Ezen az évfordulón Eőry Zsófia, az MKI Nyelvtervezési Kutatóközpontja ügyvivő szakértőjének cikkét olvashatják.

A 19. század jeles polihisztora 1800. február 13-án látta meg a napvilágot Torockószentgyörgyön.

Brassai Sámuel már gyermekként elsajátította a természettudományok és a zenetudomány alapjait. Kolozsvárott járt középiskolába, majd tanulmányai befejeztével házitanítóként, valamint nyelv- és zenetanárként dolgozott különböző főúri családoknál. 1834-ben az ő szerkesztésében jelent meg a Vasárnapi Ujság első száma (1848-ig minden héten adtak ki példányt). 1837-ben kinevezték a kolozsvári Unitárius Kollégium tanárává. Történelmet, földrajzot, matematikát és természettudományokat tanított. Még ugyanebben az évben a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választották. 1838-tól 1847-ig (néhány éves megszakításokkal) az Unitárius Kollégium igazgatói posztját is betöltötte. 1841-ben elérte, hogy a magyar lehessen az oktatás nyelve (a latin helyett). 1848-ban Pestre menekült, innen Debrecenbe utazott, és csatlakozott Bem seregéhez. A szabadságharc leverése után 1850-ig bujkálnia kellett, majd visszatért Pestre, ahol 1859-ig tanított, folyóirat-kiadással foglalkozott, színdarabot fordított, valamint tankönyveket és különböző (zenei, matematikai, biológiai, irodalmi, nyelvészeti stb.) témájú tudományos írásokat publikált. 1857-ben tartotta akadémiai székfoglalóját (először a matematikai, később pedig a filozófiai osztály tagja lett). 1859-ben visszatért Kolozsvárra, és 1862-ig ismét tanított az Unitárius Kollégiumban. 1872-ben az akkor alakult kolozsvári tudományegyetem elemi mennyiségtani tanszékének vezetője lett. 1874-ben ezen az egyetemen kapott doktori címet, és ekkor kezdett szanszkrit nyelvet, valamint összehasonlító nyelvészetet tanítani. 1875-től egy éven keresztül a matematikai és természettudományi kar dékánjaként, az 1878/79-es tanévben pedig egyetemi rektorként dolgozott. 1884-es nyugdíjba vonulása után 1897-ben bekövetkezett haláláig számos cikket és tankönyvet publikált az általa gyakorolt tudományterületekről, folyóiratok szerkesztésében vett részt, emellett tudományos társaságok alapításában is közreműködött.

Brassai nyelvészeti munkássága több szempontból is újítónak számít. Kutatásainak középpontjába a mondatot állította, holott a 19. század közepén a történeti-összehasonlító és a leíró elemzések is elsősorban az egyes szavakra koncentráltak. Vizsgálatainak kezdetén a mondat tipikus jellemvonásait kereste, ehhez pedig különböző eredetű nyelveket (francia, ógörög, héber, tibeti, magyar stb.) vetett össze; ez szintén újdonság, hiszen a korban mindig csak a rokonnak vélt nyelvek hasonlóságait kutatták. Eredményeit 1860 és 1865 között részletezte „A magyar mondat” című értekezésében. Ebben kifejti, hogy meglátása szerint a mondat alappillére nem az alany és az állítmány, hanem egyedül az ige, így a mondat igéből és neki alárendelt, egymással egyenrangú bővítményekből áll. A mondat jellemzői közül Brassai kiemeli a szórend fontosságát, és abból kiindulva alkot új, kétpólusú mondatszerkezeti elméletet, amellyel az általa vizsgált összes nyelv jellemezhető volt. Természetesen a magyar mondatokra is alkalmazta, valamint kiegészítette a hangsúly és a hanglejtés elemzésével.

Brassai nyelvművelői munkásságának középpontjában is a mondat állt. Azt vallotta, hogy a nyelvművelőknek nem elsősorban a helytelennek tartott szavak, hanem a magyartalan mondatszerkezetek ellen kell küzdeniük. Egyaránt hadakozott az ortológusokkal és a neológusokkal. Úgy vélte, a nyelv szerves életet él, így nem lehet újítani, legfeljebb fejleszteni, művelni, a fejlesztésben pedig elsősorban a népnyelvet kell alapul venni. Elvetette a nyelv szépítésének gondolatát is, hiszen a szépség relatív fogalom. Az ortológusok „nyelvjavítási” szándékát azzal az indokkal ítélte el, hogy nyelvhelyességi kérdésekben nem egyes embereket, hanem a „nemzet nyelvérzékét” illeti a döntés joga.

Amellett, hogy nyugdíjaskoráig aktívan tanított, Brassai számos tankönyvet, nyelvkönyvet is írt. Módszertani elvei a mai nyelvoktatásban is megállják a helyüket. Alapegységnek ezen a területen is a mondatot választotta, és ennek keretén belül magyarázta a szavak szerepét, valamint az alaktani, szintaktikai és fonetikai jelenségeket. A nyelvtan tanításakor példákból kiindulva ismertette fel a diákokkal a szabályokat. Nagy hangsúlyt helyezett a kommunikációra, a beszéd gyakoroltatására is.

Források:

É. Kiss Katalin: Brassai Sámuel nyelvészeti munkássága; in: Németh G. Béla: Forradalom után – kiegyezés előtt; Budapest, Gondolat, 1988.

Magyar életrajzi lexikon az Arcanum Digitális Tudománytár felületén – Brassai Sámuel: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/b-74700/brassai-samuel-74DDA/

Brassai Sámuel (1800-1897) akadémikus, unitárius tudós, a kolozsvári egyetem professzora, nyelvész, matematikus, botanikus, irodalmár, zenetudós, fordító munkásságának és az életében róla megjelent írásoknak a kronológiája; összeállították a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Gazda István vezetésével: http://mek.oszk.hu/05100/05142/05142.pdf

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái – Brassai Sámuel: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/b/b02438.htm )