Tüzes Ágoston Károly

A XIX. századi Közép-Ázsia államalakulatai nyugati útirajzokban

A szűkebb értelemben vett Közép-Ázsia területének XIX. századi államalakulatai alkotják ennek az elemzésnek a tárgyát. A kazah sztyeppéktől délre, valamint Perzsiától és Afganisztántól északra három jelentősebb entitást találunk ebben a korszakban: a Buharai Emírséget, a Hívai Kánságot és a Kokandi Kánságot. Számos európai és amerikai utazó ellátogatott Közép-Ázsia területére ebben az időszakban. Útinaplókat, útleírásokat hagytak hátra az utókor számára, amelyek forrásként rendelkezésünkre állnak, lehetővé teszik a térség államala- kulatainak megismerését. Emellett elsősorban Nagy-Britanniában, a Brit Kirá- lyi Földrajzi Társaság intézményi keretei között kibontakozott egy tudományos igényű érdeklődés is, amely Közép-Ázsia földrajzi és politikai viszonyait kívánta feltárni.

Ebben a tanulmányban kettős célkitűzést igyekszem megvalósítani. Vizsgálatom egyrészt arra irányul, hogy megállapítsam, vajon mennyiben befolyásolta a nyugati utazók és szakértők gondolkodásmódját az államépítés európai modellje. Ezt tették-e meg mintává? Milyen mértékben volt jellemző esetükben, hogy a nyugati politikai gondolkodás szókészletével próbálják meg leírni a közép-ázsiai államalakulatokat? Felvetődik ugyanakkor az a kérdés is, hogy melyek lehettek azok a valós tendenciák, jelenségek, amelyeket megfigyelhettek és leírhattak.

Közép-Ázsia, Hívai Kánság, Buharai Emírség, Kokandi Kánság

Tóth Anna Judit

Nyelvek kincstára – A nyelvtanítás kiadványai Magyarországon a XVII. század második felében

A tanulmány műfajonkénti csoportosításban mutatja be a XVII. század második felének azon magyarországi kiadványait, amelyeket élő idegen nyelvek tanítására használtak. Azok az egységek, amelyeket a modern nyelvkönyvek egy kiadványban fognak össze: a grammatika, a hétköznapi beszélgetések szövegmintái, a különféle tematikus szószedetek ekkor még külön jelentek meg. Hazai különlegesség a kontinens egyik első angol nyelvtana. A magyar nyelv tanításához nemcsak a magyar nyelvtankönyveket használták, hanem a latin nyelvtanokat is. A hazai beszélgetésgyűjtemények célközönsége elsősorban a kisdiákok, de hazánkban jelent meg az európai szinten is egyedülálló, tíznyelvű Gazophylacium. A korszakban továbbra is megjelennek tematikus szószedetek, bár szerepüket nagyban átveszik a korszak forradalmian új didaktikáját képviselő Comenius-tankönyvek. Ezek mellett további műfajok, mint ábécéskönyvek, katekizmusok is a nyelvtanulás szolgálatába voltak állíthatók.

nyelvtanulás, grammatika, colloquia, oktatástörténet

Szuromi Rita

A közösségi identitás szerepe egy falu életében – Hangsúlyváltás a településtörténet-írásban Kerekharaszt példáján keresztül

