Tizennégy ország huszonöt kutatója vett részt a Magyarságkutató Intézet szeptember 16–17-én megrendezett kétnapos nemzetközi nyelvpolitikai konferenciáján. Az Európa és Eurázsia különböző térségeiből érkezett szakemberek az államnyelvek és kisebbségi nyelvek helyzetét, a nyelvi jogokat, az anyanyelvi oktatást, a veszélyeztetett nyelvek megőrzésének lehetőségeit, a nyelvi standardizáció kérdéseit, valamint a globalizáció és a digitális világ nyelvhasználatra gyakorolt hatásait vizsgálták.
A Magyarságkutató Intézet Language Policy in European Countries and in the Post-Soviet Region – Current Trends and Challenges címmel rendezett tudományos konferenciát. A tanácskozás a 2022-ben megtartott első nemzetközi nyelvstratégiai konferencia folytatásaként arra vállalkozott, hogy egymás mellé állítsa Európa és a posztszovjet térség eltérő történeti hátterű és különböző nyelvpolitikai helyzetben lévő közösségeinek tapasztalatait.
A konferenciát M. Lezsák Gabriella, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a nyelv nem egyszerűen kommunikációs eszköz, hanem az identitás és a kultúra egyik legfontosabb hordozója. Magyar szempontból különösen jelentősnek nevezte, hogy több mint száz évvel Trianon után még mindig a magyar nyelvet beszélik a legtöbben a Kárpát-medencében. Ennek fennmaradását ugyanakkor nem tekinthetjük magától értetődőnek: erős kulturális intézményekre, tudatos oktatáspolitikára és nyelvstratégiára, valamint olyan közösségekre van szükség, amelyek természetesnek tekintik anyanyelvük őrzését és továbbadását.
A főigazgató a nyelvi sokféleség megőrzésének egy további, gyakorlati szempontjára is felhívta a figyelmet. A nyelvek ugyanis nemzedékeken át felhalmozott tudást is őriznek. Példaként a számi nyelveknek a hó és a jég különböző állapotait pontosan megkülönböztető szókincsét említette. A nyelvek eltűnésével ezért nem pusztán szavak vesznek el, hanem az adott közösség által évszázadok vagy évezredek során megszerzett ismeretek egy része is. A nyelvi sokféleség megőrzése ebből a szempontból a biológiai sokféleség védelméhez hasonló jelentőségű.
A megnyitó a 21. század egyik legfontosabb nyelvi kihívásaként a globalizációra és az angol nyelv világméretű térnyerésére is kitért. A nemzetközi tudományos életben, a technológiában és a szórakoztatóiparban az angol mára megkerülhetetlenné vált. A kérdés nem az, hogy szükség van-e közös kommunikációs nyelvre, hanem az, hogyan lehet a modern világ részévé válni úgy, hogy ez ne az anyanyelvek használatának visszaszorulásával járjon.
Európa és a posztszovjet térség nyelvpolitikái
A konferencia egyik fontos sajátossága az volt, hogy a nyugat- és közép-európai tapasztalatokat a posztszovjet térség nyelvpolitikai folyamataival együtt vizsgálta.
Andreas Witt, a Leibniz Német Nyelvi Intézet professzora plenáris előadásában az európai és a posztszovjet országok nemzeti nyelveinek jogi szabályozását hasonlította össze mesterséges intelligenciával támogatott elemzés segítségével. Vizsgálata arra is rámutatott, milyen jelentős különbségek lehetnek az egyes országok között az államnyelv alkotmányos és törvényi helyzetében. Elemzése a balti államok mellett az Európai Unión kívüli tizenkét posztszovjet országra is kiterjedt. Az előadás egyben arra is lehetőséget adott, hogy a nyelvpolitikai kutatásban alkalmazható mesterségesintelligencia-alapú módszerek lehetőségeit és korlátait mérlegeljék.
A kétnapos tanácskozás egyik visszatérő kérdése az volt, milyen kapcsolat van a jogszabályokban biztosított nyelvi jogok és a mindennapi nyelvhasználat között. Több előadás arra világított rá, hogy egy kisebbségi nyelv jogi elismerése önmagában még nem feltétlenül biztosítja annak hosszú távú fennmaradását.
Kisebbségi nyelvek: a jogi védelemtől a mindennapi nyelvhasználatig
Különösen szemléletes példát jelentett az ausztriai magyarság helyzete. Ferenczi Gábor, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa és Sütő Éva, a Pécsi Tudományegyetem doktorandája az ausztriai magyarok nyelvi helyzetét és kisebbségi jogait vizsgálta. Bemutatták az osztrák kisebbségvédelmi rendszer legfontosabb elemeit, köztük az 1976-os népcsoporttörvényt, amely a burgenlandi magyarságot őshonos kisebbségként ismeri el.
