Ötszáz évvel a mohácsi csata után is élénk szakmai vita övezi az 1526. augusztus 29-én történteket. Elkerülhetetlen volt-e a vereség? Mekkora felelősség terhelte a magyar politikai és katonai elitet? Valóban késlekedett Szapolyai János? Jobb lett volna-e kivárni a további magyar csapatok érkezését? A Magyarságkutató Intézet Mohács 500 című podcastjában ezekről a máig vitatott kérdésekről beszélgetett Hidán Csaba régész, történész, a Hagyományőrző és Történeti Rekonstrukciós Kutatóközpont tudományos főmunkatársa és Illik Péter történész, a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa Toót-Holló Tamás moderálásával.
A beszélgetés egyik alapvető kérdése az volt, mennyiben tekinthető szükségszerűnek a magyar vereség. A Mohácsról folyó történészi viták egyik megközelítése az Oszmán Birodalom hatalmas gazdasági és katonai fölényére helyezi a hangsúlyt, míg egy másik értelmezés szerint a magyar mozgósítás, a politikai széthúzás és az egyéni döntések is jelentősen befolyásolhatták az eseményeket. A podcast arra is rámutatott, hogy mindkét álláspont mögött komoly forrásanyag áll, ezért Mohács története aligha szűkíthető egyetlen egyszerű magyarázatra.
Hidán Csaba hadtörténeti szempontból vizsgálta a a szembenálló felek (seregek, haderők) esélyeit. Felhívta a figyelmet arra, hogy a számbeli fölény önmagában még nem dönt el egy ütközetet: a hadvezéri döntések, a csapatok elhelyezkedése, a fegyvernemek alkalmazása és akár néhány percnyi időveszteség is alapvetően módosíthatja egy csata kimenetelét. A beszélgetésben hangsúlyosan megjelent a személyiség és az esetlegesség szerepe is, amelyet a korszak történetének értelmezésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Külön blokk foglalkozott Szapolyai János távolmaradásával. A történészi értelmezések ebben a kérdésben is eltérnek: van olyan megközelítés, amely egyszerű késésről vagy a korabeli mozgósítás nehézségeiről beszél, míg mások tudatos távolmaradást feltételeznek. A podcast nem kívánt végleges ítéletet mondani, inkább arra mutatott rá, hogy a fennmaradt források különböző történeti narratívák felépítését teszik lehetővé.
Szó esett Tomori Pál haditervéről és arról a döntési helyzetről is, amelyben a magyar hadvezetésnek el kellett döntenie: azonnal támadjon, vagy várjon a további erősítésre. Hidán Csaba szerint a hadtörténetben az időtényező különösen fontos: ami órákkal vagy akár percekkel korábban még kedvező katonai helyzetnek számít, rövid idő alatt teljesen megváltozhat. A beszélgetés így a mohácsi csatát nem előre megírt végkifejletként, hanem döntések és változó lehetőségek sorozataként is vizsgálta.
A podcast az „Európa cserbenhagyott bennünket” történelmi toposzt is górcső alá vette. Illik Péter rámutatott arra, hogy a Magyar Királyság kapott külső segítséget, többek között pápai támogatást is, és a mohácsi seregben számos különböző származású katona szolgált. Ugyanakkor a csata nem egy széles körű, pápai felhívással meghirdetett európai keresztes hadjárat része volt, így a teljes nemzetközi összefogásról szóló kép éppúgy árnyalásra szorul, mint a teljes magára hagyatottság tétele.
A résztvevők a Jagelló-kor megítéléséről és Mátyás király fekete seregének legendájáról is beszéltek. Hidán Csaba hangsúlyozta, hogy a fekete sereg Mátyás haderejének csupán egyik részét jelentette, és az a típusú nyugati zsoldoshadsereg, amely Mátyás idején hatékonyan működött bizonyos hadszíntereken, a 16. század elejének megváltozott hadviselésében már korántsem jelentett volna automatikus megoldást a török ellen.
A műsor egyik különösen izgalmas kérdése a történetírásban ismert „szulejmáni ajánlat” volt: létezhetett-e olyan oszmán elképzelés, amely Magyarország átengedéséért vagy együttműködéséért cserébe megkímélte volna az országot, miközben a szultán Bécs ellen vonul. Illik Péter hangsúlyozta, hogy bár a feltételezés hosszú ideje komoly történészi vita tárgya, magának az ajánlatnak jelenleg nincs ismert, egyértelmű írott forrása.
A beszélgetés végül arra a kérdésre kereste a választ, létezhet-e ötszáz év után egyetlen, kanonizált Mohács-értelmezés. A résztvevők szerint az elmúlt évszázadok során számos emlékezeti és történetírói réteg rakódott az eseményekre, miközben a tradicionális és a determinista értelmezések továbbra is egymás mellett élnek. Mohács ezért nem pusztán egy elveszített csata, hanem a magyar történeti gondolkodás egyik legfontosabb szimbóluma és máig nyitott kérdése.
https://www.youtube.com/watch?v=IciI9mhFeXc
Szeptember 10-én ismét a Szent Korona történetének egyik különleges fejezetét állítjuk pódiumbeszélgetésünk középpontjába. Ezúttal a XIX. század eseményeit, a Szent Korona sérüléseit, valamint az ezekhez kapcsolódó javításokat és átalakításokat vizsgáljuk.
