A HIT MOTÍVUMAI

„Józsa Judit varázslása abban áll, hogy az ősi magyar érzésvilágot, a magyar motívumokat, a hit motívumait rendkívül magas művészeti színvonalon jeleníti meg.” – fejtette ki Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója és tiszteletbeli elnöke az Első kézből című videó interjúsorozat legújabb adásában.

Józsa Judit kerámiaszobrász, művészettörténész nemrég Magyar örökség című kiállítási anyagának három remekművét adta át ünnepélyes keretek között a Magyarságkutató Intézet számára. A műalkotások címe: Magyar erények keresztje, Magyar írásbeliség – Rovásírás, Magyar nyelv – Anyanyelv.

A főigazgató kifejtette, nagyra becsüli a legendás korondi keramikus családból származó művésznőt. A nemzetközileg is elismert magyar népi művészetről és a korondi kerámiaművészetről szólva elmondta, olyat fejez ki és jelenít meg, amit mindnyájan magyarnak, a sajátunknak érzünk, a magyar emberek saját magukat ismerhetik fel benne. A külföldiek pedig azért szeretik, mert olyannal találkoznak, amit a saját művészetükben nem lelnek fel.

„Úgy gondolom, hogy a Magyarságkutató Intézet létrehozásának céljaival Józsa Judit a szíve mélyéről és a gondolataival is egyetért. Tehát ugyanazon célok felé törekszünk.” 

HIT MOTÍVUMAI

A főigazgató kitért Aquinói Tamás eszmetörténetének fontosságára a magyar nép jellemvonásai szempontjából, és akinek tanai megjelennek Józsa Judit munkásságában is. 

„Számomra Aquinói Tamás azért rendkívül lényeges, mert abban az időszakban, amikor az emberek gondolkodása, érzésvilága változni kezdett, olyan arányt alakított ki az érzékenység és az ész szerepe között, amely mintaszerű volt. Nagyon hosszú időn keresztül befolyásolta az emberek gondolkodását, a létező legjobb módon és legjobb irányban.”

A főigazgató kiemelte Józsa Judit a Magyar erények keresztje című műalkotását, amelyben örök érvényű erényeket ábrázolt. Ezen erények nemcsak az akkori kor emberének szóltak, hanem ugyanolyan fontosak – ha nem fontosabbak – napjainkban, amikor hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni és elfelejteni azokat az értékeket, amelyeket őseink évszázadok alatt alakítottak ki, és a szerint éltek.

„A magyarság gondolkodásmódját nagyon hosszú időn keresztül, 800-900 éven át alapvetően meghatározta a történeti alkotmány erkölcstana, amely abból indul ki, hogy vannak természeti törvények, amikkel nem lehet vitatkozni. A szeretetből vezették le az emberi életnek az értelmét, és a szeretetből vezették le az összes többi erényt. Ez Józsa Judit műalkotásának legfontosabb gondolata, amit meg akart jeleníteni, és ezt tökéletes, nagyon magas művészi színvonalon meg is tett.” – mondta a főigazgató, aki hálás, hogy a szobrász három fontos művének a Magyarságkutató Intézet adhat otthont.