„Erdélyt jobban megszeretjük, ha azt múltjával együtt ismerjük”
Történeti tanulmányok
Biró Vencel piarista történész levéltári forrásokon alapuló rend- és egyháztörténeti írásai Katolikus kincsek címen már korábban olvashatóvá váltak. A mostani kiadvány gazdasági és művelődéstörténeti témájú, főként az Erdélyi Fejedelemséggel kapcsolatos, alapvető fontosságú írásainak gyűjteményes kötete.
Szemléletmódja ma is követesre méltó: „Az erdélyi magyar történetírásnak elsősorban saját múltunkból kell merítenie. Természetesen ez nem annyit jelent, hogy a magunk történetét a többi nemzet történetéből kiszakítva képzeljük, hanem az együtt élő nemzetek történelmi kutatásaival kapcsolatban.” Gondolkodásmódjában az események tényeken alapuló, logikusan felépített bemutatása, a múlt felidézésének lényegre törő ereje és az erdélyiekre jellemző mindenre kiterjedő szemléletmód érvényesült. Egyaránt otthonosan mozgott a székely gondolkodásmód néha csalafinta útvesztőiben, mint Kolozsvár utcái, házai között, mintha ott született volna. Erről így vallott: „kolozsváriaknak számítanak azok, akik itt élték le hosszú tanárkodásuk összes éveit, három évtizeden túlmenően. Ide tartozik jelen összeállítás szerzője is hasonló helyzet alapján.”
Becses életműve miatt dicséret illeti rendfőnöke, Magyar Gábor döntését, hogy a szerzetesi életút elején álló ifjú piaristát Kolozsvárra irányította. Beteljesedett életútja és a két gyűjteményes kötetben olvasható írásai alapján kijelenthető, hogy az erdélyi lelkületű Biró Vencel kolozsvári papként, tanárként, tudományos munkásként valóban kiérdemelte a Házsongárdi temető nyújtotta földi halhatatlanságát.
Sas Péter