1848-ban a székesfehérvári püspöki palota udvarán, a korábbi Nagyboldogasszony-bazilika területén végzett vízvezeték javítási munkálatok során királysírokat találtak, melyeket december 12-én Érdy János tárt fel.

A sírokból előkerült maradványokat III. Béla királlyal és feleségével, Antiochiai Anna királynéval azonosították (1. ábra). Érdy ekképp emlékezik meg a feltárás pillanatáról: 

erős férfi csontváz tűnt föl előttünk a régi századok hamvaival behintve, melyeket a szél most lengetett először. E 6 lábnyi és 2 hüvelyknyi hosszu csontváznak még soha nem bolygatott ezüst ékszerein vöröses szürke szín volt elöntve, mely sajátszerü szín utóbb sötétebbre változott. E gyönyörű látványra zsibongó sokaság tódult a máskor csendes térre. Csoportosan ugráltak le a gödörbe, s a felügyelő nem volt többé képes valakit visszatiltani. A koros nők könnyes szemekkel imádkoztak az elporladt ereklye előtt: míg mások elmélkedve csodálták az egykor fényes életnek döbbentő holt képét, azalatt mások azt találgatták vagy kérdezték: melyik királyunké ez erős csontváz?

Ezt követően, a kornak megfelelő metodikával Henszlmann Imre végzett ásatásokat a székesfehérvári királyi bazilikában (korábban Szűz Mária prépostsági templom) 1862-ben és 1874-ben. Az általa kiemelt embertani leleteket a királyi pár maradványaival együtt végül a 20. század elején, a budavári Nagyboldogasszony-templomban (Mátyás-templomban) helyezték nyugalomra, amíg Székesfehérváron nem létesül méltó nyughely a számukra.

2014-ben Prof. Dr. Kásler Miklós kezdeményezésére és vezetésével tudományos projekt indult a székesfehérvári királyi bazilika embertani leleteinek genetikai vizsgálatára. A program elsődleges célja az volt, hogy az ez idáig egyedüliként azonosított Árpád-házi királyunk, III. Béla földi maradványaiból nyert DNS vizsgálatával meghatározzák az Árpád-házra jellemző, szinte változatlanul öröklődő Y-kromoszómás genetikai markerszettet (haplocsoport). Ennek segítségével később azonosíthatóvá válnak az Árpád-házi királyok csontmaradványai, így elvi lehetőség nyílhat egy, a magyar királyok méltóságához illő kegyhely létrehozására.

A 2014 márciusába kezdődő vizsgálatokba, dr. Erdő Péter bíboros úr jóváhagyásával, a Mátyás-templomban elhelyezett csontvázak közül, III. Béla és Anna királyné maradványai mellett a II/52, II/53, II/54, II/55 és II/109, valamint a I/3G és I/4H jelzésű mintákat vonták be. A férfiágat jellemző Y-kromoszómális markerek mellett az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-t, valamint autoszómális markereket vizsgáltak. A férfi vázak közül egyetlen mutatott III. Béla királyéval azonos Y-kromoszóma mintázatot, a szaktanulmányban II/52-ként jelölt személy, aki eredetileg III. Béla jobbján nyugodott a fehérvári bazilikában. Ő tehát valószínűleg egy Árpád-házi király vagy herceg volt, aki a testi kromoszómák és a mitokondriális DNS adatai alapján nem lehetett az apja, a fia vagy a testvére III. Bélának.

A kutatás első fázisát lezáró, nemzetközi szakfolyóiratban megjelent publikációt követően, Kásler Miklós és Szentirmay Zoltán szerkesztésével 2019-ben készült el A Mátyás-templomban elhelyezett Árpád-házi csontvázak azonosítása című kötet, amelyben magyar nyelven részletesen bemutatják ezt több tudományterületet átfogó kutatást. A kutatócsoport arra jutott, hogy Árpád-házi uralkodóink (a Turul-nemzetség leszármazottjai), az R1a Y kromoszómás haplocsoporthoz tartoztak, és az ismeretlen Árpád-házi személyt (II/52) II. Bélaként azonosították. A kötetben felhívják a figyelmet az anyai vonalakra, melyek megerősítik a fenti eredményeket: 

