Aba Nap Abasáron

Abasáron a település önkormányzata az elmúlt szombaton (2021. 8.28-án) első alkalommal rendezte meg az abasári Aba Napot. Az egész napos rendezvény nyitóeseményeként az érdeklődőknek lehetőségük nyílt megtekinteni az Abasár Bolt-tetőn zajló feltárásokat és a készülő régészeti park már elkészült elemeit. 

 

A helyszínen Kazsu Attila polgármester köszöntötte a több, mint kétszáz megjelentet, majd a Holló együttes középkori zenejátéka után a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója és egyben a feltárás vezetője – Makoldi Miklós tartott régész szakvezetéssel egybekötött helyszíni előadást a lelőhelyen. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, bizonyítva, hogy a látogatóknak van igényük az Abasáron feltárt királyi alapítású Bencés monostor lassan látogathatóvá váló romjainak megtekintésére.

A feltárást megtekintette Magyarország mongóliai nagykövetasszonya – Obrusánszky Borbála is, aki Magyarországon forgató mongol filmkészítőkkel riportot is készített Makoldi Miklóssal arról, hogy az ázsiai hunok és az európai hunok régészeti leletanyagának milyen közös tárgytípusai vannak és hogyan kapcsolódhat Aba Sámuel a hunokhoz – hiszen róla krónikáink egyértelműen leírják, hogy ő és az Aba nemzetség a hun nagykirálytól, Attilától eredeztette magát.

Obrusánszky Borbála és Makoldi Miklós