Pray és Katona „vitái” a honfoglalás koráról

Dr. Szabados György, a Magyarságkutató Intézet László Gyula Kutatóközpont és Archívumának igazgatója az intézet Pray 300 című tudományos konferenciáján, Pray és Katona vitái a honfoglalás koráról címmel tartott előadást.

Noha Pray György és Katona István nem egyezett meg az első magyar nagyfejedelem személyében: előbbi Árpádra, utóbbi  helyesen  Álmosra gondolt, ám nyílt vitát nem folytattak. Az előadó kitért az Árpád-ház fogalom bevezetésére, majd hangsúlyozta, hogy a két jezsuita tudós munkássága nem csupán az adott kor művelődéstörténeti forrása, hanem ma is hasznos és releváns szakirodalom.