A magyar nyelvművelés első alakjai közül az egyik kiemelkedő személyiség Szarvas Gábor. Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának megbízásából ő volt az egyik legrégebbi nyelvtudományi folyóiratunk, a Magyar Nyelvőr első főszerkesztője.

A Magyar Nyelvőrt 1872. január 15-én indította útjára az Akadémia a magyar nyelv kutatása és művelése céljából. Szarvas Gáborban látták azt a nyelvészt, aki képes egy ilyen folyóiratot megalapítani és irányítani. A Magyar Nyelvőr azóta is működik, idén jelenik meg a 144. évfolyama, és ez az egyik vezető nyelvtudományi folyóiratunk. Szarvas Gábor Nyelvőrével indult meg hazánkban a szervezett, tudományos hátterű nyelvművelés.

A XIX. század utolsó évtizedeiben már túl voltunk a klasszikus nyelvújítás kezdeti szakaszán, az ortológus-neológus vita első hullámain, az új nyelvi formák terjedésnek indultak, egyre több szótár és grammatika jelent meg, de ne feledkezzünk el a forradalom és az elbukott szabadságharc politikai, közéleti következményeiről sem. Ezek és sok más esemény rányomta bélyegét a nyelvhasználatunkra, a nyelvről való gondolkodásra is. Ebben a környezetben döntött úgy az Akadémia, hogy ideje elindítani egy olyan folyóiratot, amely a Tudós Társaság megbízásából tudományos keretek között szolgálja a magyar nyelv ügyét.

Szarvas Gábor ortológus irányultsággal indította útjára a Magyar Nyelvőrt, ez vált az új ortológia vezető fórumává. Szarvas elszántan küzdött az idegenszerűségek ellen, valamint fontos célja volt a magyar nyelvi hagyományok felkutatása és rögzítése. A folyóirat első számának első lapjain olvashatjuk Szarvas szerkesztői bevezetőjét, amely megadja a lap programját. Ebből egyértelmű azonban, hogy Szarvas szándéka szerint a Nyelvőr nem kizárólag az idegenszerűségek elleni féktelen küzdelem fóruma kívánt lenni. Mit akarunk? című programadó, szerkesztői bevezetője így kezdődik a Magyar Nyelvőr 1. évfolyam (1872) 1. számának 1. oldalán:

„Akarjuk ott, a hol az ingadozó alapra fektetett s rögtönözve létesített nyelvújítás szabályellenes szóalkotásokat hozott forgalomba, a helyesség visszaállítását; a hol az idegen nyelvekkel való érintkezés korcs kifejezéseket termesztett, a tisztaság elémozdítását; akarjuk a követelményeknek teljesen megfelelő tudományos magyar nyelvtannak összeállítását megkönnyíteni s részben elékészíteni, az által hogy anyagot gyűjtünk s a függőben levő kérdéseket tüzetes megvitatás által tisztázzuk; mind ezt pedig a magyar nyelv életéből merített eszközök segítségével akarjuk megvalósítani.

E végből kutatni fogjuk 1. a történeti, 2. a népnyelvet; 3. kiváló figyelmünk tárgyát fogja képezni az újabb irodalom, különösen pedig a forgalomban levő hibás szóalakok és idegenszerűségek.”

A cikk további részében az alábbi pontokban részletezi a programját:

1. A történeti nyelv körében;
2. A népnyelv körében;
3. Az újabb irodalmi nyelv körében;
4. Az egész nyelvélet körében;
5. A haladó nyelvtudománynak nyelvünkre vonatkozó kutatásai.

Az első két pont tartalma nyilvánvaló: a nyelvtörténeti, a nyelvjárástani kutatásokról szóló közlemények, vizsgálatok publikálásának szándékát részletezi. A 3. pontban megnevezett irodalmi nyelven nemcsak a korabeli szépirodalmi művek nyelvének a vizsgálatát értette, hanem a hivatali nyelv, a tudományos közlemények és a tankönyvek nyelve is ide tartozott. Célként azt jelölte meg Szarvas, hogy ezeket a szövegeket vizsgálják, írják le, dokumentálják az újszerűségeket, és bírálják az idegenszerű alakokat.

Az „egész nyelvélet” voltaképpen az élő nyelv használatával kapcsolatos kutatásokat jelenti Szarvas szándéka szerint. Ide sorolta a nyelvsajátságok vizsgálatát; a szavak és szinonimák gyűjtését, azaz a szókincs kutatását; a nyelvi adatgyűjtésen alapuló szintaktikai és mondattani kutatásokat; valamint az írói szókincskutatásokat is. Figyelemre méltó, hogy többször hangsúlyozza Szarvas az adatgyűjtésre, adatszerűségre alapuló nyelvészeti kutatás igényét, ez ma is általános elvárás.

Az ötödik pontba sorolja Szarvas, hogy ismertetni kell a nyelvtudomány legújabb eredményeit is, ez mutatja a kitekintés szándékát és nyitottságát.

A folyóirat tehát egyértelmű, határozott irányvonallal indult meg, és hamar megkerülhetetlenné vált, számos elismert nyelvész publikált benne, például Simonyi Zsigmond, Szinnyei József, Munkácsi Bernát, Budenz József és sokan mások.

Érdemes áttekinteni a Magyar Nyelvőr, 1. évfolyam, 1. számának és a további évfolyamoknak a tartalmát is, hisz a legelső lapszámokat is el lehet olvasni a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának repozitóriumában.

Az első számban már rögtön olvasható egy vita: Volf György írt egy dolgozatot A Czím („MAGYAR NYELVŐR”) kérdése címmel, majd közvetlenül utána található a szerkesztői válasz. Volf szerint a cím: a Magyar Nyelvőr germanizmus, és ez hitelteleníti a folyóiratot, mert pont olyan hibát követ el a címadásában, amely ellen küzd. Helyesen, magyarosan így kellene Volf szerint: A magyar nyelv őre. A szerkesztői válaszból kiderül, hogy a nyelvőr alak szoros összetétel, és az egészére a nyelvre és az őrre is vonatkozik a magyar jelző, tehát ez a szerkesztési mód nem germanizmus, hanem teljesen bevett szóalkotási mód.

Mellesleg ebből a polémiából is látható, hogy a nyelvművelés, a nyelv használati módjáról való értékelő szemlélet már kezdettől fogva a viták középpontjában állt. Szarvas karakteres új ortológus álláspontja szemben állt a neológus irányvonallal. Pont a nyelv belső vagy külső forrásokból való gazdagodási és változási folyamatai váltottak ki jelentős vitákat akkoriban, majd később is.

Szarvas azonban a Nyelvőr alapító szerkesztői munkáján és általános nyelvművelő munkásságán, valamint a körülötte zajló tudományos vitákon túl is jelentős nyelvész volt: etimológiai kutatásokat végzett, nyelvészeti tanulmányokat publikált, tanított, közreműködött szótárak és egyéb nyelvészeti források kiadásában. Munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia azzal is elismerte, hogy rendes tagjai közé választotta. Tudományos és alkotói pályáját szembetegsége, majd látásának elvesztése törte meg, 1881-től már visszavonult, majd 1895 október 12-én, éppen 125 éve halt meg.