A magyar történelem, Magyarország természetföldrajza, térképészete, gazdaságtörténete – sajnos a tudománynak olyan területei, amelyek számunkra talán a legfontosabbak, de nagyon kevés nem magyar kutató érdeklődésének állnak a középpontjában, a világ élvonalába tartozó kutatók közül különösképpen. Az egyik első és legjelentősebb kivétel ez alól a bolognai születésű olasz gróf Luigi Ferdinando Marsigli.

Luigi Ferdinando Marsigli, vagy ahogy latinosan is nevezhetjük (maga is így írta a nevét): Aloysius Ferdinandus Marsilius (1658. július 10. – 1730. november 1.), aki ráadásul nemcsak tudósként vizsgálta hazánkat, de mint a német-római császár (egyben magyar király) szolgálatában álló (nem is akármilyen képességű katonatiszt) aktívan részt is vett sorsának alakításában.

Marsiglit nyugodtan nevezhetjük az egyik utolsó nagy polihisztornak, aki minden tudomány megismerésében és gyarapításában jeleskedett, s ez életében szervesen összefonódott katonai karrierjével: nagyszerű megfigyelőképessége, földrajzi, csillagászati, mérnöki ismeretei tették lehetővé, hogy gyorsan és sikeresen emelkedjék a katonai pályán, s a tudomány számára gyakorlatilag ismeretlen, a török háborúk évszázadai során elvadult országokban való szolgálata hozta elébe a leíratlan, feldolgozásra váró anyag tömegét. A 18. század végén ez a karrier szinte természetesen vezetett az akkori legnagyobb európai hadszíntér, Magyarország és a Balkán felé. Ráadásul ifjúkori tanulmányai során nagy szerencséjére Konstantinápolyban is járt, s részben már ott komoly tudományos anyagot gyűjtött, részben megismerkedhetett a török nyelvvel és a török társadalommal. Tanulmányútjai után és miután rövid ideig Itáliában kereste az érvényesülés lehetőségét, 1682-ben kérte felvételét I. Lipót császár és király hadseregébe. Törökországi tapasztalatai alapján már ekkor írt a török birodalom felépítéséről és a török kiverésének lehetőségéről; ezt azonban I. Lipót nem fogadta érdeklődéssel, minthogy a bécsi udvar abban az időben semmilyen értelmes politikai tevékenységre nem volt fogékony. Az időzítés azonban így is szinte tökéletes volt, hiszen csak egy év múlva, 1683-ban indul meg a török Bécs utolsó ostromára, amit aztán most már szükségszerűen követett az ellencsapás, Buda visszavétele és végül Magyarország felszabadítása, sőt átmenetileg a Balkán felszabadításának reménye és hosszadalmas balkáni hadműveletek is.

Az ifjú katonatiszt szinte minden hadszíntéren ott volt, és szinte minden szerepben megismerkedett a dunai hadviseléssel. Fogságba is esett, egy évig volt török rab, és csak kalandos úton tudott megszabadulni. Majd újra a seregbe lépve gyorsan haladt előre a ranglétrán mint harcoló katona, de egyre inkább mint hadmérnök és kiváló térképész is, majd pedig töröknyelv- és helyismerete alapján a béketárgyalások egyik fő tárgyalója. Katonai szempontból is nagy és tartós hasznára volt hazánknak a várak megvívásában (Buda bevételekor az addig megmaradt maradék Corvinák megmentését is ő szervezte), más erődök és határszakaszok védelmében, végül a Magyarországra nézve lehetőleg előnyös békeszerződés és határvonal kialkudásában. Ennél azonban utólag, háromszáz év távlatából sokkal fontosabb a hihetetlen mennyiségű feljegyzése, irata és térképe az ország természeti viszonyairól.

Természetesen nem szabad azt gondolnunk, hogy Marsiglit valamiféle magyarok iránti szeretet vezette hazánk kutatásában: ő a császár hűséges katonájaként harcolt, és mint a császár birtokát igyekezett minél pontosabban felfedezni a területet, azonkívül a saját tudásvágya, szorgalma és dicsőségvágya is hajtotta. A „kuruc–labanc” viszonylatban magától értetődően a labanc oldalon állt, és hadi ténykedésének elég jelentős része Thököly Imre csapatai ellen zajlott. Ellenséges azonban nem volt a magyarok iránt: igyekezett az itt élő népeket is tudományos objektivitással szemlélni, még ha nem is mindig tudta őket megérteni. Valószínűleg magyarul is megtanult valamennyire, legalábbis erdélyi szolgálata (1690/91) idején nyelvészeti kutatásokba is kezdett, erről kéziratos magyar és román szójegyzéke tanúskodik.

A császári hadsereg a nagyon tehetséges emberek számára sosem volt kedvező hely, Marsiglinak is a győzelemhez közeledvén egyre több, jórészt irigységből származó váddal kellett szembenéznie. Katonai pályájának katasztrófáját aztán a török háború után nemsokára kezdődő spanyol örökösödési háború hozta, ahol 1702-ben a nehezen védhető Breisach várában szolgált, s a várat (más választásuk nemigen lévén) feladták a franciáknak. Noha nem Marsigli volt a parancsnok, így a döntésért főleg nem ő volt felelős, mégis hadbíróság elé állították, tiszti rangját elvették, és száműzték. Így kényszerűen megszakadt a kapcsolata a birodalommal; hazánkban sem járhatott többé. Katonai érdemeit az ellenséges franciák is elismerték, így Dél-Franciaországban telepedhetett le, és a továbbiakban jórészt csak a tudománynak élt. Új kutatásai is világszínvonalúak voltak (a francia Földközi-tenger kutatásával lényegében megalapította az oceanográfia tudományát), de a Duna vidékén összegyűjtött régi anyagából is sokat megjelentetett.

