Horváth Veronika

Temetkezési szokások a Csilikti-völgyben és nyugati kapcsolataik a korai szkíta-szaka időszakban

A Kr. e. VIII. század végétől a Kr. e. VII. században Kazahsztán területén és az Altáj északnyugati erdős sztyeppés határvidékén, valamint a magasabb hegyei között új népcsoportok telepedtek le, melyek életmódja, kulturális sajátosságai eltérnek az azt megelőző időszak népességeinek hagyományaitól. Egyik legfontosabb lelőhelyük Kelet-Kazahsztán körzetben, a kínai határ közelé- ben, a Kazah Altáj alacsonyabb hegyei által körbevett Csilikti-völgyben található. Feltárásukra csak 1949 után került sor Szergej Szergejevics Csernikov vezetésével. Ezek a terepi kutatások a 2002–2004 között, majd 2016-ban folytatódtak az almati Al-Farabi Kazah Nemzeti Egyetem Régészeti Tanszékének közreműködésével. A régi földfelszínre felépített halmok alól gerendaszerkezetes kamrák bukkantak elő, melyekhez többnyire K-ÉK-i irányú, néha kővel, néha gerendákkal fedett, bejárati folyosók (dromoszok) nyíltak. Ez a jelenség nemcsak Kelet-Kazahsztánban, hanem Délkelet- és Közép-Kazahsztánban, az Uráltól keletre, egészen Cseljabinszk térségéig követhető. Jelenlegi kutatások szerint ezeknek a sírépítményeknek az előzményei a késő bronzkori közép-kazahsztáni Begazi-Dandibaj kultúrában találhatók meg, illetve az Aral-tótól keletre, az észak-tagiszkeni mauzóleumok egyes épületei is ezt a konstrukciót mutatják. A Csilikti-völgyi nagy kurgánokból, a közép- és délkelet-kazahsztáni temetkezésekből teljesen hiányoznak a lótemetkezések és a lószerszám-mellékletek. Gazdagságukat azonban főként a kamrákban szétszórtan megtalált, kis méretű, vékony aranylemezekből készült, illetve a türkizkővel berakott, úgynevezett szkíta-szaka állatstílusú hegyi kecskéket, ragadozó macskaféléket, valamint ragadozó madarakat ábrázoló ruhadíszek érzékeltetik.

Csilikti-völgy, korai szaka időszak, Bajgetöbe kurgán, sírszerkezet, dromosz, szaka állatstílus

Horváth Ciprián

Régészeti feltárások Abasár–Bolt-tetőn, 1972., 2006–2011

Abasár központi magaslatán, a mai Bolt-tetőn alapított monostort Aba Sámuel (1041–1044), s itt helyezték végső nyugalomra is. Feltehetően már a XVIII. században kerülhettek elő régészeti jelenségek a domb oldalában elhelyezkedő pincék kialakításakor, az egykori épületek maradványai pedig egészen a XX. század elejéig megfigyelhetők voltak a felszínen. A tanulmány egyrészt az 1972-ben folytatott ásatást mutatja be, melynek során a gótikus templomhoz csatlakozó kápolnában három sírkő is előkerült. Másfelől foglalkozik a 2006–2011 között végzett kutatással is, elsősorban az akkor feltárt temetőrészt ismertetve.

Árpád-kor, középkor, monostor, temető, sírkő

Fehér Bence

Bölcs Leó néhány szöveghelyének értelmezéséhez

Bölcs Leó Taktika c. művének XVIII. rendelete számos kelet-európai nép, köztük a honfoglaló magyarok („türkök” néven) hadművészetéről ismertet kortárs adatokat (IX–X. század fordulója). A kérdéses szöveghelyeknek több kiadása és magyar fordítása létezik, de egyes szöveghelyeket ezek eltérően értelmeznek. Kísérletet teszek néhány szöveghely értelmezésének korrigálására: ilyenek pl. a türkök állítólagos kincsvágya, a népnév potenciális felbukkanása a XVIII 22. bekezdésben (türkök vagy kurdok értendők?), az északi szkíták fekete-tengeri hadihajói.

Bölcs Leó, Taktika, szövegkritika, türkök, rószok, kurdok

Csontos Sára

A dél szó feltételezett mongol eredetéhez

A magyar nyelv esetleges mongol eredetű jövevényszavainak kérdése több mint 250 éve jelen van a szakirodalomban, a legújabb magyar eti- mológiai szótárak azonban nem számolnak ilyen nyelvi réteggel. Ligeti Lajos 1935-ben arra a következtetésre jutott, hogy a magyar és a mongol alakok közötti hasonlóságok bolgár-török közvetítéssel magyarázhatók, s mivel a magyar–mon- gol nyelvi érintkezés nem igazolt, a kérdést a kutatás hosszú időre lezártnak tekin- tette. A magyar dél szó eredete azonban mindmáig nem tisztázott megnyugtató módon: míg a mongol nyelvekben zöngés szókezdővel (düli), a török nyelvekben zöngétlen szókezdővel (tüš) szerepel. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a magyar nyelv kelet-altaji elemeinek kutatását mennyiben befolyásolta a magyarság korai történetére vonatkozó történeti hipotézis – miszerint mongol nyelvű népekkel nem érintkezhetett –, és hogy ez az álláspont a legújabb történeti, régészeti és archeogenetikai kutatások fényében mennyiben tartható fenn. A dolgozat nagyobb részében a magyar dél szó hangtani és jelentéstani elemzésére kerül sor, melynek alapján a tanulmány újra felveti a szó esetleges mongol eredetének lehetőségét.

etimológia, jövevényszavak, nyelvtörténet, mongol–magyar kapcsolatok, őstörténet

Balogh Mátyás

A jüecsi király meggyilkolása és a jüecsi vándorlás kezdete: egy történeti fordulópont rekonstrukciója

