1946. január 19-én hagyta el a budaörsi vasútállomást az első vonatszerelvény, amely a kitoloncolt magyarországi németeket szállította kijelölt új hazájuk felé. 2012 januárjában döntött arról az országgyűlés, hogy ezt a napot a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává nyilvánítja.

December 22-i megemlékezésünkben röviden bemutattuk a Nagy Imre által 1945. december 22-én beterjesztett és elfogadtatott rendelet előzményeit és hátterét. Ennek értelmében – a kollektív bűnösség elvének megfelelve – nemzetiségi (faji) alapon fosztották meg közel kétszázezer sváb honfitársunkat az állampolgárságától és minden ingó és ingatlan vagyonától. A Budaörsről indított első szerelvényt számos másik követte: először Budapest környékéről, majd a Dunántúlról és a Duna-Tisza közéről, végül a Tiszántúl településeiről toloncolták ki a német nemzetiség tagjait. A deportálásokat az idősebb Antall József irányítása alatt álló Népgondozó Hivatal végezte, de a gyakorlati kivitelezésben a frissen felállított politikai rendőrség tagjai is közreműködtek, így az emberek elhurcolása számos atrocitással, visszaéléssel járt együtt. A rendelet értelmében száz kilogrammnyi ingóságot vihettek magukkal az ártatlanul meghurcoltak, és tíz napra elegendő élelemmel kellett ellátni őket, valamint öt nappal a kitelepítés előtt értesíteni kellett az érintetteket. Ennek ellenére nem volt ritka, hogy néhány órával az indulás előtt tudták meg a családok, hogy el kell hagyniuk otthonaikat. A Belügyminisztérium egységei körbevették az érintett települést, a házakat végigjárták, gyakran erőszak alkalmazásával terelték az embereket a szállítójárművek felé, nem várva meg, hogy a jogszabályban engedélyezett batyujukat összekészíthessék. Az élelmiszer-ellátás sem volt megfelelő, és a túlzsúfolt marhavagonokban való elhelyezés is kísértetiesen hasonlított a zsidók alig néhány hónappal korábban lezajlott deportálására.

A Szövetséges Ellenőrző Bizottság amerikai képviselői tiltakozásukat fejezték ki az embertelen eljárás miatt, 1946 nyarán átmenetileg le is állíttatták a kitelepítéseket.

A rendelet megszabta, hogy egy-egy településen a helyi sváb kisebbség maximum tíz százaléka kaphatott mentesítést, de sokan elmenekültek a végrehajtás elől. Legalább tízezer olyan német nemzetiségű magyar ember maradt az országban, vagy szökött vissza a kitoloncolás után, akik teljes jogfosztottságban, nincstelenül és törvényen kívül bujkáltak rokonoknál, ismerősöknél az elkövetkező években. Végül 1950 márciusában született meg az a rendelet, amely visszaadta állampolgárságukat, azonban anyagi jóvátételre nem számíthattak. A háború előtt nagyjából 640 ezer hold földterület volt sváb gazdák tulajdonában, amelynek 75%-át szerezte meg ekkor a magyar állam és körülbelül 45 ezer lakóingatlant koboztak el a jogfosztott és elűzött családoktól.