteljesebben, mint másutt. Az ország területe szinte állandó hadszíntér volt, az állam egysége megszűnt, pestisjárványok pusztítottak, és a letarolt vidékeken az emberek a legnagyobb létbizonytalanságban éltek. Ebben a helyzetben előtérbe került az Istenhez való viszonyulás kérdése. A túléléshez belső erőforrást, lelki menedéket kerestek. A reformáció azt az ígéretet rejtette magában, hogy megújítható, közvetlenebbé tehető az ember kapcsolata Istennel. Ehhez pedig – vallották – az kell, hogy mindenki megismerhesse, anyanyelvén olvashassa a Szentírást: „Ha azért azt akarjuk, hogy az Isten mi bennönk cselekedjék, ne légyen mielőttünk semmi becsületesb az Istennek az igéjénél, annak hallgatásánál, olvasásánál és tanolásánál.” – írja Károli a későbbiekben a Bibliát ajánló Előljáró beszédében.

Egyetemjárása után, az 1560-as években azonban még messze volt élete nagy feladatának megvalósításától. 1563-tól kinevezték Gönc mezőváros lelkészének, és egyházszervezői feladatokat vállalt magára. A hadi és politikai események alakulása úgy hozta, hogy Északkelet-Magyarország – ahol Károli élt és dolgozott – a század utolsó harmadában egyfajta senki földje lett. 1552-ben ugyanis az egri várvédők diadala megakadályozta, hogy a szultán éket verjen a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség közé. De a katolikus Habsburg királyi hatalom sem tudta maradéktalanul véghezvinni az akaratát ezen a távoli határvidéken. Ennek köszönhetően itt szerveződött a legerőteljesebben a magyar református egyház. Megalakult a Tiszáninneni Református Egyházkerület, melynek központja Tokaj-Hegyalja és környéke lett. Gönc, Tokaj és Tarcal kiindulópontjaivá váltak a helvét irányú (Kálvin tanait követő) reformáció magyarországi terjedésének, még mielőtt Debrecen átvette volna a központ szerepét. Egymást érték a zsinatok: Göncön (1566), Debrecenben (1567), Nyírbátorban (1570) és Csengeren (1577) fontos összejöveteleket tartottak, amelyeken Károli aktívan részt vett.

A pezsgő protestáns szellemi élet magában foglalta a kihívást a nagy vállalkozáshoz, a Biblia magyarra fordításához.  A zsinatok, az erdélyi antitrinitáriusok elleni küzdelem és a kassai evangélikusokkal folytatott hitviták azonban lekötötték Károli idejét, aki közben élte a korabeli emberek nehéz életét, amelyet meghatározott a létezés bizonytalansága. Még olyan feladattal is szembesülnie kellett, mint a leégett gönci református templom újjáépíttetése 1572-ben. Magánélete tragikusan alakult. Első felesége korán meghalt, az 1586-os pestisjárványban pedig elveszítette második feleségét is, két leányával és tízéves fiával együtt. Csak egy leánya maradt életben. A sorscsapások azonban nem törték meg munkabírását. Egy évvel később, 1587-ben – feltehetően korábbi részmunkái bevonásával – elkezdett módszeresen fordítani, és élete utolsó szakaszát a magyar nyelvű Biblia elkészítésének szentelte.

Károli nem egymagában dolgozott, hanem egynéhány jámbor tudós atyafi segítségével, ahogyan azt a fentebb már idézett Elöljáró beszédében említi. E tudós atyafiak nagy valószínűség szerint Ceglédi János vizsolyi, Thuri Mátyás abaújszántói prédikátorok és saját öccse, Károli Miklós voltak, vagyis több nyelven beszélő, külföldi egyetemeken megfordult lelkésztársai.

A fordítást komoly kutatómunka előzte meg. Forrásként a legjelentősebb latin nyelvű bibliafordítás, a Vulgata mellett, kortárs latin nyelvű kiadásokat használtak fel: Vatablus, Pagninus, Sebastian Münster és Tremellius műveit. De igyekeztek figyelembe venni az addig elkészült magyar nyelvű bibliai szövegrészleteket is.

A jó hallás utáni megértés és a jó olvashatóság érdekében nem szolgai módra, szó szerint fordítottak, hanem a magyar nyelv szabályaihoz és jövendő olvasóik előismereteihez alkalmazkodva. A szövegek nyelvi egységét Károli felügyelte. Kiegyenlítette a tájnyelvi különbségeket, egységesítette a helyesírást, hogy ezzel is biztosítsa a fordítás egyértelműségét, és megteremtse pontos értelmezhetőségének feltételeit.

A vállalkozás sikeréhez főúri pártfogás is kellett. Mágócsy Gáspár protestáns nagybirtokos és főispán húsz éven át tekintélyes patrónusa volt Károlinak, 1590-ben bekövetkezett halála után pedig birtokának örököse, Rákóczi Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem is szívén viselte a magyar nyelvű Biblia ügyét. Károli maga is igen jelentős összeggel, tokaji szőlőskertjeinek teljes jövedelmével járult hozzá a megjelentetés költségeihez. A fordítás Göncön készült, a vizsolyi nyomtatást pedig az indokolta, hogy Göncön nem volt alkalmas épület, amelyből nyomdát lehetett volna kialakítani. Rákóczi Zsigmond felajánlotta üresen álló vizsolyi udvarházát erre a célra, ahol azután az 1590-es év nyarának közepén megjelent a legsikeresebb magyar könyv, melyet valaha is nyomtattak, melynek népszerűsége századokon át ível, és túlmutat a vallási felekezeteken. Károli egy évvel élte túl a megjelentetést.

A Károli-biblia szövege nagymértékben befolyásolta a magyar irodalmi nyelv és a mindennapi beszélt nyelv alakulását. „Csuda – írta Bod Péter egyház- és irodalomtörténész 1766-ban – mint megszentelte és megáldotta az Isten ezt a Károlyi fordítását!” És valóban, a Károli-bibliát napjainkig, kisebb javításokkal mintegy háromszáz kiadásban jelentették meg újra, és digitalizált szövege az interneten is elérhető. Károli munkája új fejezetet nyitott a magyar nyelv történetében: elindította a sztenderd magyar nyelvváltozat kialakulását.

Az első magyar nyelvű Biblia jelentőségének megértéséhez fontos látnunk, hogy alkotói, jóllehet a három részre szakadt ország bajait nem tudták a hadszíntéren orvosolni, nem tudták kiűzni a törököt, nem tudták helyreállítani az állam egységét, a Biblia lefordításával és megjelentetésével magasabb szinten találtak megoldást a további szétesés ellen. Az anyanyelven olvasható Szentírással megerősítették a nyelvi összetartozás érzését, mely a nemzeti összetartozásnak és a túlélésnek erős védőbástyája lett.

A katolikus Márai Sándor ezt jegyezte fel naplójába 1948-ban, néhány hónappal emigrációba vonulása előtt:

„Károlyi Gáspár Bibliájának minden sorát elolvastam ebben az évben, napjában négy-öt oldalt, s megjelöltem minden szót és mondatot, amelynek számomra különös értelme volt. Egyszer az életben így is kell olvasni a Bibliát: mint egy „könyvet” … Az életem teljesebb lett ez olvasmánnyal.”

Az eredeti kiadásból 52 példány maradt fenn, közülük 24 külföldön van. Egyet a vizsolyi templomban üveg alatt őriznek, ott megtekinthető Károli műve, amelyben a teljes Szentírás először szólalt meg magyarul, és mindannyiunk számára azzá lett, aminek Isten szánta: setétségben vezérlő lámpás.