1643. február 3-án, több napos ünnepségsorozat részeként került sor arra a szertartásra, amely során házasságot kötött az erdélyi fejedelem fia és örököse, ifjabb Rákóczi György és a Báthory család utolsó tagja, Báthory Zsófia.

A vőlegény apja, I. Rákóczi György 1630-tól uralkodott Erdélyben, azonban már nagyapja, Rákóczi Zsigmond is ült az erdélyi trónon rövidebb ideig (1607–1608). A Báthory család viszont fényesebb múltra tekintett vissza: a menyasszony nagyapjának féltestvére volt Báthory Gábor fejedelem, és a Báthory-házból származó fejedelmek sora hirdette a család dicsőségét, Báthory István fejedelemnek utóbb lengyel királlyá és litván nagyfejedelemmé választása pedig az európai uralkodói dinasztiák közé emelte a családot. A Báthoryak ecsedi ágának kihalásával annak vagyona is a somlyói ágra szállt, így a lengyel anyától, Zakrzeszka Annától született Báthory Zsófia hatalmas vagyont kapott hozományul. Szalárdi János, a kortárs krónikás így mutatja be a menyasszonyt: „Néhai somlyai Báthory Andrásnak szép, hajadon árva leánya, hogy az atyjárul is régi méltóságos úri nagy és fejedelmi igaz magyar nemzet, anyjárul is pedig noha lengyel, de nagy úri ágbul származott volna, kinek Lengyelországban nagy úri atyafiai és szép urasággal való jószágai is voltanak.” Hogy a házasság megkötésében a két család javainak egyesítése is nagy szerepet játszhatott, mutatja az, hogy az öreg Rákóczi György fejedelem már 1637 körül összeíratta a Báthory-örökös javait.

Az esküvő idején a vőlegény 22 éves volt, a menyasszony 15 éves lehetett, ami megfelelt a korabeli szokásoknak. A szertartás fejedelmi pompával zajlott, melyen képviseltették magukat a német-római császár, a lengyel király, a román fejedelmek, a velencei dózse, a kurlandiai herceg követei, és követeket küldött a nádor és az esztergomi érsek is. Az esküvőről tudósító korabeli követjelentések és feljegyzések megörökítették a lakodalomhoz kapcsolódó eseményeket: a díszes lakomákat, a felszolgált étkeket, a csemegének kínált friss narancsot és citromot, gránátalmát és szőlőt; az ifjú pár tiszteletére leadott ágyúlövéseket, a „három rendbéli (német, magyar, cigány) muzsikát”, sőt azt is megtudjuk, hogy a városfalakon kívül „a pápistáknak komédiájok volt mise után”. A vendégeket este tűzijátékkal szórakoztatták, miközben sárkányokat eregettek a levegőbe, ezzel utalva a Báthoryak mitikus ősére, aki egykor legyőzte az ecsedi lápban élő hatalmas sárkányt.

Az ünnepség Báthory Zsófia gyulafehérvári bevonulásával vette kezdetét, másnap pedig az erdélyi református püspök kálvinista szertartás keretében adta össze az ifjú párt. A korabeli főúri és uralkodói házasságkötéseknél döntő szerepet inkább a házasulandók politikai és dinasztikus érdekei játszottak, mintsem az ifjú pár érzelmei. A fejedelem egy keltezetlen, de mindenképp a fia esküvője előtt keletkezett feljegyzése szerint utódai – György és Zsigmond fiának leszármazottjai – akkor részesülhetnek a Rákóczi-javakból, ha „az mi igaz Helvétika vallásunkban állandók, tökéletesek és vastagok lesznek, s pápista feleséget soha nem vesznek”. Báthory Zsófia azonban katolikus vallású volt, s csak az esküvő után hónapokkal tért át férje református felekezetébe, miközben a pénteki és szombati böjtöket még sokáig megtartotta (amiről csak augusztusban mondott le).

Az esketés közben történt az az incidens, amiről a lengyel király jelen lévő követének naplójából értesülhetünk, hogy a menyasszony nem válaszolt az esketést végző Geleji Katona István azon kérdésére, ami arra vonatkozott, hogy megtartja-e születendő gyermekeiket az igaz hitben (ami itt természetszerűleg a református vallásra vonatkozott). A házasságot persze ennek ellenére megkötötték. „A fejedelem számára lelkiismereti kérdés volt, hogy családja a saját felekezetén belül házasodjon” – amint Várkonyi Gábor megállapította. Ugyanakkor a dinasztikus érdek azt kívánta, hogy haladékot adjon az ifjú feleségnek az áttérésre, ami körülbelül fél év múlva következett be.

