III. Béla és Antiochiai Anna nyughelyének megtalálása 1848-ban

Tanulmány: itt

Szerző

Demeter Zsófia:

Cím

III. Béla és Antiochiai Anna nyughelyének megtalálása 1848-ban

Hivatkozás

DOI: https://www.doi.org/10.53644/MKI.KSZ.2022.61

Absztrakt

1848. december 5-én találták meg az első, s eleddig az utolsó, személyében is –közmegegyezéssel – biztonsággal azonosítható királyi pár sírját Székesfehérvárott. Hozzá kell tennünk rögtön azt is, hogy ez volt az utolsó bizonyított Árpád-házi királyi temetés az uralkodói ház fővárosában (hiszen az 1205-ben meghalt gyermek, III. László temetési helyszíne bizonytalan).

A leletek érdekességét nem csupán az a tény adta – és adja ma is –, hogy azok bolygatatlanok voltak, sem hódítók, sem kincskeresők nem rabolták ki a sírokat. Különös fontosságot kapott az esemény tudománytörténeti és kultúrtörténeti szempontból is, hiszen Érdy János régészeti feltáró módszerét és a belőle fakadó eredményeket máig mintaszerűnek tudják kései tudós utódai. Az ásatás és a körülötte kialakult érdeklődés vezette rá a tudósokat III. Béla személyének, korának, történelmi szerepének, nagyságának vizsgálatára, továbbá csak ebből tudhatunk az uralkodó halotti reprezentációjáról. Az ásatási dokumentáció, például Varsányi János helyszíni rajzai alapján a király és a környezetében talált egyéb sírok eredeti állapota rekonstruálható (bár a királyné sírját maga Varsányi is a helyszínen lévők elmondása alapján rajzolta le, miután a sírládát érkezése előtt kinyitották). A megtalált királyi csontlelet – igaz, sok hányattatás után és közben – magyar antropológusnemzedékek vizsgálatának lett tárgya. Bartucz Lajos 1935-ben kifejezetten kívánatosnak tartotta az összes addig feltárt csont újbóli vizsgálatát: „Bizonyos antropológiai bélyegeknek az Árpádok családjában való öröklésére is némi fényt fognak deríteni.” Méltó és igazságos, hogy az 1848-ban, hatszáz év múltán megtalált sírok leletei ma az archeogenetikai vizsgálatok középpontjában állnak.

Kulcsszavak

III. Béla, ásatás