A reformkor gyermekei, beleértve az uralkodó osztályt is, arra törekedtek, hogy a nemzet egészét felemeljék. A pillanatot a nemzet megragadta 1848 március első felében, és az Országgyűlés küldöttsége Bécsben, a pesti ifjúság pedig a Nemzeti Múzeum lépcsőjén deklarálta a céljait.

A békés átalakulás a magyar törvényeknek megfelelően folyt egészen addig, amíg a császár V. Ferdinánd leváltása után, az ifjú Ferenc József, nem tette le a koronázási esküt a magyar alkotmányra. Tehát tulajdonképpen nem kötötte a koronázási eskü. Igy azt léphetett, amit akart. 
A király következő lépései a törvények lenullázása, visszavonása voltak. A fegyveres támadás Magyarország ellen, a magyar törvények értelmében méltatlanságot jelentett a király részére, hazaárulással ért fel. 

A magyar nemzet hősies küzdelemben legyőzte Ferenc József osztrák császár összesített haderőit, majd miután a másik Szent Szövetség, nagyhatalom, az orosz cár is beavatkozott, elveszítette ezt a heroikus, nagyon hősies küzdelmet. 

Világosnál a fegyvert nem a korábban egyszer már legyőzött osztrákoknak tették le, hanem az orosz cár hadvezérének Paszkevicsnek. 
Az orosz fogságba került magyar főtiszteket, Gyulára vitték és tartották rendkívül laza őrizetben, úgyhogy bármelyik főtisztnek lehetősége lett volna arra, hogy megszökjön. 

Ők azonban teljes mértékben megvoltak győződve, hogy a törvényeknek megfelelően, a magyar alkotmány szerint jártak el, és amit tettek azt a hazájukért és törvényesen tették. 

Rendkívüli volt a történelemben, hogy ilyen körülmények között, statáriális bíróság elé állították őket, Batthyány Lajos, első magyar felelős miniszterelnökkel együtt. Nem volt kegyelem. 

A búcsúleveleiket, ha végig olvassa az ember, a mélységes meggyőződés, a szabadság és a haza iránti elkötelezettség és a hit jelenik meg, valamint a családjuknak és hazájuknak a szeretete.

Akkor, amikor rájuk emlékezünk, mártírokra emlékezünk, akik tiszta szívvel adták az életüket a hazájukért. Beálltak a magyar mártírok nagyon hosszú sorába, és példát mutattak azoknak, akik ebben a sorsban- az ezt követő nem kevésbé véres másfél század folyamán- követték őket. 
Emlékezzünk rájuk és gyújtsuk meg a gyertyát az ablakunkban is, de mindenekelőtt a szívünkben és a lelkünkben. 

Dicsőség a hősöknek!