A hun kutatásokban is fontos szerepet betöltő, tudományos mérföldkő a rangos Genes szakfolyóiratban jelent meg, úgy, hogy a Magyarságkutató Intézet az eredményeket a nemzetközi és a hazai kutatók számára is azonnal hozzáférhetővé tette. 

46 új anyai vonal vizsgálata az 1500 évvel ezelőtti Erdélyből a gepida korszakból a rangos Genes szakfolyóiratban! A Magyarságkutató Intézet kutatói nemzetközi együttműködésben tárják fel lépésről lépésre a népvándorláskori népességek genetikai hátterét. A kutatásnak köszönhetően immár össze lehet hasonlítani a 5-6 században itt temetkező népességek keletről vagy nyugatról származtak esetleg a megelőző korok Kárpát-medencében élő helybeli népesség leszármazottjai.

Archeogenetikai módszerekkel az erdélyi gepida kori népesség nyomában

A Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpont munkatársai hazai és nemzetközi kutatói együttműködéssel kivitelezett projekt keretében, elsőként vizsgáltak meg archeogenetikai módszerekkel Erdélyből származó, gepida kori leleteket. Az első eredmények pedig nemrég jelentek meg a neves Genes szakfolyóiratban 

A népvándorlás kori, az antik szerzők megnevezésével élve „barbár” népcsoportok története egyre nagyobb érdeklődésre tart számot Európa szerte. Ugyanakkor joggal merülhet fel a kérdés, miért is érdekes számunkra, a Kárpát-medence és a magyarság története szempontjából egy germán csoport kutatása?

A gepidák az ún. Keleti Germán törzsek közé tartoztak, akik az írott forrásokban először az i. sz. 3. század második felében jelentek meg, legkorábbi leletanyagukat pedig a vaskori Wielbark kultúrára vezették vissza, ami a mai Lengyelország területén helyezkedett el. Kárpát-medencei jelenlétüket az 5. századtól lehet bizonyítani, a Hun Birodalom terjeszkedésével párhuzamosan, amelynek ők is a részeivé váltak. A gepidák erejét és jelentőségét jól tükrözi, hogy Attila, a hunok nagykirályának halálát (i. sz. 453) és a hun hatalmi központ összeomlását követően saját királyságot alapítottak, kiterjesztve a fennhatóságukat az Alföld, Erdély és az egykori római Sirmium területére. Uralmukat egészen a 6. század utolsó harmadáig fent tudták tartani, de feszült viszonyuk a Bizánci Birodalommal és a Dunántúl területét elfoglaló langobardokkal számos harci konfliktust eredményezett. Végül 567-ben a langobardok és avarok szövetsége legyőzte őket és az újonnan létrehozott Avar Kaganátus elfoglalta a Gepida Királyság egykori területeit, a helyben talált népesség egy részét pedig beolvasztotta.

A Gepida Királyság tehát egy nagyon fontos összekötő kapocs a hun kor és az avar kor között. Vizsgálatuk közelebb juttat minket azoknak az összetett populációs folyamatoknak a megismeréséhez, amelyek a hun időszaktól kezdődően zajlottak le. Mindemellett kétségtelen, hogy nagyban hozzájárultak annak az alaplakosságnak a több évszázados formálásához, amelyet végül a keletről érkező magyarság is helyben talált és sikerrel integrált. Ezáltal a korai magyarság kutatásához is fontos információkkal járulhatnak hozzá.

Magáról a gepida kori népességről (röviden: gepidákról), annak rétegződéséről, biológiai kapcsolatairól azonban keveset tudunk a hiteles történeti, régészeti és embertani adatok alacsony száma miatt. Genetikai szempontból pedig a teljes európai népvándorlás kor alul reprezentált. A kutatócsoportunk egy nagyobb projekthez kapcsolódva kezdte meg hiánypótló vizsgálatait a témában, melynek első lépéseként három erdélyi lelőhelyről összesen 46 minta analízisét végezték el. A teljes mitokondriális DNS (mtDNS) vizsgálatával az anyai leszármazási vonalak értékelésére nyílt lehetőség. Az eredményeket összevetették a más régészeti korú populációk, összesen 4324 minta mtDNS adatát tartalmazó adatbázisával, hogy előzetes képet kapjunk a vizsgált gepida szériák eredetét, struktúráját, biológiai kapcsolatait illetően – összességében tehát azt a kérdést illetően, hogy hol a helyük a népek országútján.

A genetikai adatok túlnyomó részt északnyugat-európai mitokondriális leszármazási vonalak jelenlétét mutatták a gepidák esetében. Kiemelten fontos, hogy az eredmények valóban kapcsolatot mutatnak más germán csoportokkal (pl.: langobardok) és a gepidák „bölcsőjének” tekintett Wielbark kultúra népességével egyaránt. Ezzel szemben ázsiai leszármazási vonalat csak egyetlen esetben találtunk, tehát a vizsgált populációknál nem feltételezhető jelentősebb keveredés keletről érkező csoportokkal a hun korban. A különböző populáció genetikai analízisek végső soron ugyan azt a szerkezetet tárták fel: a gepidák anyai vonalú génkészletük jelentős részét európai őskori (elsősorban bronzkori) kultúráktól kapták és az anyai leszármazást illetően jelentős helyi hatással kell számolnunk. Az egykorú szomszéd népcsoportokkal és a gepidák előtt itt élő helyi lakossággal kapcsolatban azonban annyira kevés adat áll jelenleg rendelkezésre, hogy mindenképpen további vizsgálatok szükségesek.

Összességében azonban elmondható, hogy már az első vizsgálatok során rendkívül fontos, hiánypótló eredmények láttak napvilágot, amelyek támpontot jelentenek minden további, a korszak rendkívül összetett eseményeinek és népmozgásainak feltérképezését célzó kutatás számára.