Gazdag Árpád-kori leletanyagok kerültek elő Abasáron

– Kevés olyan emlékhelyünk, régészeti lelőhelyünk van, amely ennyire összetetten és ilyen jó állapotban mutatja be az Árpád-kori templomok, apátságok, királyi központok épületeit, elhelyezkedését – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Horváth-Lugossy Gábor a Magyarságkutató Intézet (MKI) főigazgatója.

– Horváth-Lugossy Gábor elmondta, hasonló felfedezés ilyen nagy méretben az utóbbi évtizedekben nem került elő.

– Örömmel jelentem be, hogy nagyon gazdag leletanyaggal szolgálunk, az Árpád-kor szinte minden létező pénze előkerült egészen a XVI. századig, sőt a feltárás során számos egyházi könyv sarokveretét, a templom ajtaját és ablakát is megtaláltuk – közölte az intézetvezető, hozzátéve: a korabeli elemeket visszaállítják majd az eredeti építészeti stílusnak megfelelően.

A Magyarságkutató Intézet főigazgatója páratlannak nevezte a feltárás alatt álló abasári bencés monostor lelőhelyét

Kazsu Attila, a község független polgármestere hatalmas lépésnek és egyúttal óriási feladatnak is nevezte a feltárást, majd hozzátette: az önkormányzat és maga a település egy emberként állt a feladat mögé, minden segítséget magadnak a kutatáshoz.

– Ezzel a feltárással a község olyan nagyvárosok mellé került, mint Székesfehérvár, Esztergom vagy Budapest, hiszen azon a helyen állunk éppen, ahol ezer éve a királyi irányítás zajlott

– jelentette ki a polgármester.

Horváth László, Abasár fideszes országgyűlési képviselője rámutatott arra, hogy Mátravidéknek számos vonzereje van, amelyekből kiemelkednek a szakrális, vallási, történelmi emlékhelyek.

– A közös emlékezet egyben tartotta Aba Sámuel király helyét, hiszen az itteniek hosszú időn keresztül szentként tisztelték őt

– jelezte a képviselő, hozzátéve: ez a feltárás nemcsak a térségnek, hanem az országnak is kiemelt jelentőséggel bír.

A beszámoló a Magyar Nemzet onlineon jelent meg. A videó a Hírtv felvétele.

Ha tetszett tartalmunk, kérjük, ossza meg másokkal!