Kossuth Rádió "Nagyok" - Makoldi Miklóssal

A Kossuth Rádió „Nagyok” című portréműsorának vendége volt Makoldi Miklós Zsombor, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója.

A Horváth Katalinnal folytatott beszélgetés érintette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett régész gyermekkori elhatározásából fakadó hivatásválasztását és a több, mint háromszáz éve lerombolt, a 15. ásatási évében járó legendás tokaji Rákóczi-vár korabeli metszeteken alapuló feltárásának részleteit is.

Szó esett a tokaji furmintról, egy rézkori ivócsanakról és az Aba Sámuel, első választott királyunk által alapított abasári egyházi és nemzetségfői központon folyó ásatásról is. A figyelemre méltó embereket, teljesítményeket bemutató interjú kitért a Magyarságkutató Intézet támogatásával és közreműködésével zajló tázlár-templomhegyi, a tatárjárás kora védműrendszerének helyreállítását és bemutatását célzó feltárásra is.

A hunoktól származtatott Abákkal, az ázsiai hunok genetikai állományának kárpát-medencei megjelenésével kapcsolatban pedig a magyar őstörténetet, a honfoglalást és a korai Árpád-kort kutató régész igazgató hangsúlyozta: Anonymusnak szinte mindenben igaza volt.