Az identitásvizsgálatokat többnyire ma is a történelmi szereplőre vetítve végzik a kutatók, holott a kollektív identitás egy-egy település múltjának vizsgálatakor is meghatározó. Az identitás fogalmát a pszichológiai és társadalomtudományi diskurzus összetett konstrukcióként kezeli, amely dinamikusan változik a történelmi és társadalmi kontextusokban. Ha mindezt egy közösség fejlődésére vetítjük, akkor láthatjuk, hogy a lakóközösségek sorsát, összetartozását vagy éppen struktúráinak széthullását a puszta kronológiai események mel- lett egyéb tényezők is befolyásolják. A településtörténet-írás Magyarországon különösen a XX–XXI. század fordulójától új lendületet vett. A heves vármegyei Kerekharaszt rövid, de fordulatokban gazdag története lehetőséget nyújt arra, hogy az identitás változó rétegeit részletesen vizsgáljuk. A vitézi földosztások a közösség szimbolikus alapításának aktusai voltak, amelyek a nemzeti múlt emlékezetéhez kapcsolódtak. A második világháború és az azt követő kollektivizálás új gazdasági és társadalmi identitást hozott létre, amelyben a szövetkezeti lét vált meghatározóvá. A szocialista állam fejlesztései Kerekharasztot mintafaluvá tették, miközben a közösség fokozatosan elfogadta a „szocialista ember” ideált. Az 1969-es közigazgatási átszervezés Hatvanhoz csatolta a falut, ami egyszerre biztosított modernizációs előnyöket és okozott identitásvesztést. A rendszerváltás gazdasági krízist eredményezett, különösen a helyi ipar összeomlásával, ugyanakkor felerősödött az önállóság iránti igény, amely 2006-ban intézményesen is megvalósult. A kerekharaszti példa jól szemlélteti, hogy az állami beavatkozások (vitézi telkek kialakítása, kollektivizálás, a település Hatvanhoz csatolása) hatással voltak a településen élők identitásának változására, ugyanakkor a közösség képes volt megőrizni különállósága tudatát. A településtörténet kronologikus és identitásközpontú megközelítései nem zárják ki egymást, hanem egymást kiegészítve nyújtanak komplex képet a múltról.

kollektív identitás, közösségi emlékezet, településtörténet, mintafalu, kollektivizálás, rendszerváltás, identitásválság, lokalitás, társadalmi kohézió.

Ruslan Skhatum

Az Északnyugat-Kaukázus hamvasztásos rítusának etnikai eredetéről

A tanulmány az Északnyugat-Kaukázus VIII–X. századi hamvasztásos temetkezési rítusának eredetét vizsgálja, különös tekintettel a forrásokban szereplő kaszogok etnikai meghatározására. A kutatás összeveti az arab–perzsa, bizánci, kazár és óorosz írott forrásokat a régészeti adatokkal, és értékeli a korábbi értelmezések pontosságát. A szerző rámutat, hogy a hamvasztásos rítus hordozói nem azonosíthatók egyértelműen a helyi kaukázusi népekkel (pl.: zikhok), hanem egy a VIII. század közepétől megjelenő jövevény népességhez köthetők. A „Kasza ország” és a Bíborbanszületett Konstantinnál szereplő Keszi nemzetségnév elemzése alapján felmerül a vegyes türk–ugor eredet lehetősége, amelyet régészeti párhuzamok – többek között a finnugor jellegű női viseleti elemek és a lóáldozati rítus sajátosságai – is alátámasztanak. A tanulmány arra következtet, hogy a kazár kori Északnyugat-Kaukázusban élő hamvasztásos temetkezés rítusát hordozó népesség etnogenezise összetett, és az ugor (magyar) komponens kimutathatóan jelen volt a térségben.

Északnyugat-Kaukázus; kaszogok; Keszi nemzetség; Kazár Kaganátus; hamvasztásos rítus; etnogenezis; türk–ugor kapcsolatok; szaltovói kultúra; régészeti–írott forrás összevetése.

Schütz Oszkár

A feltételezett IE ősnyelvet beszélők genetikai eredete: aktuális nézőpontok a kérdéskör legfrissebb eredményeinek tükrében

