Magyar húsvéti szokások
Húsvét alkalmából különkiadással jelentkezik a Magyarságkutató Intézet podcastje, amelyben a vallási és népi hagyományok összefonódását, valamint az ünnephez kapcsolódó szokások változását járják körül a meghívott szakértők.
A beszélgetésből kiderül, hogy sokszor nem is olyan könnyű szétválasztani a vallási és a népi hagyományokat, mert az idők során egybeforrtak. Fény derül arra is, hogy mennyiben alakultak át az ünnephez kötődő rituálék az idők során? Mit jelentenek az egyes konkrét napok, és honnan erednek a ma is ismert jelképek?
Ezekre a kérdésekre is keresi a választ az Intézet húsvéti műsora. A diskurzus során szó esik −többek között− még a húsvéti ünnepkör jelentéstartalmairól, a hagyományok rétegzettségéről, valamint a közismert jelképek – például a nyúl és a tojás – eredetéről is, de még azt is megtudhatjuk, melyikük is volt előbb.
A stúdióban Bakonyi Péter, a Magyarságkutató Intézet kommunikációs vezetője beszélget Gyöngyössy Orsolyával, a Néprajzi és Népzenei Kutatóközpont igazgatójával, valamint Harangozó Imrével, a kutatóközpont ügyvivő szakértőjével.