A konferencia második paneljában Balogh Máté Gergely előadását hallgathatták meg a résztvevők.

A Debreceni Egyetem oktatója „A túlsó partról jelentem.” Ipper Pál és az Egyesült Államok” című előadásában a magyar televíziózás ismert alakjának állambiztonsági múltját, a Magyar Rádió és Televízió New York-i tudósítójaként 1963 és 1969 között eltöltött éveit járta körül. Ipper Pál ekkor készült írásai alapján jól kirajzolódik a Kádár-rendszer médiája, a hivatalos propaganda által a magyar közönség számára bemutatott Amerika-kép, valamint ennek különféle elemei.

Székely András, a PPKE - Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója a Magyar Népköztársaság által üzemeltetett bécsi sajtóiroda működését mutatta be előadásában. Elmondta: a legfontosabb cél a nyugati sajtó minél erőteljesebb befolyásolása, emellett az ellenséges sajtóvisszhangok és propaganda lehetőségeinek szűkítése volt. Rámutatott, hogyan próbálta a Magyar Állam eladni magát a külföld részére, és a bécsi sajtóiroda miként lett a magyarországi propaganda nyugati terjeszkedésének egyik legfontosabb bástyája. 

Borvendég Zsuzsanna, Történeti Kutatóközpontunk tudományos munkatársa „Nyakleves Nyugatról. Kísérletek a „gulyáskommunizmus” legitimálására a nyugati társutas sajtóban” című előadásában hangsúlyozta: a Kádár-rendszer az első pillanattól kezdve legitimációs problémákkal küzdött, így elsődleges feladatának érezte, hogy mind belső, mind külső elfogadtatását biztosítsa. A Nyugat jóindulatának megnyerése előfeltétele volt a tőke és a technológia beáramlásának, amely viszont a belső konszolidáció megteremtéséhez volt elengedhetetlen. Az előadás bemutatta, miképpen látott hozzá Kádár és a rendszerhű sajtó, hogy a nyugati társutasok felhasználásával kialakítsák a „gulyáskommunizmus” hamis képzetét a szabad világban, ezzel biztosítva a kapitalista országok jóindulatát. 

Tudományos konferenciánk harmadik panelje Nagymihály Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársának „Vörös Látóhatár. Egy egykori emigráns lap itthoni utóélete” című előadásával vette kezdetét. Az előadás a Látóhatár emigráns folyóirat és szerkesztőinek hazatérésével és annak körülményeivel foglalkozott. Hangsúlyozottan tért ki az esemény állambiztonsági megalapozására, az akció céljaira, az arra született emigrációs reakciókra, illetve a lap itthoni struktúrába való beilleszkedésére.

Szekér Nóra, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója „A Kádár-korszak vidéki folyóiratainak szerepe az ellenzék intézményesülésében” című előadásában elmondta: az 1956-os forradalom tapasztalataira épülő kádári kultúrpolitika főbb irányelveit meghatározták, hogy a rendszerrel szembenálló írók, művészek milyen játéktérben kénytelenek mozogni. Az autonóm közösségi formákat és fórumokat kereső értelmiség az 1960-as évek végétől rátalált a vidéki folyóiratok szerkesztőségeire. Itt szilenciumokkal, betiltásokkal, lapszámok elkobzásával kisért macska-egér harcot vívva igyekeztek napirenden tartani a nemzeti sorskérdéseket. Egy-egy bátrabb szerkesztőség pillanatok alatt kulturális centrummá vált, mindaddig, amíg a hatalom retorziói el nem lehetetlenítették.

Paál Vince, „Gondolatok a média és a rendszerváltás kapcsán” címmel megtartott előadása a „médiaháború” néhány meghatározó eseményét járta körül. Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézet munkatársa elmondta: a média és a rendszerváltás kapcsán az egyik leggyakrabban használt szó a „médiaháború” volt. A médiaháború okaként félelmet, frusztrációt, tudatos manipulációt, pozícióharcot, anyagi és hatalmi érdeket egyaránt lehet azonosítani.

 

Soós Viktor Attila, „A katolikus sajtó a Kádár-korszakban és az átalakulás időszakában” című előadásában a katolikus egyház sajtótermékeinek helyzetét az egyházakhoz való viszony vonatkozásában vizsgálta. Hogyan tekintett ezekre az orgánumokra a pártállam, mit engedélyezett nekik, mennyire voltak az egyes sajtótermékek munkatársai, főszerkesztői az állambiztonság, a békepapi mozgalom emberei? A Nemzeti Emlékezet Bizottságanak kutatója kitért rá, hogy hogyan jelent meg a pártállam érdeke, eszközrendszere a katolikus egyház belső fórumain.

 

Szadai Károly, a Médiatanács tagja, Nagy Imre újratemetése és a média című előadásában az 1989. június 16-iesemény szimbolikus és történelmi jelentőségét emelte ki. Elmondta: az újratemetés szimbolikus, mert ahogy az 1956-ra való emlékezés megszűnt tabunak lenni, visszakerülhetett a kollektív emlékezetbe. És történelmi, mert ténylegesen lezárt egy korszakot azzal, hogy delegitimálta a Kádár-rendszert. Egyszersmind rituális megtisztulási aktusnak is tekinthetjük, amely lehetővé tette, hogy az átmenet zökkenőmentesen megtörténhessen. 

 

A tudományos konferencia Keresztes Bence előadásával zárult. A Debreceni Egyetem doktorandusz hallgatójának „A késő Kádár-kor ellenzéki nyilvánossága és hatása a kilencvenes évek médiaháborújára” címmel megtartott előadása a késő Kádár korszak ellenzéki nyilvánosságával foglalkozott, amelyben az államszocialista rendszerrel szemben fellépő szamizdat készítők tevékenységét vizsgálta az 1980-as évek második felétől. A kutató arra kereste a választ, hogy az illegalitásban, vagy engedéllyel, de korlátozottan megjelenő médiumok működése mennyiben hasonlított egy professzionális sajtótermék működéséhez. Ezt követően azt tárgyalta, hogy a rendszerváltással hivatalossá váló egykori szamizdatok miként befolyásolták a médiaháborús sajtóviszonyokat.