Az előadás ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a jogi keretek és azok gyakorlati érvényesülése között jelentős különbség lehet. A magyar nyelv közigazgatási, oktatási és médiabeli használata mellett a kutatók a burgenlandi kétnyelvű oktatás intézményrendszerét és a bécsi magyar nyelvű oktatás helyzetét is elemezték. Megállapításuk szerint az ausztriai magyar közösség nyelvi vitalitása viszonylag alacsony, a nyelvváltás folyamata pedig előrehaladott. Ebben a német nyelv magas presztízse, az asszimiláció és a társadalmi mobilitás egyaránt szerepet játszik. A magyar nyelv fennmaradásához ezért a jogi garanciák mellett hosszú távú intézményi és közösségi támogatásra is szükség van.
A szlovéniai nyelvpolitikai helyzetet Nagy Noémi vizsgálta, különös tekintettel a magyar nyelvre, míg a romániai nyelvi jogok egy speciális, a mindennapi életben mégis rendkívül fontos területét Benő Attila és Lázár Lakatos Aliz elemezte: a névhasználathoz és a személynevekhez kapcsolódó nyelvpolitikai kérdéseket. A szerbiai példa ugyancsak azt mutatta, hogy a formálisan biztosított kisebbségi nyelvi jogok gyakorlati megvalósulása nem minden esetben egyenletes, és azt az intézményi kapacitás, a demográfiai helyzet és a helyi körülmények is befolyásolják.
Breton, katalán és szárd – nyugat-európai válaszok a nyelvváltásra
A konferencia több nyugat-európai kisebbségi és regionális nyelv helyzetét is bemutatta.
Fañch Broudic, az Université de Bretagne Occidentale kutatója a breton nyelv használatának és társadalmi helyzetének legfrissebb adatait ismertette. A 2024-es felmérés szerint a breton hagyományos nyelvterületén jelentősen visszaesett a nyelvet jól beszélők száma. Míg 2007-ben még közel kétszázezres nagyságrendű beszélőközösségről lehetett beszélni, 2024-re mindössze 81 ezren vallották úgy, hogy jól vagy meglehetősen jól beszélnek bretonul. A kedvezőtlen tendencia megfordítására kétnyelvű osztályok, nyelvi immerziós programok és más oktatási kezdeményezések indultak. A breton példa ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a regionális nyelvek oktatásának kérdése nem pusztán pedagógiai, hanem jogi és nyelvpolitikai probléma is.
A katalán nyelv oktatási helyzetét Alba Ambròs és Llorenç Comajoan-Colomé, a Barcelonai Egyetem kutatói mutatták be. Katalóniában a katalán a spanyol és az arani mellett hivatalos nyelv, az oktatási rendszer pedig évtizedek óta a katalánt alkalmazza az oktatás fő munkanyelveként. A modell célja, hogy a diákok mind katalánul, mind spanyolul magas szintű nyelvi kompetenciát szerezzenek. A kutatók által ismertetett legfrissebb eredmények ugyanakkor új kihívásokra figyelmeztetnek. A 2025-ös vizsgálatok szerint csökkent a katalán szóbeli használata és a fiatalok közötti társas kommunikációban betöltött szerepe. Az előadás ezért többek között a pedagógusképzés megújítását, a többnyelvűség tudatosabb oktatási kezelését és az immerziós programok továbbfejlesztését javasolta.
A szárd nyelv helyzete a nyelvi standardizáció és revitalizáció problémáját állította középpontba. Az Andrea Picciau előadásában bemutatott Su Sardu Standard modell arra tesz kísérletet, hogy úgy alakítson ki a jogi és oktatási használat számára alkalmas normákat, hogy közben azok a lehető legközelebb maradjanak a helyi nyelvváltozatokhoz. A példa jól érzékeltette a nyelvtervezés egyik alapvető dilemmáját: hogyan lehet közös normát kialakítani anélkül, hogy a helyi nyelvi változatosság eltűnne.
Kirgizsztán, Oroszország, Kazahsztán – eltérő modellek Eurázsiából
A posztszovjet térség nyelvpolitikai folyamatai önálló hangsúlyt kaptak a konferencián.
Zuleykhan Bedanokova, az Adige Állami Egyetem kutatója az Adige Köztársaság nyelvi jogait és az adige nyelv fennmaradásának problémáit elemezte. A térségben az adige és az orosz nyelv egymás mellett tölt be hivatalos funkciókat, miközben az adige tényleges használata számos területen kihívásokkal küzd. Az előadás a lehetséges megoldások között említette az adige nyelvtanárok célzott képzését, a kétnyelvű oktatási programok bővítését, valamint olyan közösségi terek – klubok, fesztiválok és nyelvi csoportok – létrehozását, amelyekben természetes kommunikációs igényként jelenik meg az adige használata.
Elena Fokina a mai Oroszországi Föderáció nyelvpolitikáját mutatta be. Az orosz az államnyelv, ugyanakkor a föderáció köztársaságai saját államnyelveket is meghatározhatnak. Az előadás az anyanyelvi oktatás, a tankönyvfejlesztés, a kisebbségi nyelvű média, valamint a két- és többnyelvűség támogatásának kérdéseit is áttekintette.
