108 éve született a nemzet tanára

1915. november 24-én Szentgálon született Lőrincze Lajos állami díjas nyelvész, nyelvművelő. Kutatási területét mindenekelőtt a nyelvjáráskutatás, a névtudomány, valamint a magyar nyelvművelés képezte. A legtöbben viszont a 40 éven át hallható Édes anyanyelvünk című rádióműsorból ismerik őt. 

Édesapját nem ismerte, s mivel édesanyja Budapesten dolgozott, a nagyanyja, Dömötör Gáborné nevelte, akivel szoros és szeretetteljes viszonyt ápolt. Nagy szegénységben éltek otthon, ezért az általános iskola befejeztével elment a paphoz, és az ő segítségét kérte a továbbtanulásával kapcsolatban. 

A szentgáli pap hozzájárulásával került be a Pápai Református Kollégiumba, ahol föltételes terítő (felszolgáló és asztalokat terítő) munkájáért ingyen kapott enni. Nagy büszkeséggel töltötte el, hogy Petőfi és Jókai után ő maga is abban a kollégiumban tanulhat. Saját bevallása szerint könnyen ment neki a tanulás, ezért ennek és a szorgalmának köszönhetően végig kitüntetett tanulóként szerepelt. Idővel tanítványokat is vállalt, akikért már pénzt is kapott. Bár Szentgálon még tanítónak készült, Pápán már pap szeretett volna lenni. Mire azonban eljött az ideje annak, hogy beiratkozzon a pápai teológiára, elbizonytalanodott. Ezt észrevette az egyik vallástanára is, aki azt tanácsolta neki, hogy inkább menjen Pestre, az egyetemre. 

1937-ben magyar–német szakos bölcsésznek iratkozott be a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemre. A nyelvészet iránt Pais Dezső keltette fel az érdeklődését igazán. 1938-ban az Eötvös Kollégiumban, ahol ő maga is lakott, megrendezték az első szépkiejtési (akkor: jó kiejtési) versenyt, amit Lőrincze Lajos egy Móra Ferenc-novella felolvasásával nyert meg. Itt ismerkedett meg Kodály Zoltánnal is, akivel a haláláig szoros kapcsolatot ápolt.

Bár a szaktárgyai közül a német nyelvvel kevesebbet foglalkozott, a tanárai mégis felfigyeltek rá, és felajánlottak neki egy lektori állást Németországban, de ő nem vállalta el. Az 1941-ben alapított Magyarságtudományi Intézetben dolgozott díjas gyakornokként, ahol a földrajzinév-gyűjtésnek volt a referense. Mivel akkori főnökét, Ligeti Lajost nem kedvelte, elhatározta, hogy otthagyja Pestet, és visszamegy a régi iskolájába Pápára, ahol 1943–1945 között dolgozott tanárként.

Lőrincze Lajos tanárként. Forrás: National Geographic Magyarország

Mindemellett a népfőiskolán is előadott, a Tehetségmentő Alapítvány elnöke volt, valamint dolgozott a földrajzi neveink keletkezéséről, alakulásáról és elhalásáról szóló doktori disszertációján is. A II. világháború után újra Budapestre került, ahol a Teleki Pál Intézeten belüli Néptudományi Intézet (ebből jött létre a mai MTA Nyelvtudományi Intézete) munkatársaként (igazgatóhelyettesként, osztályvezetőként és tudományos tanácsadóként) dolgozott egészen a nyugdíjba vonulásáig, 1985-ig. Itt – bár kezdetben a földrajzi neveket vizsgálta, később – a nyelvjáráskutatás volt a fő szakterülete, aminek keretében olyan nagyszabású munkákban is szerepet vállalt, mint a Magyar nyelvjárási bibliográfia vagy A magyar nyelvjárások atlasza. 

1952-ben Kodály Zoltán ösztönzésére Halász Gyulától átvette az Édes anyanyelvünk című felújított rádióműsort. Az ötperces rádióműsort eleinte csak vasárnap reggelenként, 1961-től pedig már hetente háromszor sugározták. A műsor megjelent a Szülőföldünk című adásban is, amely a külföldön élő magyaroknak szólt.

Lőrincze Lajos a Magyar Rádió jubileumi Édes anyanyelvünk című műsorában Forrás: MTVA archívum

Lőrincze Lajos negyven éven keresztül folytatta a rádióműsort, amelyben a nemzet tanárává vált, ugyanis tudományos alapossággal válaszolt a neki feltett kérdésekre. Olyan formát alakított ki, amely egyszerre szórakoztatóan tanított és összekapcsolta a nyelvi, irodalmi és kulturális tanulságokat. A korábbi nyelvközpontú nyelvműveléssel szemben az emberközpontú nyelvművelést igyekezett meghonosítani, mert véleménye szerint a nyelvművelés tárgya nem elsősorban a nyelv, hanem maga az ember. Többször megvádolták a nyelvi liberalizmussal, ugyanis túlságosan engedékenynek gondolták az új nyelvi alakzatok és az idegenszerűségek befogadásával kapcsolatosan, viszont meglátása szerint a változás a nyelv természetes része, és ezt el kell fogadni. Élete során arra törekedett, hogy a nyelvművelés emberi, a hangvétele megértő legyen, és mindvégig harcolt az elfogultságok, dogmák ellen. Grétsy Lászlóval közösen vezette a Tessék kérdezni – a nyelvész válaszol című nyelvművelő műsort. 

1952-ben megkapta a kandidátusi címet, majd a Magyar Tudományos Akadémián tagja lett az akkor alakult Nyelvművelő Bizottságnak, amelynek 1960-tól ő lett az elnöke egészen a haláláig. Nyelvi ismeretterjesztő munkásságát számos színtéren egyidejűleg végezte: szerkesztője volt a Magyar Nyelvőr című folyóiratnak, betöltötte az Édes anyanyelvünk szerkesztőbizottságának elnöki pozícióját, valamint aktívan munkálkodott a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban és a Magyarok Világszövetségében is.

A Magyar Nyelvőr folyóirat Lőrincze Lajos szerkesztésében. Forrás: Bookline.

Rendkívül fontosnak vélte a magyar nyelv oktatását és a határon túli magyarok anyanyelvének megőrzését, ezért mindezeken is elszántan dolgozott. Az Anyanyelvi Konferencia első megszervezése szintén az ő nevéhez kötődik.

Lőrincze Lajos 1993. október 11-én halt meg Budapesten. Születésének 100. évfordulóján az életműve Magyar Örökség díjban részesült.

Lőrincze Lajos sírja a budapesti Farkasréti temetőben. Forrás: Wikimedia.
Rási Szilvia, Magyarságkutató Intézet
a Nyelvtervezési Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa

 

Források

Dömömör Andrea (2015): Lőrincze Lajos, a sokoldalú példakép. Anyanyelvápolók Szövetsége. Elérhető: https://anyanyelvapolo.hu/lorincze-lajos-a-sokoldalu-peldakep/ 

Erdélyi Ilona (2015): Édes Anyanyelvünk 20. századi őre. National Geographic Magyarország. Elérhető: https://ng.24.hu/tudomany/2015/11/24/edes-anyanyelvunk-20-szazadi-ore/

Lőrincze Lajos (1999): Mit műveltem? (Önéletrajz.) In Graf Rezső (vál. és szerk.): Anyanyelv és nemzet. Lőrincze-breviárium. Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága. 18–31.