Marsigli tudományos főművei közül számunkra legjelentősebb a Danubius Pannonico-Mysicus (A pannon-moesiai Duna-szakasz) című hatkötetes, latinul írott opus[1], amely a Duna magyarországi és balkáni szakaszának részletes leírását tűzte ki céljául. A megvalósult mű ennél lényegesen többet ad: a Duna-táj komplex természetföldrajzi és történeti, illetve térképészeti bemutatását. A természeti és társadalmi környezetet egységben bemutató, minden szaktudomány számára értékes látásmódja egészen modern, tulajdonképpen csak napjainkban tudjuk igazán értékelni. Annál inkább ismeretes volt, hogy egy-egy tudományág milyen súllyal jelenik meg benne. A Duna-vidék addig soha nem látott pontosságú térképezését hajtotta végre (halála után a Duna-térképei külön kötetben is megjelentek)[2], és az ehhez végzett csillagászati mérései, amelyeket részletesen közöl, a kor legmagasabb színvonalán álltak. De ugyanolyan részletességű táblázatokban mutatja be (saját mérései alapján) Magyarország meteorológiai viszonyait, ásványkincseit vagy növényvilágát is (a mű utolsó kötete az első ismert összefoglaló munka Magyarország flórájáról). S ha már Duna, akkor természetesen a halak is: a dunai halakat anatómiai ábrákkal mutatja be.

Marsigli korában természetes volt, hogy egy tudományos érdeklődésű utazó az ókori régiségeket is felmérje, így Magyarország, sőt az egész Duna-mente régészeti emlékeiről is sok szó esik a műben, de ennek egy kisebb, ám a mai napig sok érdekességgel szolgáló külön képkötetet is szentelt.[3]

Valójában azonban – és ennek éppen a régiségek kutatásánál van számunkra különös jelentősége – Marsigli „fő művéről” beszélni pontatlan fogalmazás, mert hatalmas jegyzetanyagának, rengeteg írásának csak kisebb része jelent meg életében, sőt igen nagy része máig is csak Bolognában őrzött kézirataiban található meg. Ezeknek a kéziratoknak a terjedelme szinte hihetetlen: 120 kötetre rúg! És ezek közt vannak a magyar történelem szempontjából legjelentősebb iratok is. Amit a török kiűzéséről egyszerre a szemtanú és a hadművészeti szakértő szemével írt írt, korának elsőrendű jelentőségű forrása; a munka halála után két évvel jelent meg.[4] Viszont csak 1881 óta van tudomásunk kéziratai közül néhány különleges lapról, amelyeken a magyar múltnak egy páratlan emlékét egyedül neki sikerült megőriznie, s ezeket először 1914-ben Sebestyén Gyula adta ki. Mikor a felszabadító háborúk során 1690 októbere és decembere közt Erdélybe volt rendelve azzal a feladattal, hogy a moldvai határok zárlatát biztosítsa, Gyergyószéken (nagy valószínűséggel Szárhegyen) le tudott jegyezni egy rovásírásos naptárt, amely a 15. század végén készült. Azóta az eredeti rovásléc rég elveszett – ámbár azt sem lehet kizárni, hogy már Marsigli is csak kéziratos lejegyzésben láthatta –, hasonló pedig soha nem került elő többé, tehát ez a néhány lap a mai napig legbővebb emléke a székely-magyar rovásírásnak.

Marsigli életműve példája a kitartó, áldozatos tudósi munkának, s kalandos életrajza a magyar történelemnek is részévé vált azon kevés külföldi zsoldos közt, akik hasznára s nem kárára voltak hazánknak; számunkra azonban legfontosabbak pontos térképei, tudományos gyűjteményei, a 17-18. század fordulóját szinte mindenkinél pontosabban leíró szemtanú tanúsága, s kiadatlan életművében minden bizonnyal még mindig sok számunkra fontos anyag rejlik kiaknázatlanul.

[1] Danubius Pannonic-Mysicus, observationibus geographicis, astronomicis, hydrographicis, historicis, physicis perlustratus et in sex Tomos digestus. Hagae–Amstelodami, 1726. Magyarul még csak az első kötete jelent meg (Danubius Pannonico-Mysicus, tomus 1. Budapest 2004.)

[2] La  Hongrie et le Danube, en XXXI cartes très fidèlement gravées d’après les desseins originaux & les plans levez sur les lieux par l’auteur même ... La Haye, 1741.

[3]  Inscfriptiones, monumenta, ornamenta, lateres hierogliphicis inscripti, metae, scapi columnarum, urnae & omnia ad ripas Danubii in Hungaria inventa. Bononiae, é. n.

[4] L’État militaire de l’empire ottoman, Amsterdam 1732. Magyarul Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról (Budapest 2007.) címmel olvasható.