Az indoeurópai (IE) nyelvcsalád a Föld legnépesebb nyelvcsaládja. Az összehasonlító nyelvészet eredményei alapján egyértelműen kimutatható, hogy valamennyi ága egy közös ősnyelvre, a protoindoeurópai (PIE) nyelvre vezethető vissza. A PIE-t beszélők genetikai eredetének vizsgálata már az archeogenetikai kutatások kezdetétől meghatározó téma volt. A területen megjelent több alapvető jelentőségű publikáció nyomán egyértelmű modell látszott körvonalazódni, amely az indoeurópai nyelvek elterjedését a bronzkor elején, a Fekete-tenger északi térségében élő nomád népességek vándorlásához kötötte. Bár ez a hipotézis meggyőző magyarázatot nyújt az indoeurópai nyelvek mai elterjedésére, a PIE egy korai leágazását képviselő anatóliai nyelvek földrajzi elhelyezkedése továbbra is bizonytalan pont maradt. Az elmúlt években ugyanakkor három nagy volumenű, multidiszciplináris megközelítésű tanulmány is megjelent, amelyek a kérdéskört genetikai, régészeti és nyelvészeti szempontból egyaránt vizsgálták, és különös hangsúlyt fektettek az anatóliai nyelvek integrálására az indoeurópai eredetmodellbe. Noha ezek a tanulmányok nagy vonalakban hasonló demográfiai folyamatokat vázolnak fel, részleteikben jelentős eltéréseket mutatnak. Jelen összefoglaló célja, hogy rávilágítson az indoeurópai nyelvek eredetével kapcsolatos, továbbra is fennálló tudományos diskurzusra, amely véleményem szerint mindeddig csak részben szolgált kielégítő magyarázattal a kérdés végleges megoldására.

archeogenetika, populációgenetika, indoeurópai nyelvcsalád, yamnaya népesség, anatóliai hipotézis

Sárközy Miklós

Makas és Magyar? – Ḥamd Allāh Mustawfī Nuzhat al-Qulūb-jának magyarokkal kapcsolatos eddig nem ismert adatai

Ez a tanulmány a korai magyar történelemben eddig kevéssé ismert forrást, a Nuzhat al-Qulūbot vizsgálja, Hamd Allāh Mustawfī, a mongol uralom alatt álló Iránban a XIV. század első harmadáig virágzó Ilḫānida Biro- dalom utolsó évtizedeinek kiemelkedő történésze és földrajztudósa munkáját. Hamd Allāh Mustawfī az iráni mongol kor kései periódusának termékeny szerzője volt. Ő írta az Ilḫānida Birodalom földrajzáról szóló legértékesebb és legmegbízhatóbb művet, a Nuzhat al-Qulūbot (1335 után, az Ilḫānida Birodalom bukása utáni időszakban). E munka hatalmas mennyiségű, nélkülözhetetlen információt tartalmaz az Ilḫānida Birodalom közigazgatási rendszeréről. Fontos kiemelni, hogy Ḥamd Allāh Mustawfī a Nuzhat al-Qulūbban sikeresen felelevenítette az Īrān Zamīnról és a haft kišwar rendszerről alkotott, iszlám előtti elképzeléseket, amely nagymértékben tükrözte az iráni identitás változásait az Abbászida Kalifátus 1258-as, mongolok által okozott összeomlását követően. Ugyanilyen figyelemre méltó, hogy ez a gyakran figyelmen kívül hagyott forrás magyarokkal kapcsolatos utalásokat tartalmaz az Ilḫānida Birodalom határvidékeinek leírásakor. A Nuzhat al-Qulūb két alkalommal is megemlíti M.g. ī. r. (vagy M.k.s) népét és a Bāšqūrd nevű helyet. Jelen tanulmány a Nuzhat al-Qulūb e megjegyéseit vizsgálja, értékelve annak lehetséges magyar vonat- kozásait. Míg az első esetben a M.g.ī.r név és a magyarok azonosításának esélye meglehetősen szerény (bár teljesen nem zárható ki), a második esetben – véleményem szerint – valóban felvethető egy eddig nem észlelt rövid, a korai magyarokról szóló utalás lehetősége a Nuzhat al-Qulūbban. Sajnálatos azonban, hogy a Nuzhat al-Qulūb két modern kiadása közül egyik sem tartalmazza a kéziratok térképeit. A kéziratos hagyomány ismerete és a Nuzhat al-Qulūb térképeinek összehasonlító elemzése ezért elengedhetetlen ahhoz, hogy pontos adatokra tehessünk szert a Nuzhat al-Qulūb lehetséges magyar vonatkozású ál- lításairól.

Ḥamd Allāh Mustawfī, Nuzhat al-Qulūb, Ilḫānidák Magas, magyarok