Dr. Borvendég Zsuzsanna tudományos munkatársunk írása a mai évfordulón.

A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai december 14-én Debrecenben életre hívták a nemzetgyűlés összehívását előkészítő bizottságot, amely döntött a nemzetgyűlési képviselők választási metódusáról. Debrecen városának szimbolikus jelentősége volt, hiszen az 1848-49-es szabadságharc idején itt mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását. A nemzetgyűlés tagjainak egy részét a bizottság jelölte ki, vagyis a Függetlenségi Front pártjainak a küldöttjei voltak, más részüket pedig rögtönzött népgyűléseken választották meg. Ezeket a „választásokat” a szovjetek által megszállt területek, vagyis a Tiszántúl és a Duna–Tisza köze nagyobb településein tartották meg – nyílt szavazással –, ahol a szovjet katonai közigazgatás képviselőinek jelenléte garantálta a kommunista párt túlsúlyát. A 230 képviselő közül így 90 a kommunisták, 56 az FKgP, 43 az SZDP, 16 a Nemzeti Parasztpárt és 13 a Polgári Demokrata Párt színeiben foglalta el helyét a testületben. Ez a pártképviseleti arány egyáltalán nem tükrözte a Vörös Hadsereg által megszállt területek társadalmi-politikai viszonyait és a korabeli pártpreferenciákat sem. A kommunisták erős túlsúlyát még Gerő Ernő is úgy kommentálta, hogy „kicsit túlméretezték” az erőfölényüket. A nemzetgyűlés elnöke Zsedényi Béla lett.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés végül december 21-én ült össze a Debreceni Református Kollégium oratóriumában, ahol szónoklatot intézett a magyar néphez. A nyilatkozatban a magyar szuverenitás letéteményesének, Bocskai, Bethlen, Rákóczi és Kossuth szellemi örökösének nevezte magát a testület, és felszólította a nemzetet a németek és a „hazaáruló nyilas csatlósok” elleni küzdelemre. A nemzetgyűlés másnap saját tagjaiból Politikai Bizottságot szervezett és kinevezte az ideiglenes kormány Moszkvában kijelölt tagjait.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés az 1945. november 4-i választásokig képviselte a törvényhozó hatalmat Magyarországon, 1945 tavaszától fokozatosan kiegészülve a dunántúli területek képviselőivel is, amelynek köszönhetően némileg ugyan csökkent a kommunista párt meghatározó erőfölénye, de ennek gyakorlati jelentősége nemigen volt, hiszen 1944. december 22. után a testület 1945 őszéig nem is ülésezett.