„Piacgazdaságot, de milyet?”

Tanulmány: itt

Szerző

Gulyás Martin

Cím

„Piacgazdaságot, de milyet?”
a rendszerváltoztató ellenzék gazdasági modellválasztásának főbb kérdései

Hivatkozás

DOI: https://www.doi.org/10.53644/MKI.HG.2022.161

Absztrakt

A tanulmány áttekinti a két nagy rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ főbb gazdasági programelemeit, s az ezek keletkezésére hatással bíró
szellemi miliőt. A górcső alá vett programok megvetették az azóta eltelt három évtized gazdaságszerkezettel és modellválasztással kapcsolatos vitáinak alapjait. A programok minősége önmagában nem határozta meg a kimenetelt, azaz nem feltétlenül a rossz irányválasztás és az esetleges ismerethiány okozta a nehézségeket. Az első kormányzat örökölt kényszerpályás helyzete, a megalvadt struktúrák informális ereje, a támogató hazai és nemzetközi politikai közeg hiánya kevéssé tette lehetővé a mégoly megalapozott, forrásigényes szakpolitikai reformok végrehajtását. Az átmenet nem igazán nyitott teret távlatos stratégiák megvalósítására, ennek egyébként sem kedvezett a fragmentált politikai paletta és a konszenzusképtelenség egyre elhatalmasodó állapota. Emellett a szocialista terelőút valós öröksége és annak korábban talán alábecsült „kezelési költsége” a politikai praxist időt és életet nyerő döntések halmazára redukálta le. A megváltozott környezetben a legtöbb, amit elérhetett az volt, hogy az országban kialakult egy ellentmondásos társadalmi megítélésű és „erkölcsi talapzatú” piacgazdaság, valamint óriási belső adósságok felhalmozódása árán megmenekült az államcsődtől.

Kulcsszavak

rendszerváltoztatás, MDF, SZDSZ, IMF, privatizáció