Prof. Dr. Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének köszöntője A magyar nyelv Trianon előtt és után – Nyelvi és nyelvpolitikai folyamatok a Kárpát-medencében című konferencia előtt.


A történelmi egyházak a konszolidációban játszott szerepéről tartott előadást Miklós Péter, a Szegedi Tudományegyetem docense a Talpra állás Trianon után című konferencián.


Bánffy Miklós sikeres külügyminiszteri pályájáról tartott előadást Vizi László Tamás, intézetünk tudományos főigazgató-helyettese a Talpra állás Trianon után című konferencián.


A magyar gazdaság talpra állásáról beszélt előadásában Schlett András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára a Talpra állás Trianon után című konferencián.


Ujváry Gábor, a VERITAS Történetkutat Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa Klebersberg Kuno és Magyarország kulturális konszolidációjáról tartott előadást.


Gulyás László, intézetünk tudományos tanácsadója a Talpra állás Trianon után című konferencián elhangzott előadásában kitért arra: hogyan tért vissza Magyarország a nemzetközi politika porondjára. 


Domonkos Endre, a Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos főmunkatársa arról beszélt előadásában, hogy milyen hatása volt az agrárágazatra a trianoni békediktátum, a szektornak milyen megpróbáltatásokkal kellett szembe néznie és hogyan tudott talpra állni.


Szávai Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára a Trianon utáni önálló magyar ipar megteremtéséről tartott előadást a Talpra állás Trianon után című konferencián.


Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, egyetemi tanáraz 1919–1922 között létrehozott önálló magyar haderőről tartott előadást a Talpra állás Trianon után című konferencián.


Horváth Attila alkotmánybíró, egyetemi tanár a jogfolytonosság visszaállításáról és a gazdasági-politikai konszolidáció érdekében, az 1920-as évek elején alkotott jogszabályokról beszélt előadásában a Talpra állás Trianon után című konferencián.