"Ezt a földet ott kell megvédeni, ahol a legjobban lehet megverni az ellenséget"

Mentől messzebb mentek az ellenség üldözésében, annál biztosabb lesz szüleitek otthona, gyermekeitek, magyar embertársaitok jövője.” 

Babucs Zoltán a Don-kanyart övező tévhitekről a Ps TV  „Ferkó Dániel kérdez” című műsorában. Hadtörténész kutatónk a köztudatban meggyökeresedett mítoszokat cáfolva elmondta: a magyar történelem egyik legnagyobb veszteséggel járó hadművelete körül számos legenda kering, köztük az 1945 után meggyökeresedett narratíva, miszerint a magyar 2. hadsereg katonáit elavult felszereléssel meghalni küldték a Donhoz. 

Babucs Zoltán kiemelte: a kisebb szövetségesek, köztük Magyarország szerepe is felértékelődött akkor, amikor a Vörös Hadsereg Moszkva alatt megállította a Wermacht támadását. A németek kezdetben a teljes magyar haderő bekapcsolódását követelték, végül 1942-ben került sor a keleti hadszíntérre kiküldött Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg felállítására. A felszerelést illető tévedéssel kapcsolatban elmondta: 

A HADSEREGET REVÍZIÓS HÁBORÚRA, NEM A VÖRÖS KOLOSSZUS ELLEN KÉSZÍTETTÉK FEL, 

de ennek ellenére kijelenthető, hogy a rendelkezésre álló időhöz és 

LEHETŐSÉGEKHEZ KÉPEST MAGYARORSZÁG LEHETŐ LEGJOBBAN FELSZERELT FEGYVERES EREJE VOLT.

Vezető kutatónk összegzésképp elmondta: erkölcsi kötelességünk honvédeink emberfeletti, hősies helytállására tisztelettel emlékezni és emlékeztetni.