Történeti ökológia és geográfia
Rendhagyó alkalommal nyitottuk meg a Magyarságkutató Intézet új beszélgetéssorozatát: ezúttal nem a múltból indultunk, hanem a jelenből.
A talajpusztulás és a vízhiány kérdéseit állítottuk a középpontba, és arról beszélgettünk, hogyan találhatunk közös megoldásokat ezekre a sürgető problémákra.
A beszélgetés során szó esett:
- a talajaink állapotáról és a természetes talajképző folyamatok helyreállításáról,
- a vízhiány problémájáról és a „Vizet a tájba” kezdeményezés céljairól,
- az elsivatagosodás folyamatairól és azok megfékezésének lehetőségeiről
- és a társadalmi, nemzeti felelősség kérdéséről.
Előadóink:
- Balogh Péter gazdálkodó geográfus, tanár, a Vízválasztó Kezdeményezés meghirdetője
- Prof. Dr. Dobos Endre, a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Talajtani Társaság elnöke
- Kassai Lajos, lovasíjász, a Kassai-völgy és a „Tartsd a jószágot természete szerint” mozgalom alapbázisának megteremtője
Moderátor: Toót-Holló Tamás
Ez az esemény nem csupán ismeretterjesztés volt, hanem párbeszéd is – a jelen problémáiról és a közös jövő kereséséről. A sorozat ősszel folytatódik, és akkor már a múltra koncentrálunk, hogy jobban megértsük, elődeink hogyan küzdöttek meg a Kárpát-medence és a steppe természeti kihívásaival – mert a történelem nem csak emlék, hanem útmutatás is.
Köszönjük mindenkinek, aki személyesen is velünk tartott!