A hazáért és egymásért
Nemzeti ünnepeink az 1870-es évek végén
A kötet a március 15-i és az augusztus 20-i nemzeti ünnepek sajtóvisszhangját tekinti át az 1877-1879 közötti esztendőkben megjelent fontosabb lapokban. A bevezető tanulmány a Szent István-emléknapot és az 1848-as forradalom évfordulóját mutatja be történeti változásában 1876-ig. Ezt az 1877-1879-es évek ünneptörténeti elemzései követik.
Vannak, akik kárhozatják, és vannak akik elismerik az 1867-es kiegyezést. A dualizmus éveiben a felszínen azonban még semmi sem utalt azokra a radikális történelmi fordulatokra, amelyek a 20. század elején bekövetkeztek, a korszak sokkal békésebb utat igért a Kárpát-medence népei számára. Ezt a jövőképet erősítette az ország népeinek több évszázados együttélése is.
Az emlékezettörténeti kutatás bemutatja azt a történeti és lelki összetartó erőt - a nemzeti ünnepeken is megjelenő hazafiságot -, amely a ,,boldog békeidőket' lehetővé tette. A kötet ezt a korszellemet kívánja a kiválasztott részletekkel felidézni és megosztani az érdeklődő olvasókkal.