Szuverénként, mégis szövetségben? Adalékok a közép-európai regionális koncepciók 19

Tanulmány: itt

Szerző

Köő Artúr

Cím

Szuverénként, mégis szövetségben? Adalékok a közép-európai regionális koncepciók 19–20. századi történetéhez

Hivatkozás

DOI: HTTPS://DOI.ORG/10.53644/MKIE.2023.10

Kivonat

Amikor a napóleoni háborúk után 1815. szeptember 26-án I. Sán- dor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és magyar király, valamint III. Frigyes porosz király vezetésével Párizsban megköttetett a Szent Szövetség nevet vise- lő politikai és katonai szövetség, az Európa sorsát irányító országok azt hitték: hosszútávon konzerválhatóak a 18. századi állapotok államberendezkedést, tár- sadalmi tagozódást, határkérdéseket stb. illetően. A 18–19. század fordulóján megjelent eszmerendszerek (nacionalizmus, liberalizmus, konzervativizmus, szocializmus) oly mértékben alakították át a társadalmi gondolkodást, a világ- ról alkotott képét az emberiségnek, hogy a korábbi, feudális európai állapotokat lehetetlen volt fenntartani, megőrizni. Ez azonban azt is jelentette, hogy a koráb- ban kevésbé jelentősnek tartott etnikai, nemzetiségi hovatartozás – hisz az egyén társadalmi státuszát a nemesi cím (nem)birtoklása és a vallásfelekezeti hovatarto- zása határozta meg – fontos tényezővé vált, ami nem csak a közösség történelmi múltjának feltárásában, a nemzet történelmi nagyjainak felkutatásában merült ki, hanem igényt formáltak népek az azonos nyelvet beszélő nemzettestvéreik egy országban való egyesítésére is. E törekvés azokban az olyan európai régiókban, ahol etnikailag vegyes lakosság élt, komoly nehézségeket, konfliktusokat szült.

A közép-európai politikai elitet illetően többségben voltak azok, akik úgy gondolták létrehozhatóak egységes nemzetállamok annak ellenére, hogy etni- kailag vegyes a térség. A sikeres kivitelezést különböző intézkedésektől, változ- tatásoktól várták. A Magyar Királyságban a reformkor nagyjai, példának okáért Kossuth Lajos, a jobbágyfelszabadítástól várták azt, hogy az ország nemzetiségi (ilyenek voltak az oláhok, azaz románok, szerbek, szlovákok ruszinok és még sorolhatnánk) problémái megoldódjanak. Meglátásuk szerint a csonka társa- dalmat alkotó – azaz nemesi réteg nélküli, majd teljes mértékben a jobbágy- ság soraiba sorolható népelemek – nemzetiségi közösségek, hálából a szabad paraszttá tételükért, lojálissá válnak a magyar államhoz, nem kívánnak majd területi autonómiát, nem akarnak majd kiválni és még talán az önkéntes asz- szimiláció útjára is lépnek. Mások az erőszakos asszimiláció gondolatát sem tartották ördögtől valónak, hivatkozva a francia forradalomra (1789 és az azt követő évek eseményei), mely nem csak a modern francia nemzet születését eredményezte, hanem a forradalmi események lehetővé tették a franciaországi nemzetiségek megsemmisítését, erőszakos beolvasztását a többségi nemzetbe, mely gyakorlatilag a Francia Királyságot nemzetállammá alakította át.

Keveseknek adatott meg az a kiváltság, hogy Közép-Európa multietniká- lis jellegéből kiindulva konföderatív állam kialakításának gondolatával foglal- kozzanak, vagy regionális együttműködési koncepciók megtervezésén fára- dozzanak. De mégis kik voltak azok, akik fejéből kipattantak ilyen megoldási lehetőségek és milyen megoldási javaslataik voltak? Ezekből a 19–20. századi tervekből, ötletekből szándékozik tanulmányunk ízelítőt adni, a teljességre tö- rekvés igénye nélkül.

Kulcsszavak

Közép-Európa, regionális koncepciók, nemzetállam, szuve- renitás, konföderalitás