A közelmúltban levonult drávai árhullám talán kissé távoli asszociációval fölidézheti bennünk ennek a közepes európai folyónak a magyar történelemhez kötődését, pontosabban ennek a kötődésnek az eredetét.

115 évvel ezelőtt, 1908. szeptember 11-én, a vajdasági Fehértemplom községben született Párducz Mihály, a XX. századi magyarországi vaskori kutatás egyik legelismertebb szakembere.

1723. szeptember 11-én született Érsekújvárott Pray György, jezsuita történetíró, aki a történeti irodalomban oly gazdag 18. századból azzal magaslik ki, hogy ő volt az első magyar történész, aki munkásságát következetesen a források kritikai vizsgálatára alapozta, és gyakorlatilag ettől fogva beszélhetünk modern magyar történettudományról.

„Eltemették pedig Szent Megváltó monostorában, amelyet ő építtetett azon a helyen, amelyet Szekszárdnak hívnak. Ez a Béla ugyanis kopasz volt és barna bőrű, ezért saját monostorát saját külsejéről Szekszárdnak nevezte el.”

Háromszázhét éve ezen a napon hunyt el Pápai Páriz Ferenc tudós, polihisztor, a magyar orvostudomány nagy alakja. Sokoldalúságára jellemző, hogy legtöbben mégis szótáríróként gondolnak rá.

Eger ostromának kezdete 1552. szeptember 9-én.

Nagykanizsa főterének északi részén találjuk a fölirata szerint Theophilus Boheim alkotta Szentháromság-szobrot, amelyet eredetileg 1773-ban állítottak föl.

Közel egy hónapon át védte Zrínyi IV. Miklós Szigetvárt 1566-ban, az I. Nagy Szulejmán szultán által vezetett oszmán sereggel szemben, végül maradék csapataival a belső várba szorult. Ekkor a vár feladása helyett katonái élén szeptember 7-én kitört és hősi halált halt. 

„Bizony recsegve, ropogva omlik össze Erdély” – írta Zrínyi Miklós 1658. augusztus 24-én kelt levelében, amikor cáfolni igyekszik azt a hírt, hogy ő törekednék a váradi főkapitányságra. 

„Aligha állítható, hogy a Horthy Miklósról eddig megjelent tanulmányok, kiadványok az elmúlt évtizedekben érvényesülő politikai szempontok szerint már egy objektív történészi értékelésnek felelnének meg. Ismételten hangsúlyozom, hogy a történeti megítélés is többféle lehet, de nem állhat ellentétben a tényekkel. Ebben az értelemben feltétlenül szükségesnek tartanám a megfelelő források felhasználásával a korrekt történeti kép kialakítását.” (Antall József, 1991)