Tanulmány: itt
Szerző
Szekér Nóra
Cím
Aki nincs ellenünk az velünk van?
A kádári diktatúra értelmiségpolitikája
Hivatkozás
DOI: https://www.doi.org/10.53644/MKI.HG.2022.13
Absztrakt
A tanulmány érzékeltetni kívánja, hogy a Kádár-rendszer milyen mértékben működött a diktatúra mechanizmusai szerint, még ha a nyílt megfélemlítés korszaka után a hatalomgyakorlás konszolidációra épülő módozata a társadalom számára megkönnyebbülést és élhetőbb életet jelentett is. Továbbra is a szovjet megszállás ténye, az állampárt korlátlan hatalma, az állambiztonság jelenléte biztosította a rendszer alapjait és a hatalom által meghirdetett „szövetségi politika” a társadalom kiszolgáltatottságára épült. A rendszer a konszolidációját nagy részben az értelmiségi politikájára építette, amelynek fő teoretikusa Aczél György volt. Ő elsősorban nem meggyőződéses híveket kívánt toborozni, hanem
a rendszerrel szemben álló értelmiségieket így vagy úgy a befolyási körébe vonni: „szövetségbe csalni” a „másként gondolkodókat”. Aczél a magánéletig hatoló, szívességeket kialakítani igyekvő viszonyrendszert alakított ki a hatalom és az értelmiség között a „partneri” kapcsolat illúzióját keltve, de a valódi döntéshelyzet, a politikai életbe való beleszólás lehetősége, a fontos társadalmi és nemzeti sorskérdések napirenden tartása nem volt adott a kommunista ideológiát el nem fogadók táborának. Ahogy azt Aczél György megfogalmazta, a politizálás szabadságát ugyan nem biztosították, de megadták a nem politizálás szabadságát. Vagyis a rendszer az ellenzékével nem konfrontálódásra törekedett, hanem arra, hogy semlegesítse és így kirekessze őket a valódi közéleti-politikai szerepvállalásból.
Kulcsszavak
kultúrpolitika, 3T, konszolidáció, szövetségi politika, kegygazdálkodás