A házasság körüli bonyodalmak más korabeli forrásban is megjelennek. A későbbi fejedelem, Kemény János évtizedekkel később papírra vetett emlékiratában azt írja, hogy „a fejedelemmel elvétették a Báthory kisasszonyt, ki igen pápista vala.” Ugyanakkor utal arra is, hogy az ifjú férj „a kisasszonyhoz való szeretettől úgy meggyőzettetett vala, hogy nem akar vala semmit aziránt az religióra nézni.” Érdekes tény, hogy egy 1642-ben, tehát a házasság előtt kelt levelében maga I. Rákóczi György is fia érzelmeivel magyarázza a katolikus menyasszonnyal lett eljegyzést: „ennek az mi fiunknak bolond s rendfelett való szeretetit naponként inkább vesszük eszünkbe mátkájához” – írja a fejedelem. A korabeli normák alapján azonban alig tűnik valószerűnek az eljegyzés idején 11–12 éves menyasszony s a már 19 esztendős Rákóczi-fiú közötti szerelem lehetősége, így igazat kell adni Várkonyi Gábornak, aki azt írja, hogy „kézenfekvő magyarázatnak látszik, hogy a szerelem a felekezeti különbség okozta politikai bonyodalmak leplezését szolgálta”.

Az esemény fényét emelte egy 1642-ben Váradon, Szenci Kertész Ábrahám nyomdájában megjelent latin nyelvű panegürikosz (a Régi Magyarországi Nyomtatványok között 2040-es számon nyilvántartott kiadvány). Természetesen a beszéd református szerzője utal a leendő fejedelem elvárt kötelességeire (kultúrapártolás, kálvinista egyházak és iskolák támogatása), s idézi a Rákócziak családjában már Zsigmond fejedelem által is használt bibliai eredetű jelmondatot (Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei). Az ünnepi beszédben azonban – amint Máté Ágnes megállapította –, nagyobb szerepet kap a menyasszony családjának méltatása. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a fejedelmi és királyi elődökön túl a Báthory család tagjai már a középkorban is fontos tisztségeket töltöttek be, de a sárkányt legyőző mitikus ősükre utalt a család sárkányfogas címere is. Ilyen ősökkel a Rákócziak nem büszkélkedhettek, amin a beszéd szerzője úgy segített, hogy I. Rákóczi György felesége, Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony családjának eredetét vezette vissza Szent László király koráig. Igaz, a krónikás hagyomány IV. (Kun) László idejére teszi Lóránt vitéz hőstettét, aki megalapozta a Lorántffyak hatalmát, ezzel a kegyes változtatással viszont „az orátor kifejezhette a két család hasonló ősiségét” – Szent László idejében élt ugyanis Bátor Opos, a Báthoryak őse is –, és így „legalább a mitikus ősök tekintetében egyenrangúnak mutathatta be az ifjú pár tagjait” a szónok – mutatott rá Máté Ágnes.

Báthory Zsófiának fejedelemasszonyként, – bár saját udvart alakított ki Gyulafehérváron, – számolnia kellett anyósa, az özvegy Lorántffy Zsuzsanna sárospataki udvartartásával. II. Rákóczi György és felesége tovább vitte az erdélyi fejedelmi udvar kulturális hagyományait és a református vallást támogató szerepét, az újabb kutatások azonban arra világítottak rá, hogy Báthory Zsófia vallási és politikai magatartásában erős lehetett a színlelés. Vargáné Balogh Judit azt állapította meg róla, hogy „látványosan katolikus székely nemesi családok közül válogatta össze az udvarában szolgáló fiatal udvarhölgyeket”. II. Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjárata, az erdélyi sereg pusztulása, majd az Erdélyre zúduló török-tatár támadás új helyzetet teremtett a politikában (1657–1660), maga a fejedelem is a Gyalu és Fenes közt zajlott török elleni harcban kapott sebeibe halt bele. Anyósa és férje halála után Báthory Zsófia fiával, I. Rákóczi Ferenccel együtt újra visszatért a katolicizmushoz, a Rákóczi-birtokokon üldözte a protestáns lelkészeket, és a sárospataki kollégiumot is bujdosásba kényszerítette. Az erdélyi trónra pedig I. Apafi Mihály került a szultán akaratából.  

Felhasznált irodalom

Balogh Judit: Fejedelemasszonyi szerepek a 17. századi Erdélyben. Publicationes Universitatis Miskolciensis. Sectio Philosophica, tomus XIX, fasc. 1 (2015) 309–322. http://midra.uni-miskolc.hu/document/24571/19580.pdf (letöltés: 2023. január 30.)

Máté Ágnes: „A Báthory-cédrus utolsó ága”: A humanista krónikásirodalom szerepe Báthory Zsófia és II. Rákóczi György esküvői köszöntő beszédében (1643). Antikvitás & Reneszánsz, 8, (2021) 2. sz. 129–147. https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/antikrene/article/view/43603/42600 (letöltés: 2023. január 30.)

Várkonyi Gábor (s. a. r.): II. Rákóczi György esküvője. ELTE Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszék, Budapest, 1990. (Régi magyar történelmi források, II).

Várkonyi Gábor: Magánélet és politika. II. Rákóczi György és Báthory Zsófia házasságának hátteréhez. In: Balogh Judit – Papp József (szerk.): Nemesi és polgári szerepek, reprezentáció és interpretáció. Líceum Kiadó, Eger, 2016. 131–141. http://publikacio.uni-eszterhazy.hu/5567/1/131_141_V%C3%A1rkonyi.pdf (letöltés: 2023. január 30.)