„Boldog László király kiragyogva kimagaslott Magyarország királyainak fényes nemzetségéből. (…) Minden korábbi állapotánál gazdagabban Magyarország azidétt [az idő tájt] kezdte szabadságának fejét a bőség telt szaruival az egekig emelni, s gazdagságában, rangban és dicsőségben szinte valamennyi vidéket legyőzni.”

1848. július 27-én Budán a Svábhegyen látta meg a napvilágot a legnagyobb, nemzetközileg a legjelentősebb és egyben legelismertebb magyar fizikus, Eötvös Loránd.

Utolsó Árpád-házi uralkodónkat, III. Andrást 1290. július 23-án koronázták királlyá, IV. (Kun) László király (1272–1290) meggyilkolását követően Székesfehérvárott.

A magyar Országgyűlés 2011-ben július 22-ét a Nándorfehérvári Diadal Emléknapjává nyilvánította.

Temesvári Pelbárt, késő középkori magyar teológusra és ferences prédikátorra emlékezünk.

1458. január 24-én Budán királlyá választották Hunyadi János volt kormányzó kisebb fiát, Mátyást. A cseh fogságból hazatérő ifjút 1458. február 14-én a budai Nagyboldogasszony-templomban a koronázási szertartás elemeit magán viselő ünnepély közepette trónra ültették, ez azonban nem jelentette azt, hogy teljes jogú uralkodóvá vált, hiszen a magyar szokásjog szerint csak az lehetett az ország törvényes királya, akinek fejére Székesfehérváron az esztergomi érsek helyezi fel a Szent Koronát. Mátyásnak azonban nem volt birtokában a klenódium, azt csak meglehetősen hosszú idő után, öt év elteltével sikerült visszaszereznie.

Miután a „Blitzkrieg” kifulladt Moszkva alatt, a németek benyújtották revíziós támogatásukért a számlát, és az 1942. évi nyári offenzívához a teljes magyar haderő frontra küldését követelték, amelyet a magyar fél egy hadseregre alkudott le. Az 1942. június 28-án megindított támadás során jutott el a magyar királyi 2. honvéd hadsereg a Don partjára, ott kellett megvédenie a Magyar Haza határát.

Nagy László Kossuth-díjas magyar költő, műfordító a már a XIII. században létező kis bakonyi falu, Felsőiszkáz szülötte. A természet közelsége, a kis falu élete, szokásai, mitikus világa, a célszerűen és gyakorlatiasan berendezett hétköznapok, az ünnepnapok rendje, a katolikus liturgia ismétlődése és a paraszti világ ciklikussága olyan szemléletet és rendet alakított ki benne, amely a költeményeiben is tükröződik.

Számos olyan történet maradt fenn a múltból, amely a források mennyisége, minősége miatt vagy egyéb okból kevésbé hihető. Ezért nem mindig a „mi történt”, hanem a „miképpen került a köztudatba”, „mit gondolunk róla” kérdése, vagyis a recepciótörténet a mérvadóbb megközelítés. Dózsa György esete jó példa erre. 

A XII. század derekán sűrűsödtek a királyváltások Magyarországon. Nemcsak amiatt, hogy az akkori Árpád-házi uralkodóink fiatalon haltak meg, hanem azért is, mert egyiküknek még két ellenkirály trónfoglalásán is úrrá kellett lennie. III. István királyt (1162–1172) érte ez a megpróbáltatás: két nagybátyja lépett fel vele szemben ellenkirályként. Közülük az idősebb volt II. László, akit 1162. július 15-én koronázott meg – rendhagyó módon – a kalocsai érsek. Jóllehet II. László (1162–1163) a Bizánci Birodalom támogatásával került az ország trónjára, bizánci hűbért nem vállalt. Féléves királyság adatott neki, így nem tudhatjuk meg, hogy milyen uralkodói képességek lakoztak benne.