Büszkék lehetünk édes anyanyelvünkre

„Magyar létünk és nemzeti identitásunk alapvető pillére a magyar nyelv. Nyelvünkön keresztül fejezzük ki gondolatainkat, érzéseinket, ez adja az egymással való beszélgetéseink lehetőségét. Ha végig nézzük a magyar történelmet, akkor láthatjuk, hogy a mi nyelvünk, amely rendkívül régi és stabil, alig változott és olyan értéket képvisel, ami a nemzet megmaradása szempontjából is lényeges.” – mondta Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke a Magyar Nyelv Napja kapcsán az Első kézből című videó interjúsorozat legújabb adásában. 

November 13-át az Országgyűlés 2011-ben a Magyar Nyelv Napjává nyilvánította, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalos államnyelvvé nyilvánító törvényt.

„Rendkívül büszkék lehetünk a nyelvünkre. A magyar nyelv nagyon hosszú idő alatt nagyon keveset változott, a Halotti beszédet ennyi idő elteltével is kiválóan értjük. A magyar írásbeliség visszamegy az ősi múltba. Ha azt veszem alapul, hogy Shakespeare-t a mai angolok szótárakkal olvassák, akkor fogalmat alkothatunk arról, hogy mit jelent ennek a mi rendkívül ősi nyelvünknek a stabilitása, a kifejezőkészsége, hihetetlen gazdagsága.” – mondta a főigazgató.

Hangsúlyozta, hogy nyelvünket kétségtelenül fenyegették veszélyek. „Megemlíthetném II. József kalapos királyt, aki nem tette le a királyi esküt, nem koronázták meg a szent koronával, egyszerűen azért, mert germanizálni akarta a birodalmat. Ki akarta terjeszteni a kultúrát, a nyelvet a germánok irányába, amire Bécsben, a Mária Terézia által létrehozott nemesi testőrség és az arisztokraták úgy reagáltak, hogy magyarul kezdtek beszélni. Elindítottak egy 70-80 éves nyelvújítási folyamatot, ami teljesen új alapokra helyezte a kifejező készségünket. Többek között magyar ruhában, magyar táncokat táncoltak Bécsben, a császári udvarban is, és ez a sokoldalú nemzeti kezdeményezés végső soron elvezetett 1844. november 13-ig, mikor is a magyar nyelv hivatalossá válhatott a Magyar királyságban.”

November 13-án - elődeink erőfeszítéseinek köszönhetően - büszkén ünnepelhetjük édes anyanyelvünket, amelynek ápolását a Magyarságkutató Intézet is fontos küldetésének tekinti.