A francia háborúk magyarországi tábornokainak csapatnemi háttere

A Napóleon császár és kora – a napóleoni háborúk emlékezete címmel, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szervezésében megtartott digitális tudományos konferencián vett részt a Magyarságkutató Intézet kutatója, Dr. Nagy-L. István. A Történeti Kutatóközpont tudományos főmunkatársa „A császári-királyi hadsereg magyarországi tábornokai 1787-1815” címet viselő monográfiájában közölt kutatási eredményeit ismertette „A francia háborúk magyarországi tábornokainak csapatnemi háttere” elnevezésű előadásában.

A korszak 1244 tábornokának hátterét vizsgálva az azokról rendelkezésre álló adatokat elemző előadásban szót ejtett a katonai teljesítmény mellett a nemzetiségi és társadalmi hátterükről, és a tábornoki szolgálatot meghatározó csapatnemi háttérről is.

Előadása zárásaként a császári-királyi hadsereg csapatnemi rendszerét, a domináns csapatnemek számát és is arányát értékelve elmondta: Kutatásai szerint a csapatnemi megoszlásban tükröződött a magyar társadalom sokszínűsége, a magyar katonai hagyományok gazdagságát pedig jelzi a huszárok magyarok körében jellemző felülreprezentáltsága, illetve a huszárság kiemelkedő katonai teljesítménye is.