A 461 évvel ezelőtti esemény évfordulóján Katkó Gáspár, Történeti Kutatóközpontunk kutatójának cikkét közöljük.

1559. szeptember 15-én hunyt el Gyulafehérvárott Jagelló Izabella (Izabella Jagiellonka) lengyel származású magyar királyné. Sorsa összekapcsolódott a végóráit élő középkori magyar állam teljes szétesésével, és az Erdélyi Fejedelemség születésével.

Jagelló Izabella I. Zsigmond (1506–1548) lengyel király és Bona Sforza leányaként látta meg a napvilágot 1519. január 18-án Krakkóban. Apja a Jagelló-dinasztia sarjaként szoros kapcsolatban állt a Magyar Királysággal, ahol testvére, II. Ulászló (1490–1516), majd unokaöccse, II. Lajos uralkodott (1516–1526). A rokoni szállaknak köszönhetően ő maga is többször megfordult a Magyar Királyságban. Ennek köszönhetően ismerkedett meg Szapolyai János nővérével, Szapolyai Borbálával, aki édesanyja, Hedvig tescheni hercegnő révén nem csak a lengyel nyelvet bírta, hanem szoros rokonságban állt a Piast-dinasztiával. A hosszú előkészületek után, 1512-ben Zsigmond oltár elé vezette Szapolyai Borbálát, aki három évvel később 1515-ben meghalt.

A királyné halála után meglazult I. Zsigmond és a Szapolyaiak közötti kötelék, de teljesen sohasem szakadt meg a kapcsolatuk. A mohácsi csatavesztést követő Habsburg–Szapolyai háború vége felé, 1537-ben Szapolyai János hű embere, Fráter György közreműködésével megkezdődött a tárgyalás a Jagelló Zsigmond és Szapolyai János között Zsigmond leányának, Izabellának a kezéről. Jóllehet kettejük között jelentős, majd harminc évnyi korkülönbség volt, sikerült nyélbe ütni a megegyezést, s az 1538-as váradi béke megkötését követően, 1539. március 2-án Izabellát Székesfehérváron megkoronázták, majd ezt követően kerülhetett sor a menyegzőre.

Az esküvőt követően kicsivel több mint egy év múlva, 1540. július 7-én megszületett a pár egyetlen gyermeke, János Zsigmond, de Szapolyai János nem sokáig örülhetett fiának, mert két héttel később, 1540. július 22-én meghalt.

Szapolyai János halála nagy csapás volt a királynőnek és az országnak egyaránt, mert kiújult a Habsburg és Szapolyai párt között 1538 óta féken tartott háborúskodás. Izabella ebben a helyzetben nem sok mindent tudott tenni, hiszen teljesen rá volt utalva Fráter Györgyre, akivel sokszor került konfliktusba. Buda megszállása után, Izabella fiával, Fráter Györggyel és az udvar tagjaival Szulejmán szultán döntésének megfelelően Erdélybe húzódott vissza, s Gyulafehérváron rendezett be magának udvart, ahonnan továbbra is szoros kapcsolatot tartott fent a krakkói királyi udvarral, neveltetésének helyszínével, amely nagy hatással volt a gyulafehérvári udvar kultúrájára. Noha a királyné magyarul is megtanult, származásának és neveltetésének köszönhetően szívesebben használta az olasz, a lengyel vagy a latin nyelvet.

Az állandó viszályok közepette egyáltalán nem volt könnyű helyzetben, amit igencsak megnehezített, hogy Fráter Györggyel való kapcsolata végig viharos és konfliktusokkal terhelt maradt. A Barát halála után 1551-ben fiával együtt visszatért Lengyelországba, ahonnan csak 1556-ban tért vissza az erdélyi rendek hívására.