Tanulmány: itt

Szerző

Fehér Bence

Cím

Kétszavas > végű közlések: zamárdi tanulságok

Hivatkozás

DOI: https://doi.org/10.53644/MKI.OSI.2023.9

Absztrakt

A nagyszentmiklósi-szarvasi írással írt avar kori feliratok kombinatorikus elemzéséből úgy tűnik, általában egyazon nyelven íródtak, öt feliratnál nagyjából sejtjük a mondat felépítését is. Ennek alapján több jelről valószínűsíthető, hogy azoknak a ragozásban volt szerepük: köztük egy jel ( > ) feltehetőleg tárgyrag. Az utóbbi évben újabb feliratok kerültek elő a zamárdi avar temetőből, amelyek közül legalább négynél úgy tűnik, a nagyszentmiklósi jelkészletet használták. Három közülük nagyon rövid közlés, valószínűleg tulajdonosjelzés, de egyen egy kétszavas teljes mondat olvasható. A második szó > végződése megerősíti, hogy tárgyragról lehet szó, az első szó ) végződésének is vannak párhuzamai, ez elképzelhető, hogy felszólítás jele, de az utóbbira több más elképzelésünk is lehet: egyelőre nem bizonyos, melyik a helyes, illetve hogy csak egyféle betű szolgált-e a felszólítás jeléül, vagy több is.