A 130 éve született Márton Áron püspök életútját a hithez, az igazsághoz és az emberi méltósághoz való rendíthetetlen ragaszkodás határozta meg. Háború, kisebbségi lét, börtön és kommunista üldöztetés sem tudta megtörni: következetesen kiállt az üldözöttekért, elutasította a politikai és ideológiai megalkuvást, és egész szolgálatával azt hirdette, hogy az ember soha nem válhat a hatalom eszközévé. Erkölcsi öröksége éppen ezért ma is különös erővel szól hozzánk.
Százöt esztendővel ezelőtt, 1921. augusztus 28-án kirobbant a nyugat-magyarországi felkelés, amely megakadályozta, hogy Ausztria elfoglalja az 1919. szeptember 10-i saint-germaini békében neki ígért magyar területeket.
A millenniumi évre évek óta készült az ország vezetése. Az Ezredéves Kiállítás 1896. május 2. és október 31. közötti programjai közé esett a korábban mindig is nagy tömegeket vonzó Szent István-nap a Szent Jobb-körmenettel. A központi ünnepséget jelentő fővárosi ünnepség mellett kiemelt figyelmet kapott a székesfehérvári augusztus 20-i megemlékezés azért, mert a pápa nem sokkal korábban kegyhellyé nyilvánította a székesegyházat az ott őrzött Szent István-ereklye miatt.
Imádták diákjai beszédhibás kisiskolásoktól a színművészeti főiskolásokig. Ő volt Eperjes Károly felfedezője. Kiváló könyveket írt a magyar nyelv szebb művelése, ahogy egyik műve címében fogalmazott, a „beszédművesség” tárgykörében. Montágh Imre 91 éves lenne, ám egy felfoghatatlan baleset miatt immár 40 éve nincs közöttünk.
Milyen hasonlóságok fedezhetők fel a hevszurok és a magyarok harci hagyományaiban? Hogyan maradhat fenn évszázadokon át egy közösség fegyveres tudása? És mit ér a történeti forrás, ha a kutató nem indul el a helyszínre, hogy saját szemével is ellenőrizze annak állításait?
Az 1867. évi kiegyezés utáni korszak első nagy újjáépítési vállalkozása volt a budavári Nagyboldogasszony-templom, közkeletűbb nevén a Mátyás-templom rekonstrukciója. Ebben az időszakban először I. Ferenc József 1867. június 8-i magyar királlyá koronázása alkalmával került az országos figyelem középpontjába, ugyanis itt helyezték az uralkodó fejére a Szent Koronát. Majd az augusztus 20-i Szent István-napi ünnep során rendre itt tartották a szentmisét és a szónoklatot egészen 1875-ig. Az egyházi szertartást 1876-tól csaknem húsz évig a helyőrségi templomban bonyolították le.
A régi, sárgult lapú Csíziókban a „két asszony köze” néven emlegetett időszak augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján kezdődik és szeptember 8-áig, Kisasszony napjáig tart. A néhai fejkendős falusi öregasszonyok szerint különös, misztikus, már-már varázserejű időszak ez, amikor leginkább a gyógyfüvek szedésével, a lakásban lévő holmik, ágyneműk, ruhafélék szellőztetésével és például kotlóültetéssel érdemes foglalatoskodni. Mivel lassan Kisasszony havának közepén járunk, kezdjük egy picit korábban.
A Magyarságkutató Intézet legújabb podcastjában Illik Péter történész, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa mutatta be A hosszú magyar 16. század – Törésvonalak és értelmezések a hazai közoktatásban című kötetét. A beszélgetésben Köő Artúr történész, szintén a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa, egyben középiskolai tanár, illetve Toót-Holló Tamás irodalomtörténész vettek még részt, akik a könyv legfontosabb kérdéseit és a történelemtanítás aktuális dilemmáit járták körül.
Ilyenkor gyümölcsérés idején érdemes fölidézni őseink meglátását, miszerint az elcsöndesedés gyümölcse az imádság. Indítsuk az előttünk álló időszak hagyományainak áttekintését e napok jeles szentjének, Szent Lőrincnek a mondatával, aki, amikor hóhérai felszólították, hogy áldozzon Róma isteneinek, így válaszolt: „Az én éjszakám nem ismer sötétséget, azok számára, akik a Világ Világosságát követik minden örök fényben úszik!”
A tipológiai elemzés a régészeti kutatás alapvető módszere, amely a leletek formai és technológiai sajátosságainak összehasonlítására épül. A tanulmány a Velem–Szentvidről előkerült késő népvándorlás kori és Árpád-kori kerámiaanyag példáján ismerteti e módszer alkalmazását és jelentőségét.