Ennél a pontnál figyelembe kell venni kijevi Predszláva és II. Béla leszármazási adatait. III. Béla mitokondriális haplocsoportja H1b, ez pedig megfelel annak, hogy anyja Eufrozina I. Msztyiszláv kijevi nagyfejedelem lánya, nagyanyja Ilona pedig I. Uros szerb nagyzsupán lánya. Ezért III. Béla király mtDNS haplocsoportja kijevi eredtű. II. Béla király nagyapja, I. Géza, akinek első felesége Loozi Zsófia hercegnő, második felesége Szinadéné bizánci hercegnő. Gyermekük Álmos Árpád-házi herceg (horvát király is), akinek a felesége kijevi Predszláva. Predszláva nagyapja II. Spytihnev cseh fejedelem (1031-1061), akinek a felesége német származású. Lányuk, aki II. Béla nagyanyja, férjhez ment II. Szvjatopolk kijevi nagyfejedelemhez. A II/52 jelzésű személy édesanyja Predszláva, akinek a T2b mitokondriális haplocsoport anyai ágon végig öröklődött, ezért nem meglepő, hogy a II/52-es személy haplocsoportja a nyugati haplocsoportokkal egyezik meg. Így már érthető, hogy a II/52 jelzésű személy mitokondriális haplocsoportja miért nem szerb, hanem nyugati eredetre mutat, és ez egyúttal erős bizonyíték arra, hogy ez a váz II. Béla király kell, hogy legyen.

A kutatócsoport legújabb szakfolyóiratban megjelent publikációja Az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján címet viseli. A kutatás célja az Árpád-ház filogenetikai eredetének feltárása volt, melyhez új- generációs szekvenálás módszerrel határozták meg III. Béla és rokonának teljes Y kromoszómás DNS szekvenciáját. Az elemzések során megállapították, hogy a két lelet az R-Z2125 haplocsoportba tartozik, amelynek eloszlása Délkelet-Ázsia közelében koncentrálódik, másodlagos kiterjedése a mai Irán, a Volga-Urál régió és a Kaukázus térségei. Ezekről a földrajzi területekről származó 4340 egyénből álló mintaszettből, 208 olyan egyénnek a genomját szekvenálták meg, akik az Árpád-háziakkal azonos al-haplocsoportba (R-Z2123) tartoztak. Az Árpád-házi királyokéhoz leginkább hasonló Y kromoszóma szekvenciákat ma élő, az oroszországi Baskíria Burzjan és Abzelil járásaiból származó egyénekben azonosítottak. Elemzésük olyan SNP-k meglétét is feltárta, amelyek egy új, Árpád-ház specifikus R-ARP haplocsoportot határoznak meg.

Az Árpád-ház szóbeli és írásos hagyománya a hunokkal való rokonságra utal. Az Árpád-ház két tagjának genetikai elemzése alapján úgy tűnik, hogy olyan leszármazási vonalból származtak (R-Z2125), amely ma elsősorban iráni vagy török nyelvű etnikai csoportok körében van jelen (pástú, tádzsik, türkmén, üzbég, baskír). Az R-Z2123 nagy felbontású filogenenetikai kontextusában az első magyar királyi dinasztia eredete az Észak-Afganisztán környéki régióban jelölhető meg, megjelenése körülbelül 4500 évvel ezelőttre datálható, és a baskírokat azonosítja legközelebbi rokonként. A két népesség szétválásának időpontja pedig az időszámításunk szerinti első évezred eleje.

A Prof. Dr. Kásler Miklós vezette genetikai kutatás során a kutatók megismerték azt a markerszettet, amellyel a székesfehérvári Osszáriumban található csontanyagból, az ott nyugvó további 6 Árpád-házi uralkodó maradványai azonosíthatók. A Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontja folytatva ezen genetikai kutatásokat, hozzájárul nemzetünk nagyjainak a pantheonjához, melyben már fejfával ellátott sírokban nyugodhatnak nemzetünk királyai Székesfehérváron.