A tanulmány bemutatja Timon Sámuel kassai jezsuita történetíró tokaji bort dicsőítő epigramma-ciklusát, amely a szerzőnek a Tisza és a Vág folyók történeti-földrajzi leírását tartalmazó könyvében jelent meg 1735-ben. Az epigrammákban Timon egy fiktív keretbe helyezett, referencializált topográfiát hozott létre, amelyben a tokaji régióhoz tartozó településeknek és az ott termő boroknak sajátos jelentéseket tulajdonított. A humanista hagyomány mentén, patrióta színezettel, egy virtuális régiószemlélet jegyében narrativizálta, lokalizálta és értelmezte Bacchus alakját, s ezzel jelentősen hozzájárult a tokaji borvidék mitologizálásához.

neolatin irodalom, jezsuita költészet, bordicséret, Bacchus, Tokaj

Decsy Sámuel a koronázási jelvények között számon tartott egy apostoli keresztnek nevezett ezüst, rövid szárú kettős keresztet. A tanulmányban ezzel a tárggyal foglalkozom. Az I. István koronázására II. Szilveszter pápától érkezett hosszú szárra tűzött latin vagy egyenlő szárú keresztet az 1500-as évekig crux legationisnak nevezték, mert István király számára egyházszervezési jogosítványt biztosított. A keresztet az Árpád-korban az ország függetlensége jelének tartották és a korábbi lándzsajelvényt elhagyva használták. Alakját 1200 körül kettős keresztre változtatták, és IV. Béla uralkodásától kezdve az ország címere lett. I. Ulászló király idején az Árpádok vágásos pajzsú és az ország kettős keresztes címerét egy pajzsban egyesítették.

Szent István, magyar címer, lancea regis, crux legationis, crux apostolica

Erdély válságos éveinek történetét a 18. századi jezsuita történetírás több nemzedéke a források összegyűjtése után többnyire annalesbe rendezve és latin nyelven adta elő, de a dinasztikus hűség és a katolikus egyház melletti kiállás nem akadályozta a magyar nemesi, rendi érdekek megjelenítését sem. Az egyes szerzők történeti összefoglalásaikban gyakran támaszkodtak egymás munkáira, s a jobbára gimnáziumi tankönyvként használt művek így kipróbált tudást közvetítettek, amit Spangár András krónikája a magyar nyelven olvasó közönség számára is elérhetővé tett. Katona István monumentális vállalkozása viszont a feldolgozással együtt a forráskiadás feladatát is megvalósította, s így a jezsuita történetírók munkásságát csak a 19. század második felében tette pótolhatóvá az ekkor fellépő, immár professzionális történetírás.

jezsuita történetírás, 17. század, 18. század, historiográfia, Erdélyi Fejedelemség

A XVIII. századi Batthyányak az ország történetének meghatározó, mégis még mindig kevéssé ismert szereplői voltak. Az ő könyves műveltségük számbavételével számos csomópont körvonalazható, és érdekes kérdések vethetők fel a jezsuita rend és szellemiség vonatkozásában is. Vajon mi lehetett a véleménye Batthyány Lajosnak a jezsuita és a janzenista szellemiségről? Batthyány József könyvtárszervező törekvéseiben a a jezsuita történetírók és munkásságuk iránti érdeklődés nyomait láthatjuk. A jezsuita és exjezsuita szerzők által kibocsátott kulturális javak a XVIII. században feloszlatott rend szellemi befolyását példázzák.

könyvtártörténet, jezsuiták, janzenizmus, tudományszervezés, arisztokrácia

A XVIII. században, Bél Mátyás után megélénkülő rovásíráskutatásban a jezsuita rend feltűnően kis szerepet vállalt. Kunics Ferenc Dacica Siculia brevi compendio exhibita c. művének adatai alig értelmezhetők. Timon Sámuel 1734-ben semmi konkrét adatot nem ismert, ezért szkeptikusan állt a kérdéshez. Gyakorlati rovásfelhasználásra példa Zakarjás János atya, akiről nem tudjuk, honnan szerezte ismereteit. Nem tisztán Bél Mátyás ábécéjén alapuló írástudását talán részben rendtársa, Vargyas István közvetítette, vagy ketten együtt tanulták ismeretlen személytől. Végül Pray György a piarista Desericzky Ince kutatásait bírálva tekinti át a rovásírásról való ismereteket, részben indokolatlan szkepszissel. A jezsuiták főleg a két rend vetélkedése és a kevés és ellentmondó tényanyag miatt nem koncentráltak arra, hogy történettudományos munkájuk e kérdésben is előrelépjen.

rovásírás, jezsuiták, piaristák, kutatástörténet

Faludi Ferenc (1704–1779) jezsuita tanár, könyvtáros verseit a korábbi kiadások műfajokra osztották. A készülő kritikai kiadás az utolsó kéziratot veszi alapul (Szombathelyikézirat), megtartja annak verssorrendjét, tájnyelvi szavait. A rövid francia nyelvű költeményeit is az eredeti helyükön adjuk közre. Azokat a verseket, amelyek nem találhatók a Szombathelyi kéziratban (köztük a latin nyelvűeket is), a kritikai kiadás a többitől elkülönítve közli. Elég sok üres oldal található a kéziratban, ez jelzi, hogy nincs befejezve. A többi kézirat és a Révai Miklós két kiadásának helyesírási vagy szintagmatikus eltérései a jegyzetekben lesznek olvashatók.

első kritikai kiadás, hűség az utolsó kézirathoz, verssorrend és tájnyelvi sajátosságok megtartása, a kötet tematikájának belső, tematikai íve