Minél többször díszítem a fát, annál inkább kötődöm az egyes díszekhez. Főleg olyanokhoz, amelyek gyermekkorom ünnepeire emlékeztetnek, amikor a szemem elé téve rajtuk keresztül néztem a karácsonyfa fényeit.

Nem is sok maradt meg. 

A girland a karácsonyfák elengedhetetlen kelléke volt az angyalhajjal együtt sokáig, de már vagy tíz éve nem vettem elő, nem igazgatom el a fa ágainak végeire akasztgatva, én is csak a törékeny díszek közé teszem a dobozba, hogy ne kocogjanak. 

A karácsonyfadíszeknek szimbolikus jelentésük van. Az ünnepi dekoráció alapeleme minden korban a gyertya – a világosság, a remény, a fiú megszületésének, a fény megérkezésének szimbóluma.

Ha felnyitjuk azokat a cipősdobozokat, amikben a régi díszeket tartja a család, biztosan kerül elő gomba, fenyőtoboz, még mókus is, ezeket odacsíptettük a faágra, aminek vattacsomót is tettünk a végére. A legtöbben őrzünk néhányat, s ha a csemetéink nem (nagyon) ragaszkodnak a piros-arany és kék-ezüst gömbös fenyőkölteményekhez, akkor évente elővesszük, s megidézzük velük a szüleink, nagyszüleink karácsonyainak emlékét is.

A mézeskalácsokból és a sógyurmából kiskezek által formált különleges karácsonyi díszekből is eltesszük a legemlékezetesebbeket, az elsőt biztosan. Az sem baj, ha nem tökéletes. Ezeket egyesével csomagoljuk el minden éven, hogy össze ne törjenek. 

A karácsonyfa nélkülözhetetlen díszei a gömbök, amelyek a paradicsom almáját jelképezik. A letűnt korok fenyőfáinak üvegdíszei között az almán kívül volt üvegkörte, szőlőfürt, aranydió. Sokáig megvoltak azok az ezeréves, már csörgősre száradt igazi diók is, amelyeket apám csokis ezüstpapírba tekert. Az alma és a dió a tudás és a bölcsesség jelképei, a többi gyümölcs inkább a jó termést, a bőséget és elégedettséget idézte meg. 

Az egyik legértékesebb díszem mégis egy uborka, vagy ahogy mi idehaza szoktuk mondani, ugorka. Hogy mi a szimbolikája az ugorkának a karácsonyfán, számomra is talány, de apámtól maradt kedves emlék, aki huszonnyolcasként sok viharos időn keresztülmentette. A mi ugorkánk addig nem ékesítette csak a fánkat, amíg a gyerekek kicsik voltak, és karácsony reggelén odatotyogtak alá, felnéztek a tetejéig, és a gyönyörűségtől egyszer-egyszer beleszédültek. 

A legszerencsésebb esetben a karácsony generációkat gyűjt az asztal köré. Van persze olyan időszak is, amikor nem tudjuk a család minden tagját odahívni, mert vagy „előrementek”, vagy messze élnek tőlünk.  De mi is úgy vagyunk vele, mint az ugorka a karácsonyfán. Kitartunk. És emlékezünk.