„Mint a szakirodalmi forrásokból tudjuk, „Erdély végzetes asszonya” [Mária Krisztierna] – ahogy őt a jeles történész, Benda Kálmán elnevezte – 1599. augusztus 17-én vált el hivatalosan Báthory Zsigmondtól, majd ezután, 1607-ben a tiroli Hall-i kolostorba költözött, amelynek 1612-től ő volt a főnökasszonya. A halál is itt, Hall-ban érte 1621. április 6-án, este 8 és 9 óra között.”¹

Magyarországon a kiállításrendezések jelentősége megnőtt az 1880-as évektől kezdődően azért, hogy a polgárosodással járó kulturális változást, eredményeket, valamint az azokban rejlő lehetőségeket bemutassák a nagyközönségnek. Ebbe a sorba tartozott az 1886. augusztus 15-én megnyitott Történelmi Kiállítás is.

Születésének 120. évfordulóján felidézzük Bálint Sándor alakját, munkásságát. A szakrális néprajz legkiemelkedőbb hazai alakja, a modern magyar vallási néprajz megalapozója, művészettörténész, egyetemi tanár, a történelemtudományok (néprajz) kandidátusa volt. Emellett Szeged és a szegedi nagytáj népi kultúrájának és művelődéstörténetének legjelentősebb kutatója, kutatónemzedékeket formáló tanár.

1849 nyarán Józef Bem altábornagy az Erdélyt elözönlő császári-királyi és cári csapatokkal szemben a gerilla-taktikát alkalmazta, hogy megakadályozza azok kijutását a magyarországi főhadszíntérre és megőrizze hadműveleti bázisát, a Székelyföldet. Előbbi célkitűzését elérte, de utóbbit nem. 

I. Lajos magyar király 1382. július 25-én bekövetkezett halálával Luxemburgi Zsigmond az európai politika színpadán hozzákezdhetett nagyszabású birodalomépítési terveinek megvalósításához.

Móra Ferenc neve minden olvasónk előtt ismert, hiszen gyermek- vagy ifjúkorban ki ne olvasta volna műveit? Azt viszont már kevesebben tudják, hogy emellett a nyelvészet, történelem, botanika és zoológia, valamint az útleírások is érdekelték őt.

1399. július 17-én hunyt el az Árpád-ház utolsó leányági sarja, I. (Nagy) Lajos királyunk leánya, Lengyelország királynője és patrónája, a magyarországi származású Anjou Hedvig.

II. Ulászló cseh királyt (1471. május 27.–1516. március 13.) 1490. július 15-én választották magyar uralkodóvá. Címeit haláláig, 1516. március 13-ig birtokolta. 

Kétszáz évvel ezelőtt,1824. július 9-én született Mednyánszky Sándor Cézár, az 1848-49-es magyar honvédség tábori törzslelkésze, atyai ágon felvidéki eredetű, főnemesi családba. Szülei Mednyánszky József (1789–1868) és Eleonora Richert De Vhirt (1798–1889) voltak. Egyik testvére, Mednyánszky László (1819–1849) a szabadságharc vértanúja lett. Unokaöccse volt a híres festőművész, aki szintén a László nevet viselte (1852–1919). 

„Ebben az időben a felséges férfiú, [III.] Béla, Magyarország királya elküldötte bizalmas nótáriusait az Apostoli Szentszékhez és az kérte [III.] Ince [helyesen III. Celesztin] pápa úrtól, hogy rendelje el a megboldogult László király maradványainak felelmeltetését, hogy azokat illőbb helyen lehessen elhelyezni, s rendelje el, hogy őt a szentek sorába iktassák. Kérésébe a pápa beleegyezett, és elküldött egy főtisztelendő férfiút, Gregorius de Chrescencio kardinálist, hogy a király kívánságának illő módon tegyen eleget.”