A fenti gondolatot a magyar múzeumügy kiemelkedő vezéralakja, Pulszky Ferenc képviselte, aki több mint két évszázaddal ezelőtt született 1814. szeptember 17-én Eperjesen, majd 1897-ben csupán egy bő hét híja volt 83. életéve betöltésének, amikor szeptember 9-én elhunyt. A színes életpályát bejáró kultúrpolitikus már férfikora delén (1869) leírhatta barátjának, hogy „[h]idd el életem olyan volt, mint az ezeregy éjnek bármely regénye”.¹

Vámbéry Ármin, a XIX. század egyik legismertebb magyar tudósa, Kelet-kutató 1832. márciusában, feltehetőleg 19-én született a felvidéki Szentgyörgyön, izraelita családba, Wamberger Hermann néven, amelyet később a ma ismert alakra magyarosított. Budapesten hunyt el 1913. szeptember 15-én.

1146. szeptember 11-én a Lajta és a Fischa folyó közén II. Géza király nagy létszámú serege megütközött II. („Jasomirgott”) Henrik bajor herceg és osztrák őrgróf (1156-tól osztrák herceg) fegyvereseivel.

115 évvel ezelőtt, 1908. szeptember 11-én, a vajdasági Fehértemplom községben született Párducz Mihály, a XX. századi magyarországi vaskori kutatás egyik legelismertebb szakembere.

1723. szeptember 11-én született Érsekújvárott Pray György, jezsuita történetíró, aki a történeti irodalomban oly gazdag 18. századból azzal magaslik ki, hogy ő volt az első magyar történész, aki munkásságát következetesen a források kritikai vizsgálatára alapozta, és gyakorlatilag ettől fogva beszélhetünk modern magyar történettudományról.

„Eltemették pedig Szent Megváltó monostorában, amelyet ő építtetett azon a helyen, amelyet Szekszárdnak hívnak. Ez a Béla ugyanis kopasz volt és barna bőrű, ezért saját monostorát saját külsejéről Szekszárdnak nevezte el.”

Háromszázhét éve ezen a napon hunyt el Pápai Páriz Ferenc tudós, polihisztor, a magyar orvostudomány nagy alakja. Sokoldalúságára jellemző, hogy legtöbben mégis szótáríróként gondolnak rá.

Eger ostromának kezdete 1552. szeptember 9-én.

Közel egy hónapon át védte Zrínyi IV. Miklós Szigetvárt 1566-ban, az I. Nagy Szulejmán szultán által vezetett oszmán sereggel szemben, végül maradék csapataival a belső várba szorult. Ekkor a vár feladása helyett katonái élén szeptember 7-én kitört és hősi halált halt. 

„Bizony recsegve, ropogva omlik össze Erdély” – írta Zrínyi Miklós 1658. augusztus 24-én kelt levelében, amikor cáfolni igyekszik azt a hírt, hogy ő törekednék a váradi főkapitányságra.