A jelen tanulmány a jüecsik (yuezhi) korai történetét és nyugat felé irányuló vándorlását vizsgálja az elsődleges kínai történeti források – elsősorban a Shiji, a Hanshu, kisebb mértékben pedig a Hou Hanshu – alapján. Vizsgálatunk középpontjában a jüecsik eredeti szállásterülete, valamint azok az események áll- nak, amelyek a Kanszu (Gansu)--folyosóból való kiszorulásukhoz és Közép-Ázsia felé történő elmozdulásukhoz vezettek. A Hanshu 96a és a Shiji 123 szerint a korai jüecsik Dunhuang és a Qili- an-hegység között éltek, ami a Kanszu-folyosó nyugati szakaszának felel meg. Bár Lin Meicun szerint e helynevek a Tian-shan térségében fekvő helyszínekkel azonosíthatóak, ez az értelmezés nem vált széles körben elfogadottá. Az ural- kodó álláspont továbbra is a Kanszu-folyosóba helyezi a jüecsik szállásterületét. Tanulmányunk szerint e földrajzi vita a tágabb történeti rekonstrukciót érdem- ben nem befolyásolja. A jüecsik vándorlása a korai kínai–hun kapcsolatok politikai és katonai kontextusában értelmezhető beleértve a heqin-szövetség létrejöttét, valamint az azt követő határvidéki konfliktusokat. A Shiji és a Hanshu párhuzamos szö- veghelyeinek részletes összevetése pontosítja a hun hadjáratok, a jüecsik vere- sége és királyuk megölése körüli események kronológiáját. A tanulmány kitér a meggyilkolt király koponyájának rituális célú felhasználására, amelyet a belső-ázsiai sztyeppei hagyományok összefüggésrendszerében értelmez. Emellett vizsgálja a vuszunok (wusun) Kunmo alatti megerősödését, valamint Zhang Qian követségét, mint a Nyugati Régiók hatalmi viszonyainak átalakulásában meghatározó jelentőségű tényezőket. Megállapításunk szerint a jüecsik kettéválása és királyuk kivégzése legin- kább Kr. e. 176–174 közé datálható, és a Maodun által megindított, majd Laos- hang alatt befejezett hun hadjáratokkal összefüggésben értelmezendő. A jüecsi uralkodó meggyilkolása váltotta ki a jüecsik elvándorlását. Az eseményeket a Kr. e. 160-as évekre helyező alternatív kronológiák helyessége továbbra sem zárható ki teljes mértékben, megállapításaink szerint azonban ezek forrásbeli megalapozottsága lényegesen gyengébb, és érvrendszerük több ponton hipote- tikus rekonstrukciókra támaszkodik.

jüecsik, Kanszu-folyosó, kínai–hun kapcsolatok, eqin-szö- vetség, hun hadjáratok, Maodun, Laoshang, vuszunok (Wusun), Kunmo, Zhang Qian, sztyeppei rituális gyakorlatok, korai Han-kor, történeti forráskritika, kro- nológiai rekonstrukció.

Babucs Zoltán

Az 1. honvéd harckocsiezred részvétele a Budapestért vívott harcokban

Az esztergom-tábori 1. páncéloshadosztály – soraiban az esztergo- mi „József nádor” 1. honvéd harckocsiezred párkány-nánai, jászberényi és rétsági zászlóaljainak harcképes részeivel – 1944. szeptember 13-tól volt részese a ma- gyarországi harcoknak, komoly veszteségeket szenvedve. Élelmezési létszáma öt- ezer főre csökkent, bevethető páncélosai közé már csak 4-5 db 40 M. közepes- és 41 M. Turán nehézharckocsi, pár 38 M. Toldi könnyűharckocsi és 10 db 40 M. Nimród páncélvadász tartozott. Részeit gyalogos vagy harckocsikkal megerősített harccsoportokként ve- tették be november végétől a Csepel-szigeten, Pécel, Maglód, Vecsés térségé- ben. 1944. december 25. után Ecsernél, Rákoscsabánál, Rákosszentmihályon és Rákoskeresztúron küzdöttek harccsoportjai. 1945 januárjának elején már Kőbányán folytattak utcai harcokat. Egyetlen mozgósítható tartalékuk a Ma- rika-szakasz (40 honvéd, 2-3 db Nimród) volt, valamint a hadosztálytörzstől összeszedett, teherautón szállított kb. 100 honvéd. 1945. január 17-én a késő esti órákban a hadosztály maradéka a Lánchídon vonult vissza Budára, ahol a kitörésig részeit továbbra is kisebb kötelékekben, német alárendeltségben al- kalmazták. Az 1945. február 11-én indult kitörést követően a honvéd páncélosok gya- logos részei közül Temesy Endre hadnagy, a jászberényi 1/II. harckocsiszázad egyik közepesharckocsi-szakasz parancsnokának csoportja jutott a legmesszebbre, ők 1945. február 15-én Tinnyénél adták meg magukat. A Budán rekedt páncélos részek még napokon keresztül kitartottak: egyik szakaszuk 1945. feb- ruár 13-án szüntette be az ellenállást az óbudai Flórián téren. A budapesti ostromban lényegét tekintve az 1. páncéloshadosztály teljesen felmorzsolódott. E seregtest és az 1. harckocsiezred budapesti harctevékeny- ségéről alig maradt fent levéltári forrás. Támpontot csupán a tiszti okmány- gyűjtők olykor egymásnak ellentmondó anyagai, valamint a harcokban részt vevő páncélostisztek fényképei és évtizedekkel később felvett szóbeli és írásbeli visszaemlékezései jelenthetnek.

átállás, 1. honvéd harckocsiezred, harckocsi, honvédelem, kitörés, páncélos