Mi fakad a hagyománymagból?

Rendhagyó témája volt a történészi mesterségről szóló beszélgetéssorozatunk legutóbbi eseményének.

Dr. Bollók Ádám, a HUN-REN BTK Történeti Korok Régészete Osztály főmunkatársa egy konkrét hipotézis továbbélését, identitás-meghatározó szerepét mutatta be az érdeklődőknek.

B. Szabó János és Dr. Bollók Ádám

Az 1960-as években született úgynevezett hagyományhordozó mag elmélete szerint a kora középkori, jórészt germán típusú nyelvet beszélő közösségek nem alkottak a mai értelmezés szerinti népet. A világról és főleg önmagukról alkotott elképzelésükben ugyanakkor föllelhető a közösségi elit által hordozott erős központi identitásképző hagyománymag, amelyet elvitathatatlanul a magukénak vallanak és visznek tovább az utódok.

Az elmélet révén magyarázatot kerestek több népvándorláskori jelenségre, a hipotézis egyfajta értelmezése és a kapott válaszok pedig kiterjeszthetők a magyar történelem egyes tényezőire is.