A FÉNY ÚTJÁN - TANULMÁNYOK ÁRPÁD-KORI TEMPLOMAINKRÓL

A Karc FM „Kortalan” című, vasárnaponként jelentkező műsorában Petz Margó vendége volt Németh Zsolt, az Eszmetörténeti Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. A szerző elmondta: a Magyarságkutató Intézet kiadványai sorában megjelent „A fény útján – Tanulmányok Árpád-kori templomainkról” című multidiszciplináris szemléletű kötet értekezései a kevéssé kutatott, de az Árpád-korban kiemelt jelentőséggel bíró fények mozgásának szerepét dolgozzák fel. Szó esett a kutató által bevezetett és definiált, az algyógyi és a bényi körtemplomokban megfigyelt és megtervezetten létrehozott kettős fényvetülés jelenségéről, a tarnaszentmáriai és veleméri templomok képi üzeneteiről, valamint a II. Géza király által alapított ispotályos rend legkorábbi templomairól is. 

A beszélgetés végén elhangzott: a kötet, - a többi kiadványhoz hasonlóan - a Magyarságkutató Intézet holnapján megtekinthető és letölthető.