Kazahsztán különösen érdekes példát kínált arra, hogyan változhat meg egy állam nyelvi helyzete néhány évtized alatt. A kazah nyelv helyzetét két, különböző szemszögből, különböző vizsgálatokon alapuló előadás is vizsgálta. Magripa Yeskeyeva és Aisulu Kupayeva kutatásai szerint az ország függetlenné válását követően a kazah nyelv fejlesztése kiemelt állami cél lett. A kazah államnyelvi státuszt kapott, miközben az orosz továbbra is hivatalos használatban maradt. A bemutatott adatok a kazah nyelvű oktatás és a kazah nyelv társadalmi használatának erősödését jelzik. Az előadás egyik fontos tanulsága az volt, hogy egy nyelv helyzetét önmagában jogszabályokkal nem lehet megváltoztatni: társadalmi igény és a beszélőközösség aktív részvétele is szükséges hozzá.
A konferencia programjában a mai Kirgiz Köztársaság nyelvpolitikája és nyelvi helyzete is helyet kapott Uulkan Kambaralieva előadásában, így a tanácskozás a posztszovjet térség több, egymástól eltérő történeti és társadalmi hátterű országának tapasztalatait tudta összevetni.
A magyar nyelv múltja és jövője
A nemzetközi kitekintés mellett hangsúlyosan jelentek meg a magyar nyelvpolitika történeti és jelenkori kérdései is.
Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet Klasszika-filológiai Kutatóközpontjának igazgatója a magyar helyesírás fejlődésének közeljövőbeli irányait vizsgálta. Előadása abból indult ki, hogy a magyar nyelv erős helyesírási normával rendelkezik, ugyanakkor a szabályozásnak folyamatosan reagálnia kell a tényleges nyelvhasználat változásaira és a beszélőközösség, valamint a hivatalos írásbeliség igényeire és közreműködésére. A helyesírás kérdése ezért nem egyszerűen technikai probléma, hanem a nyelvtervezés egyik fontos területe.
Pomozi Péter, a Magyarságkutató Intézet kutatója és az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke történeti perspektívából vizsgálta a modern magyar nyelvpolitika kialakulását. Előadása a középkori és kora újkori Magyar Királyság többnyelvű hagyományától jutott el a 19. századi nyelvpolitikai fordulatig és az 1844. évi II. törvénycikkig, amely a latin helyett a magyart tette hivatalos nyelvvé. Az előadás a magyar nyelvpolitika történetét tágabb közép-európai összefüggésbe helyezte, és kitért a történelmi Magyarország különböző nyelvi közösségeinek helyzetére is.
Nem elég egy nyelvet törvényben védeni
A tizennégy országból érkezett huszonöt kutató előadásai különböző történelmi hagyományú, eltérő lélekszámú és más-más jogállású nyelvi közösségek tapasztalatait mutatták be. A két nap során ugyanakkor több közös tanulság is kirajzolódott.
Az egyik legfontosabb, hogy egy nyelv fennmaradását önmagában a jogi védelem nem képes biztosítani. Meghatározó az anyanyelvi oktatás minősége és hozzáférhetősége, az intézményrendszer, a nyelv családi és közösségi továbbadása, társadalmi presztízse, valamint az, hogy a fiatalabb nemzedékek számára a mindennapi élet természetes nyelve marad-e.
A breton, katalán, ausztriai magyar vagy adige példák eltérő történelmi és politikai környezetből származnak, mégis hasonló kérdést vetnek fel: mi történik akkor, ha egy nyelv jogilag védett, de a fiatalabb nemzedékek mind ritkábban használják?
A 21. században mindehhez új tényezőként társul a digitális tér. Egy nyelv jövője egyre inkább attól is függ, hogy használható-e az interneten, a közösségi médiában, az oktatási és tudományos adatbázisokban, illetve az új technológiai és mesterségesintelligencia-alapú környezetben.
A konferencia ezért nem csupán egyes országok nyelvpolitikai helyzetének bemutatását szolgálta. A különböző európai és eurázsiai tapasztalatok összevetése lehetőséget teremtett annak vizsgálatára is, milyen eszközökkel lehet a 21. században úgy bekapcsolódni a globális kommunikációba, hogy közben az anyanyelvek és az általuk hordozott kulturális tudás is fennmaradjon.
A Magyarságkutató Intézet kétnapos nemzetközi tanácskozása egyben új szakmai kapcsolatok kialakítására és további közös kutatások megalapozására is lehetőséget teremtett. A konferencia legfontosabb üzenete pedig éppen a bemutatott példák sokféleségéből rajzolódott ki: a nyelvek jövője nem magától értetődő adottság, hanem tudatos nyelvpolitikai, oktatási, intézményi és közösségi munka eredménye.
A KUT-PALY-00241-2/2024 számú projekt a Tudományos és Technológiai Minisztérium, Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a MEC_24 kódszámú „Tudományos Mecenatúra Pályázat” pályázati program, annak MEC_SZ_24 kódszámú alprogramja keretében és finanszírozásában valósult meg.