Honvédeink vitéz helytállása - A magyar katonai hagyományőrzés és a Doni Hősök Emléktúra

Babucs Zoltán hadtörténész munkatársunk Jásdi Balázzsal, a Magyar Tüzér Egyesület elnökével beszélgetett a Kossuth Rádió „Az Este – A házigazda” című műsorában

A több, mint két évtizedes múltra visszatekintő hagyományőrző rendezvény kapcsán elhangzott: a katonák, civilek, a menetszázad útjába eső települések helyi közössége, iskolás csoportok és hagyományőrzők részvételével megvalósuló túra jelentősége nemcsak abban áll, hogy megőrzi a doni hősök emlékét és megismerteti a résztvevőkkel a 80 évvel ezelőtti történelmi eseményeket, hanem az önkéntes tartalékos rendszer, a katonai hivatásválasztás népszerűsítését is célozza.

Az évről-évre megvalósuló emléktúra főszervezője elmondta: a Honvédelmi Minisztérium támogatásával megvalósuló, a fegyvernemi kultúra megőrzését, az ifjúság honvédelmi nevelését célzó, a haza védelmének fontosságát közvetítő menetek túlnyúlnak a trianoni Magyarország határain és Kárpát-medence szerte közvetítik a magyar katona vitézségének és hű helytállásának példaértékű üzenetét.