Őseinkre emlékezve

„A szellemisége ennek az összejövetelnek az, hogy emlékezzünk azokra az ősökre, akik hazát teremtettek a Kárpát-medencében, és akiknek köszönhetjük, hogy itt élünk.” - Prof. Dr. Kásler Miklós az Első kézből című videó interjúsorozat keretében legnagyobb hagyományőrző eseményünkről, az Ősök napjáról beszélt.

Idén is megrendezték Magyarország legnagyobb hagyományőrző eseményét, az Ősök Napját Bugacpusztán, ahol a Magyarságkutató Intézet is képviseltette magát. „A szellemisége ennek az összejövetelnek az, hogy emlékezzünk azokra az ősökre, akik hazát teremtettek a Kárpát-medencében, és akiknek köszönhetjük, hogy itt élünk.” – foglalta össze Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke az esemény egyik legfontosabb gondolatát az Első kézből című videó interjúsorozat legújabb adásában. 

Hetedik alkalommal rendezték meg az Ősök napját Bugacpusztán. Az esemény ötlete Bíró András Zsoltnak köszönhető, aki a Magyar-Turán Alapítvány elnökeként a két napos rendezvény főszervezője. A legjelentősebb hagyományőrző csapatok vonultak fel az eseményen, korabeli hiteles öltözékben és hiteles fegyverzetben. 

„Ott voltak a kézműves iparosok is, akik előállítják a vastárgyakat, szöveteket, bőrtárgyakat. Régi formák, motívumok jelentek meg, lovas bemutatók, felvonulások. Külön imponáló volt a rendezvény békés jellege, ami az együttműködésre, az emberek közötti megértésre alapozott. Nem lehetett hallani a légy zümmögését sem, a figyelem annyira a témára irányult. Szép volt, tömeges volt és előremutató.” – számolt be a főigazgató a rendezvény sikeréről. 

A Magyarságkutató Intézet négy előadással színesítette a programsorozatot. Dr. Csornay Boldizsár tudományos főigazgató-helyettes összefoglalta az intézet megújult tudományos koncepcióját, kutatási irányait, tevékenységét. Dr. Agócs Gergely az ősi zene kutatásának izgalmas területeit járta körül. Az archeogenetikai kutatások eredményeiről Dr. Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója tartott beszámolót. Dr. Szabados György, az Magyarságkutató Intézet László Gyula Kutatóközpont és Archívumának igazgatója pedig a magyar őstörténet fontos kérdéseiről beszélt. 

Prof. Dr. Kásler Miklós kitért arra, hogy a Magyarságkutató Intézet a Magyar Turán Alapítvánnyal szorosabbra fűzi az együttműködést. „A kölcsönös előnyök jegyében a célkitűzés ugyanaz, de különböző területekről közelítünk a cél felé. A Magyarságkutató Intézet tudományos tevékenysége figyelemre méltó, de a tudomány egyik diszciplínáját képviseli a Magyar Turán Alapítvány is, ez pedig elsősorban a mi szempontunkból a régészet. A kettő kiválóan kiegészíti egymást.” 

A főigazgató örömmel számolt be arról is, hogy a Magyarságkutató Intézet egyre több meghívást kap hazai és nemzetközi szinten is, emellett pedig szélesre tárta kapuit a szellemisége és tevékenysége iránt érdeklődök számára. „A Magyarságkutató Intézet kinyílt szellemileg is, az ajtaja is kinyílt, és mindenkit szeretettel várunk, akinek mondanivalója van.”