Lovas hagyományaink megőrzésének jelentősége

A Magyarságkutató Intézet Hagyományok éltetik a nemzetet konferenciáján Dallos Gyula miniszteri biztos a magyar lovas hagyományok történelmünket átívelő és XXI. századi jelentőségéről beszélt.

„A Jóisten áldása, hogy a magyar embert és a lovat jókedvében megteremtette, és hogy kiteljesüljenek, egymás mellé rendelte őket.” – mondta. Őseink önellátók voltak, az állatokkal szomatikus kapcsolatban éltek, kiváltképpen a lóval, amely akkor is és a XXI. században is a leghasznosabb társuk volt.

Hangsúlyozta, hogy a ló, mint teremtett élőlény a magyar történelmet kardinálisan befolyásolta, jelenléte meghatározta a magyar nemzet állapotát. Egészen a II. világháborúig Magyarország volt Európa legnagyobb lótenyésztő és -exportáló nemzete, ami a nemzeti jövedelem majd’ tíz százalékát adta. A világháborút követően azonban lovas kultúránk tiltott, üldözött, majd megtűrt helyzetbe került, a rendszerváltoztatás után pedig magára hagyták, rendezetlen tulajdonviszonyok jellemezték. Csakis 2010 óta van ismét olyan helyzetben, amely méltó nemzetünkhöz. A lovas kultúra által a fiatalabb generációkat is vissza tudjuk vezetni a teremtett világ, a természet értékeihez. Kitért a lovas versenysportágak jellemformáló, nemzetet összetartó és felemelő szerepére is.