1410. szeptember 20-án választják német királlyá Luxemburgi Zsigmond magyar királyt.

Luxemburgi Zsigmond IV. Károly német-római császár (1355–1378), cseh és német király (1346–1378) ifjabb fia volt. Apja bátyjának, Vencelnek szánta a cseh trónt és a német királyi címet is, ami lényegében egyenes utat jelentett volna számára a német-római császári cím megszerzéséhez. Károly idősebb fiát, Vencelt már két éves korában cseh királlyá koronáztatta, 1376-ban pedig elérte, hogy a választófejedelmek még az ő életében német királlyá válasszák. Vencel uralma mindkét tisztségben természetesen csak apja halála után kezdődött el, de annak ellenére, hogy életútja elején ilyen jelentős támogatásban részesült, a császári címet soha nem sikerült megszereznie.

Zsigmondot, a fiatalabb fiút IV. Károly a magyar trónra szánta. 1372-ben ajánlatot tett korábbi veje, I. Lajos magyar király (1342–1382) számára gyermekeik összeházasítására. Lajos két évvel korábban veszítette el elsőszülött leányát, Katalint, akit fiú utód híján örökösének szánt. Katalin helyét másodszülött leánya, Mária vette át, akivel el is jegyezte az akkor brandenburgi őrgrófi címet viselő Zsigmondot. Mivel a gyermekek az egyezség megkötésekor még igen fiatalok voltak, később, 1379-ben azt megerősítették, s egyúttal az ifjú őrgróf Magyarországra költözött, hogy ott nevelkedjék. I. Lajos halála után végakaratának megfelelően Máriát koronázták királynővé, de a nőuralmat nehezen tűrve férjhez akarták adni a hajadont, mert – miként Thuróczy írta erről – „Magyarország népe […] férfiút igényel”. Zsigmond helyett azonban mással kívánták volna összeházasítani Máriát. A terv végül csődöt mondott, a jegyesek 1385-ben egybekeltek. Zsigmond koronázására azonban még várni kellett, a jelentős belső ellenállást csak évekkel később sikerült felszámolnia. Magyar királlyá avatására 1387. március 31-én került sor.

Uralkodása első két évtizedében Zsigmond még nem gondolt a német királyi cím megszerzésére, kellőképpen lekötötték figyelmét országa belső ügyei, valamint a déli határok mentén egyre inkább fenyegető török veszély. Az állandó pénzzavarban lévő uralkodó 1388-ban még Brandenburgot is elzálogosította választójogával együtt unokatestvérének, Jodok morva őrgrófnak öt évre, de azt a határidő lejárta után nem sikerült megváltania, sőt 1400-ban szavazati jogát külön oklevélben átruházta Jodokra.

1400-ban Zsigmond bátyját, Vencelt a választófejedelmek alkalmatlanságára hivatkozva megfosztották német királyi címétől és Pfalzi Ruprecht rajnai palotagrófot tették a helyébe. Ruprecht 1410-ben bekövetkezett halála után ismét német királyt kellett választani. Ekkor a választófejedelmek fele (a mainzi és kölni érsekek, Vencel cseh király) Jodok mellet akarta letenni voksát, ő maga pedig a brandenburgi őrgrófi szavazatát akarta ehhez hozzáadni.

Zsigmond azonban ekkor cselekvésre szánta el magát. Nem várva meg a plénum összejövetelét, 1410. szeptember 20-án a trieri érsek, a pfalzi őrgróf és saját brandenburgi őrgrófi szavazatával német királlyá nyilvánította saját magát. Az időközben Frankfurtba érkező választófejedelmek nem ismerték el ezt a puccsszerű választást, és Zsigmond önmagára leadott szavazatát sem, hiszen az Jodok kezére jutott, így október 1-jén saját választottjukat tették meg német királynak, de azt nem akadályozták meg, hogy Zsigmond mindenféle hatalom nélkül – amelynek megszerzésére láthatóan megelégedve a látszattal, kísérletet sem tett – használja új címét.

Hamarosan új helyzet állt elő Jodok 1411. január 18-án bekövetkezett halálával. A július 21-re kiírt új választásig Zsigmondnak korábbi hívei mellett sikerült megszereznie a többi választófejedelem – köztük jelentős pénzzel bátyja, Vencel cseh király – támogatását is, így egyhangú szavazással elnyerte a tisztség mellett a vele járó hatalmat is. Miként Thuróczy fogalmazott:

„Minthogy tehát annyi baj hányta-vetette ifjúkorában az uralkodót, erkölcseiben és életmódjában is megjavult, s miután az idegen népek látták, hogy országában szilárdan kezében tartja a hatalmat, hiszen huszonhárom éve uralkodott Magyarországon, megválasztották római királynak.”

A német királyi cím megszerzésével Zsigmond előtt megnyílt az út a császári cím megszerzéséhez.