Az idén 127 éve született színésznőről Raffay Andrea munkatársunk írt cikket.


Ezen az évfordulón Nagy-Luttenberger István kutatónk cikkét olvashatják.


1635. május 12-én alapította meg Pázmány Péter a nagyszombati egyetemet. Ezen az évfordulón Kanász Viktor kutatónk írását közöljük.


1945. május 11-én az amerikai hadsereg kezére került a magyar „aranyvonat”. A lefoglalt vagyontárgyak pontos lajstromát máig nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy az értékek jelentős részét soha nem szolgáltatták vissza. Ezen az évfordulón Borvendég Zsuzsanna munkatársunk cikkét olvashatják.


Köő Artúrnak, Történeti Kutatóközpontunk munkatársának a Magyar Nemzetben jelent meg tudományos ismeretterjesztő írása.


Ravasz László püspök 1944. május 9-én személyesen tárta a miniszterelnök elé értesüléseit a vidéki zsidóság gettóba költöztetése során elkövetett atrocitásokról. A mai évfordulón Kása Csaba kutatónk írását közöljük.


140 évvel ezelőtt, május 9-én került sor a Szent Korona és a koronázási jelvények második vizsgálatára. Erről írt cikket Németh Zsolt kutatónk.


1984. május 8-a a magyar sporttörténelem egyik legszomorúbb napja. A Szovjetunió ekkor jelentette be hivatalosan, hogy bojkottálni fogja a Los Angeles-i olimpiát, és ez bizonytalanná tette a vazallus államok részvételét is. Erről írt cikket Borvendég Zsuzsanna munkatársunk.


Negyvenöt éve ezen a napon hunyt el Mindszenty József. A bíboros halálának évfordulóján Borvendég Zsuzsanna kutatónk cikkét olvashatják.


Az író halálának évfordulóján Raffay Andrea munkatársunk írását közöljük.